Szőnyi Ferenc (Komárom, 1964. augusztus 25. –) magyar triatlonista, ultrafutó, ironman, összetett ultratriatlon világbajnok.
Pályafutása Amatőr magyar triatlonista, hosszútávfutó, hossztávkerékpározó, vasember. Az IUTA (International Ultra Triathlon Association) által szervezett 2009-es Monterrey-beli (Mexikó) Deca Iron Triathlon verseny első helyezettje, és egyben a verseny új rekordjának felállítója (114 óra 59 perc).
Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén tette meg első lépéseit a sport területén, hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpár távokon tud jól teljesíteni. Ennek okán triatlonozásba kezdett, azon belül is a vasemberek közé kívánt bekerülni. 2007 a szárnybontogatás éve volt. Az első dupla ironman versenyén, 2008-ban szinte még ismeretlen volt a hazai versenyzők között is, ám nem csak itt szerepelt várakozásokon felül (4. helyezett Bonyhádon), hanem a sportág megdöbbenésére még ebben az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezésre kerülő 10-szeres ironman versenyen, ahol egyben kellett teljesíteni a távokat. A következő évben a hazai sikerek után több külföldi ironman versenyen is dobogó közelbe került, majd Mexikóba visszatérvén megnyerte a versenyt, a megszerzett pontok segítségével nem csak rekorddöntő lett, hanem világbajnok is egyben.
Főbb eredményei
Év Verseny típusa Verseny neve/helye helyezés/táv/idő Információ, extra. Forrás: racemachine.blog.hu 2007 Ultramarathon Bécs-Budapest Ultramarathon 223 km , 23 óra 2008 Dupla Ironman (2 IM) Bonyhád 4. hely 27 óra, első ironman alkalom2008Deca Ironman (10 IM) Mexico 3. hely 222óra17perc 2008 Marathon Budapest Marathon 3 óra 2008 Országos Bajnokság Kisbér OB 100 km 9 órán belül 2008 24 órás futás Sárvár 2. hely 219 km 2008 UltraBalaton kerékpár Ultrabalaton 206 km 5óra 38 perc 2009 Szupermarathon Bécs-Budapest Szupermarathon 33 órán belül 2009 Dupla Ironman (2 IM) Bonyhád 6. hely emlékezetes 2009 Tripla Ironman (3 IM) Lensahn 4. hely cikk 2009 Dupla Ironman (2 IM) Szlovénia 8. hely cikk2009Deca Ironman (10 IM) Mexico 1. hely győztes+ világbajnok + rekorddöntés + terepsport 2009 Spartathlon Spartathlon 76. helyt cikk 2009 Országos Bajnokság Nagyatádi OB 10 óra 20 perc 2010 24 órás futás Sárvár 1. hely cikk2010Race Across Amerika 3000 mérföld 9. hely cikk 2010 Dupla Ironman (2 IM) Bonyhád 6. hely 5 nappal a RAAM befejezése után2010Double Deca Ironman (20 IM)Mexico1. helyMagyar győztes!/ + terepsport.hu201124 órás kerékpárverseny Le Mans 4. hely (757,48 km) 2011SpartathlonGörögország26. hely (31:38:58)2011 Dupla Ironman (2 IM) ENDUROMAN ultratriatlon világkupa / Lanzarotte 12. hely (31:49:07) terepsport2012Race Across America3000 mérföld(10 nap, 8 óra)14.helyA különleges stringbike-al teljesítette a távot2013V4- 540 kmKerékpár verseny Budapest-Krakkó2013Tour de pelsoBalaton 200 km5.08 2013IronmanNagyatád10.20201324 óra kerékpárKiskunlacháza708 km2013Tripla Deca (30 IM)Triple Deca Ironman/Olaszország - Lombardia2. hely (358:35:58)A világon elsőként megrendezett, 30 ironman-es versenyen állt rajthoz a komáromi vasember, Szőnyi Ferenc és a győri Rokob József (1. hely 356:33:17). A versenyzők harminc napon át minden nap teljesítenek egy Ironman triatlon távot, tehát 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42 kilométer futást.2014Milano-Sanremo283 km futóverseny33:20. 2.hely2014. Milano sanremo 283 km. 33 hrs 20 perc 2.hely.2014Tripla IronManLensahn39:41Új magyar rekord2014Spartathlon246 km futóverseny31:032015Himalaya 333 km, India66:21, Első teljesítők között a világon20156 napos futásFlorida Ikarus561 km 2016120 kmExtrem Burgerland12:412016100 mérföldGWINNT ultra Poland2016230 kmPeru Jungel Ultra 2017Hell Ultra RunningHimalája1. hely (113:13:29) 480 km2017Spartan Object RacesIceland 24 hours finished2017Deca Ironman (10 IM) Svájc1. hely (215:17:45) terepsport2018Argentina 200 km terepfutóverseny2018Isztria100 mls terep futó verseny2018Olimpian races Gr180 km terepfutó verseny2018Hell race480 km terepfutó verseny1.hely20185x IronManSvájc1.hely2018DECAMAN USAUSA New Orleans1. hely (222:10:51)Decaman + https://web.archive.org/web/20181116001045/http://www.usaultratri.com/Results/Decaman.htm2019IsraelManIronmankorcs. 2.hely2019El Camino 780 kmzarándokút futva teljesítveegyesületi társaival 2019Dupla IronManFlorida, USA4.hely20195x IronManBadBlumau6.hely 20195x IronMan Svájc3.hely201920x IronManLeon, Mexiko2.helya világon elsőként teljesítette 2x ezt a távot
A 2009-es Mexikói 10-szeres Ironman alkalmával megdöntötte a világrekordot is: 115 órára javította a korábbi rekordot. A verseny során a klasszikus Ironman táv tízszeresét kellett teljesíteniük: egymás után 10 ironman távot 10 nap alatt. Összesen úsztak 38 km-t, kerekeztek 1800 km-t, és lefutottak 422 km-t a vasemberek.
Továbbá a nevéhez fűződik egy korábbi kerékpáros rekord is: 2000-ben megdöntötte a 24 órás, és az 1000 km-es kerékpározás rekordját is: 24 óra alatt 721 km-t tekert, illetve 34 óra alatt teljesítette az 1000 km-t.
Különleges, hogy kétszer teljesítette az egyik leghosszabb, legnehezebb szárazföldi versenyt, a Spartathlont (245,3 km), és az egyik leghosszabb kerékpáros versenyt is, a Race Across America-t (4800 km).
A hétköznapokban építési vállalkozóként dolgozik, 4 gyermek édesapja.
Díjai, elismerései A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2018)
Jegyzetek
Külső hivatkozások Racemachine.blog.hu Szőnyi Ferenc blogja Riport Szőnyi Ferenccel Belekötöttek, 757 kilométert bringázott Ultramaratoni eredményei a Deutsche Ultramarathon Vereinigung statisztikai honlapján
Kategória:Magyar triatlonisták Kategória:Magyar futók Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Komáromiak Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei