George Dario Marino Franchitti (Bathgate, Skócia. 1973. május 19.) korábbi skót autóversenyző olasz felmenőkkel. Pályafutása legnagyobb részét Amerikában töltötte, elsősorban az IndyCar Seriesben, de megfordult a NASCAR-ban, a CART-ban, a DTM-ben, a ITCC-ben és az American Le Mans Seriesben.

Az IndyCar sorozat 2013-as houstoni versenyén tömegbalesetbe keveredett, melynek következtében gerincsérülést szenvedett és orvosi tanácsra abbahagyta a versenyzést.

2014 óta televíziós szakértőként tevékenykedik.

Pályafutása Korai évei (1984-1994) Dario is mint minden versenyző, gokartozással kezdte a pályafutását.

1984-ben, 11 évesen megszerezte a Karting Scottish Junior Championship bajnoki címét. A következő két évben, 1985 és 1986-ban a Karting British Junior Championships bajnoki címet söpörte be.

1988-as évben ugyancsak bajnokként állhatott fel a dobogó legfelső fokára a Scottish senior sorozatban. Az 1991-es évadban, már a Formula Vauxhall Junior sorozatban szerepelt, ahol 4 győzelemmel megszerzi a bajnoki trófeát.

1994-ben a British Formula Three Championship sorozatban vesz részt. Az évad végén a 4. helyen végez egy győzelemmel, újoncként.

Túraautós pályafutása 1995-ben a német túraautó-bajnokságban (DTM) szerepelt, ahol 2 pole-pozíciót, 1 futamgyőzelmet és 4 további dobogós hellyel az összetett 5. helyén zárt

1996-ban az International Touring Car Championshipben (ITCC) versenyzett egy szezont, 1 futamgyőzelmet és 7 dobogós helyet szerzett, ami az összetett 4. helyét jelentette számára.

CART-ban Az ITCC csődjét követően a Mercedes 1997-ben az amerikai CART bajnokságba nevezte be Franchittit a Hogan Racing pilótájaként. A bajnokságban a 22. helyen zárt és a legjobb eredményét az Ausztráliában érte el a 9. helyezéssel.

1998-ban leszerződött a Team Green csapathoz, három győzelmet és öt pole pozíciót szerezve, a bajnokságban pedig a harmadik helyen zárt.

1999-ben kemény küzdelemben maradt alul Juan Pablo Montoyával szemben a CART bajnoki címért folytatott küzdelemben: az utolsó verseny után pontegyenlőség volt köztük, így Montoya lett a bajnok több győzelmével – Dario csak hármat, míg Montoya hetet szerzett az év során. Győzelmei mellé még két pole és összesen 11 top3-as eredményt gyűjtött. Ráadásul Franchitti legjobb barátja, Greg Moore az évadzáró futamon halálos balesetet szenvedett.

2000-ben már csak 13. lett a bajnokságban négy top3-as helyezéssel és két pole-lal. A szezon előtti teszten Homestead-ben egy balesetben medencetörést és agyrázkódást szenvedett.

2001-ben a hetedik helyen zárta a CART-bajnokságot. 1999 után először tudott nyerni Clevelandben és e mellé még három top3-as helyet gyűjtött be.

2002 volt az utolsó éve a CART-ban, három győzelem és egy pole pozíciót szerzett az év folyamán. A bajnokságot a negyedik helyen zárta.

Részt vett az első Indianapolis 500-as versenyén, ahol a 28. helyről indulva a 19. helyen végzett. A Team Green csapatot az év végén felvásárolta az Andretti család és Andretti Green Racing néven 2003-ban már az IndyCarban folytatták a versenyzést.

IndyCar Series-ben thumb|A 2011-es Indy Japan 300-on

2003 2003 volt az első IRL szezonja régi-új csapatával, ám nem tartott túl sokáig. Mindössze három versenyen vett részt, mivel áprilisban otthon Skóciában egy súlyos motorbalesetet szenvedett. Japán-ban Dan Wheldon, Indianapolis-ban Robby Gordon és Texas-ban Bryan Herta helyettesítette. Pikes Peak-ben újra Franchitti versenyzett és negyedik lett, ám újabb műtét következett, ezért úgy döntött, hogy kihagyja az év hátralévő részét és Herta helyettesítette a szezon további részében.

2004 Első teljes IRL szezonját így 2004-ben tudta végigversenyezni, a bajnokságban a hatodik helyen végzett. A Július 25-én sorra kerülő Milwaukee futamon megszerezte első IRL győzelmét, és nyert még az Augusztus 22-én megrendezett Pikes Peak-i futamon. Első pole pozícióját az első Texas-i versenyhétvégén szerezte meg.

2005 Franchitti 2005-ben is maradt az Andretti Green Racing versenyzője és két győzelmet tudott szerezni Nashville-ben és California-ban, nyolc top5-ös és 13 top10-es helyezést autózott össze, így a bajnokságban végül a nyolcadik lett. A szezonzárón Fontanában pole-ból indulhatott és megnyerte a futamot.

2006 2006-ban gyenge évet zárt az AGR csapat, Franchitti is csak nyolcadik lett. Legjobb eredménye az Infineon Raceway-en elért második helye. Összesen még hat top10-es helyezést sikerült összehoznia. A szezon utolsó versenyét kihagyta, mivel Angliában egy vintage versenyen bukott és agyrázkódást szenvedett. St. Petersburgban indulhatott egyetlen alkalommal a pole-ból ebben az évben. 2003 után először fordult elő, hogy a szezont győzelem nélkül zárta.

2007 2007. január 3-án jelentették be, hogy a tizedik szezonját is az Andretti Green Racing-nél fogja végigversenyezni. Évközben rajthoz állt még az Amerikai Le Mans Szériában is ugyanezzel a csapattal, a csapattársai az öccse Marino Franchitti és Bryan Herta. 2007. május 27-én rendezett Indy 500-on a sok balesettel tarkított versenyen kétszer is leszakadt az ég. Először a verseny felén szakadt le és leállították a versenyt de később újraindították a 113. körben. A 163. körben Dan Wheldon és Marco Andretti balesete miatt teljes pályás sárgazászlót lengettek be és három körrel később leállították a futamot mert újból elkezdett esni így Franchitti ölébe hullott a győzelem. Az Indy 500 megnyerésével 1,6 millió dollárt keresett ami megegyezik az 1982-es versenyzők együttes fizetésével.

A 2007-es szezon folyamán két futamon is szaltózott az autójával egyet-egyet. Először Michigan-ben akkor Dan Wheldon-al küzdött az első helyért amikor a 143. körben összeért az autójuk és Franchitti a levegőbe repült és a szaltót követően Scott Dixon-ra esett az autója. Dixon elvesztette az irányítást az autója felett és összesen hét versenyző esett ki ebben a balesetben, köztük Dixon, Wheldon és Franchitti. A következő szaltóját rögtön a következő futamon Kentucky-ban vetette az autójával amikor nem vette észre, hogy már vége a versenynek és Kosuke Matsuura-ba szaladt bele majd szaltózott egyet. Franchitti az IndyCar széria bajnokságát is megnyerte 13 ponttal megverve Scott Dixon-t. Az évzáró verseny utolsó körének utolsó kanyarjában kifogyott Dixon ethanol-ja és lelassult ezért vesztette el a bajnoki címért folyó harcot.

2008 A sikertelen NASCAR-os kitérőt követően csak a bajnokságba nem számító Ausztrál futamon állt rajthoz a Chip Ganassi Racing #10-es autójával Dan Wheldon helyén aki a Panther Racing-hez szerződött. A negyedik helyre kvalifikálta magát a huszonnégy versenyzőből de a verseny már nem sikerült ilyen jóra, egy megpördülést követően csak a tizenhatodik helyen zárt egy kör hátránnyal de vezetett két kört a versenyben és övé lett a versenyben futott leggyorsabb kör.

2009 2009-ben már teljes szezonra visszatért az IndyCar szériába a Chip Ganassi Racing pilótájaként és egész jól sikerült mert öt győzelemmel és két második meg két harmadik hellyel ismét megnyerte a bajnokságot 11 ponttal a csapattársa Scott Dixon előtt.

2010 Franchitti az első öt verseny során 1 pole pozíciót szerzett, 3 versenyt az első ötben, 4-et az első tízben zárt. A 94. indianapolisi 500-on a harmadik helyről indulva nyerte meg a versenyt, úgy, hogy 150 kört vezetett a versenyből, ezzel második Indy 500-as győzelmét szerezve, mely az első olyan győzelem amelyen a teljes versenytávot lefutották. Ez volt a 24. győzelme amelyet az amerikai nyíltkerekes versenyzésben ért el és a 18. többszörös Indianapolis 500 nyertese lett. Októberben elindult a V8 Supercars Surfers Paradise-i versenyén a Jim Beam Racing autójában Steve Johnson mellett. Az évzáró Homestead-Miami versenyen megszerezte a pole pozíciót és a nyolcadik helye Power kiesése révén elég volt a bajnoki címhez.

2011 A 2011-es szezont győzelemmel kezdte Franchitti, ezt követően a Texas-i első versenyt tudta megnyerni; melyen az amerikai nyíltkerekes versenyzésben 28. győzelmét szerezte meg. Pole pozíciót szerzett Milwaukee-ban majd győzött és ezzel a valaha volt 9. legsikeresebb amerikai nyíltkerekes versenyző lett Franchitti. A Las Vegas-i évadzáró versenyen Dan Wheldon is részese volt a tizenöt autót érintő tömegbalesetnek melyben Wheldon később életét vesztette, a versenyt leállították később törölték de a versenyzők kimentek a pályára és megtettek öt lassú kört, hogy Wheldon előtt tiszteleghessenek, az öt kőrt hármas sorokban tették meg Wheldon indianapolisi 500-as győzelmei előtt tisztelegve, a csapattagok több száz méteres sorfalat állva tisztelegtek Wheldon előtt.

2012 2012-ben egy teljesen új autót vezetett be a sorozat. Dario ebben szezonban nem tud jól teljesíteni a versenyeken. A szezon végén csak a 7. helyen zár. Az Indianapolis 500 az egyetlen a szezon során ahol győzni tud, immár harmadszor hódítva el a trófeát. Az öt Top5 helyezése mellett ugyancsak öt pole-t szerez, Long Beach, Milwaukee, Iowa, Toronto és Edmonton.

2013 A 2013-as szezon jobban sikerül számára, hiszen több pontot gyűjt, bár az év végén ez is csak a 10. helyre elég. Versenyt nyerni nem tud, de háromszor indulhat pole-ból (Long Beach, Toronto 1. és Sears Point). Összesen 7 alkalommal ér célba a Top5-ben.

A pályafutása végét jelentő baleset Az IndyCar sorozat houstoni versenyének utolsó körében a japán Takuma Sato és a brit Dario Franchitti kereke összeért, utóbbi autója „piruettezve” az acél védőkerítésbe repült. Franchittit hordágyon szállították el.

Franchitti autójának levált darabjai a közönségbe vágódtak, tizenegy szurkolót kellett ellátni a pálya szélén, ketten kórházi ellátást kaptak. Sato és a balesetbe szintén belekeveredő EJ Viso megúszta sérülés nélkül.

A baleset következtében bordasérülést és bokatörést szenvedett valamint súlyos agyrázkódással kezelték Franchittit, néhány nappal később orvosi tanácsra bejelentette, hogy 40 évesen befejezi autóversenyzői karrierjét.

NASCAR-ban thumb|right|upright|Franchitti Daytona-ban, 2008-ban. 2007. október 3-án jelentették be, hogy Franchitti a NASCAR-ban fog versenyezni a Chip Ganassi Racing #40-es számú Dodge-ban David Stremme helyén. Első Stock Car-os versenyét az ARCA RE/MAX Series futotta az Október 5-én megrendezett Talladega-i futamon, a 6. helyre kvalifikálta magát és a 17. helyen végzett a #42-es Chip Ganassi Racing autóval.

Franchitti első NASCAR versenyét 2007. október 20-án futotta a Craftsman Truck Series Martinsville-i futamán. A #41-es számú Dodge Ram Track-et vezette a Cunningham Motorsports-nál. A versenyen a 33. helyen rangsorolták mert az autó hátuljával problémák voltak.

2008. április 26-án a Nationwide Széria Talladega-i futamán a Larry Gunselmannal elszenvedett baleset következtében eltört a bal bokája.

2008. július 1-jén a Sprint Cup #40-es csapatát felszámolta Chip Ganassi szponzorhiány miatt. Franchitti ekkor 41. volt a pontállás alapján. A csapatból emiatt 71 alkalmazottat el is küldtek.

2008. augusztus 9-én a NASCAR Nationwide Széria Watkins Glen-i hétvégéjén megszerezte első pole pozícióját a NASCAR-ban.

Sportautós pályafutása A 2007-es Sebringi 12 órás versenyt megnyerte az LMP2-es osztályban, az összetettben 2. helyen végzett az Andretti Green Racing csapatában Bryan Hertával és Tony Kanaannal. A Long Beach-i futamon is elindult de akkor már csak Bryan Herta-val és a 6. helyen végeztek az összetettben. Az LMP2-es osztályban 32. helyen végzett 18 pontot szerezve.

A Chip Ganassi Racing pilótájaként megnyerte a 2008-as Daytona-i 24 órás versenyt Juan Pablo Montoya, Scott Pruett és Memo Rojas csapattársaként.

A 2008-as Petit Le Mans versenyen is rajthoz állt a Highcroft Racing pilótájaként Scott Sharp és David Brabham csapattársaként. A versenyt a 16. körben feladták.

A 2009-es Daytona-i 24 órás versenyen is rajthoz állt, ezúttal csak ötödik lett Scott Dixon és Alex Lloyd csapattársaként.