A Rajkó Művészegyüttes budapesti cigány és magyar művészeti csoport, amely a Rajkó Zenekarból és a Rajkó Tánckarból áll. A Rajkó Zenekar tagjai cigányok, a Tánckar tagjai jellemzően nem cigányok.
Története A Rajkó Zenekar 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula művészeti vezető, karmester vezetésével jött létre. Fő céljuk az volt, hogy a magyarországi cigányzene meghódítsa a világ nagy színpadjait, bebizonyítsak, hogy a cigányzene sokkal több annál, hogy éttermekben, kocsmákban szórakoztassa az embereket. Farkas Gyula több, a magyar cigányzene ihletésére írt klasszikus művet hangszerelt vissza cigányzenekarra, így pl. Liszt Ferenc, Monti, Sarasate, Brahms, Bartók és Kodály műveit.
Farkas Gyula nevéhez fűződik szintén a „rajkó iskola” létrehozása, melynek fő tevékenysége a cigány fiatal tehetségek felkutatása és taníttatása volt az ötvenes évek elején. Szigeti Pálnak köszönhető az, hogy szerte a világon megismerték a Rajkó nevet, valamint ő volt az is, aki megálmodta és kialakította a zenekar és a tánckar imázsát. Farkas Gyula munkáját Mészáros Tivadar folytatta, a zenekar művészeti vezetője 2010-től Suki András, aki maga is Farkas Gyula tanítványa volt. Eddig több ezer tehetséges fiatal került ki a Rajkó-iskolából.
A Rajkó Zenekar a világ összes földrészén, 110 országban lépett fel. A művészegyüttes produkciói nem mindennaposak, hanem újszerűek és korszerűek, ezért a világ minden táján örömmel fogadják őket. Mára a zenekar visszajáró vendég lett számos nagy európai városba, valamint Amerikában és Ázsiában is. A zenekar zenei világa igen színes és változatos, a műsor típusától függően megjelenik benne a cigányzene, a népzene, az operett és a klasszikus zeneirodalom legsikeresebb művei is. Számos CD, DVD és kazetta jelent meg a Rajkó Zenekar különböző produkcióiról. Jellemzőjük, hogy változatos formációkkal lépnek fel a világ színpadaira, hol koncertező nagyzenekarként, hol 6-8 személyes kamaraegyüttesként vagy ének- és tánckísérő zenekarként. E színességnek köszönheti a zenekar, hogy a világ összes kontinensén fellépett már és számos fővárosban aratott nagy sikert.
A Rajkó Tánckar 1950-ben alakult, amely 1973 óta hivatásos tánckarként működik. A Rajkó Zenekar folklór és operett műsorait színesíti. Kiváló koreográfusok alkották meg a koreográfiákat: Somogyi Tibor, Szirmai Béla. Mára a tánckar kibővült és a neves koreográfusoknak köszönhetően világszínvonalú műsorokkal állnak ki a közönség elé. A társulat a világ 34 országában lépett már fel és több mint fellépésen van túl. Legtöbbször a Rajkó Zenekar folklór műsorát színesíti ma is, de szívesen fellépnek kamaraprodukciókkal nemzetközi estélyeken, rendezvényeken is. A Tánckar vezetője ma Horváth István, művészeti vezetője Berzsenyi László.
A Rajkó Művészegyüttes szerepe a magyar kultúrában
A Rajkó Művészegyüttes (Zenekar és Tánckar) a tradicionális magyar szórakoztató zene és tánc „génbankja”. A Rajkó Művészegyüttes az egyetlen, amely táncokat (népi táncok az ország különböző területeiről, operetthez készült koreográfiák stb.) cigányzenekari kísérettel visz színpadra. Továbbá egyedülálló abban is, hogy a kisebbség és többség magas színvonalú művészi együttműködését valósítja meg, melynek eredményességét a magyar és a külföldi közönség körében elért sikerei igazolják vissza. A Rajkó Művészegyüttes igazgatója ma Gerendási István, aki 1976-tól kötelezte el magát a Rajkó-örökség továbbadására. Nevéhez fűződik Farkas Gyula munkásságának folytatásaként Magyarország egyetlen olyan művészeti iskolájának megalapítása 1990-ben, amely a cigány fiataloknak ad lehetőséget saját zenei hagyományaik ápolására. Ez az intézmény a Talentum Nemzeti Kisebbségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Táncművészeti és Zeneművészeti Szakképző Iskola. A 21. század Magyarországán az iskolának kihelyezett tagozatokat kellett létrehoznia annak érdekében, hogy a tehetséges cigány gyerekek iskolai keretek között juthassanak hozzá saját örökségükhöz. A Rajkó-iskola így vált Rajkó-módszerré a közel hatvan év alatt, ahogy az alapítók céljait követve alkalmazkodott a változó körülményekhez.
A előadások száma sajnos mára megritkult, így a fellépési lehetőségek – főleg a fiatal növendékek számára – kiemelten fontossá váltak. A Rajkó Művészegyüttes az elmúlt két évtizedben szorosan együttműködött a Hungária Group-pal, akik kiemelt foglalkoztatói és műsorszervezői voltak az együttesnek. Manapság elsősorban Dinner & Cruise™ nevű, a Gróf Széchenyi folyami hajón rendezett városnéző programjukon lehet az együttes tagjaival találkozni, így folytatva a gyümölcsöző partnerséget és a magyar kultúra terjesztését a látogatók körében.
Híres tanítványok Puka Károly (hegedű) Tzigane Serenade Puka Károly előadásában Lendvay Csócsi József (hegedű) koncert nóta és desz-dur csárdás Lendvay Csócsi József előadásában Lendvay Csócsi Jenő (hegedű) Sarasate-cigánymelódiák Lendvay Csócsi Jenő előadásában Lukács Tibor (hegedű) fisz-moll virtuóz móta Lukács Tibor előadásában Berki Béla (hegedű) Csárdások Berki Béla előadásában Molnár László (nagybőgő) Hilton cigánybál 1988'-Vörös Kálmán és zenekara-Kovács Apollónia énekel Gabora József (hegedű) Nótacsokor Gabora József előadásában
Jegyzetek
Források Rajkó Talentum (1995) Rajkó, 1952–1997 Csemer Géza: Rajkó. Jubileumi évkönyv (1997)
Külső hivatkozások Hivatalos oldal Rajkó Zenekar Rajkó Együttes
Kategória:Cigány zene Kategória:Magyarországi cigányok Kategória:Magyar zenekarok