Niels Jákup Hergeir Nielsen (Vágur, 1949. augusztus 27.) feröeri tanár és politikus, a Tjóðveldi tagja.
Pályafutása 1972-ben tanári, 1982-ben tengerészi végzettséget szerzett. 1972-től 1976-ig Strendurban, azóta pedig Akrar és Lopra közös iskolájában tanít. Emellett 1984-1989 között Sumba község jegyzője volt, valamint 1992 és 1994 között a 14. september című újság szerkesztője.
1979 és 1981 között közlekedési és oktatásügyi miniszter volt, bár utóbbi területet megosztva irányította Dánjal Pauli Danielsen kereskedelmi és mezőgazdasági miniszterrel. 1984-1994 között, illetve 1998 óta a Løgting tagja. 1987-1988 között, 1989-ben, valamint 2008 óta a parlament elnöke.
Magánélete Szülei Emma és Johan Nielsen Vágurból. Feleségével, a skálafjørðuri származású Hanna Nielsennel és három gyermekükkel Vágurban él.
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások Profilja, Løgtingið 150 - Hátíðarrit, p. 324. Profil , Løgting Profil, Tjóðveldi Honlap
Kategória:Feröeri politikusok Kategória:Tjóðveldi-tagok Kategória:Feröeri pedagógusok Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek