Kordik Zsolt (művésznevén Mr. Busta) magyar rapper.

Pályafutása

Akezdetek 1992-ben készítette el első lemezét a Turntable Terrorist Crew formációval, de korai munkái nem elérhetőek. A legelső megjelent Busta album az 1998-as Mit Tudsz Te Rólam?!.

Da Flava Család 2000-ben Interfunkkal (ma Funktasztikus néven dolgozik) megalapították a Kamikaze formációt, a Da Flava Családdal dolgoztak. Busta itt ismerte meg Game-et, akivel később is tartották barátságukat.

2001-ben kiadták a Da Flava Katonák lemezét Da Flava Család címmel, ezen a Kamikaze két számban is közreműködött.

2002-ben kiváltak a családból, az első lemezük is ebben az évben jelent meg, ezen Mohamant, Dopemant és ellenfeleiket beefelve.

Kamikaze Rapformáció, melyet Interfunk és Busta alkotnak. Három lemez jelent meg, illetve a Nyócker! film zenei lemezén is 2 szám erejéig helyett kaptak. Az évek során 5 klipet adtak ki. A formáció 2000 és 2008 között működött. 2004-ben kiadták első nagylemezüket, az LP hatalmas sikert hozott. 2005-ben máris kiadták második lemezüket, Tragikomédia címmel. Rengeteg rapsláger született a korongról. 2008 májusában lejárt szerződésük a Magic World kiadóval, úgy döntöttek, szólóban tevékenykednek tovább.

Busta pályafutása ebben az időszakban egyre jobban felfelé ívelt. A Kamikaze Magyarország egyik legismertebb rapformációjává vált. A zenecsatornák sorra játszották a klipeket, több ezren vették a kiadványokat.

Bustamafia A Kamikaze feloszlása után, Busta szoló karrierbe kezdett és Mr. Busta néven tért vissza. Kiadót alapított Bustamafia néven. FankaDelivel dolgozott, 2008 végén megjelent szólólemeze: Pitbull, a NightChild Root stúdióban vette fel ingyenesen letölthető single trackjeivel együtt. A lemezen közreműködött többek közt Funktasztikus is.

2009 közepén kiadták az A Srácok a Putriból (A.S.A.P.) (Game, Mr. Busta) Legendák albumát. 2010. március 27-én Mr. Busta megalapította az RTM-et (Real Trill Music). A kiadóban az évek alatt sok ember fordult meg, és sokat változott az arculata.

2010-ben édesanyja, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el 55 éves korában. Mr. Busta – Édesanyám km. Hibrid című számot neki írta.

Az RTM 2014-2018-as fejlődése 2014 tavaszán az AK26 és Mr. Busta megalapították a Farkasok formációt. A formáció első száma a Farkasok című dal volt, ami 2014. május 12-én jelent meg. A legsikeresebb közös munkájuk a #apénzembeestélbele című szám. Ezután foglal helyet a Kötél, ESSEMM, Fura Csé és a Beerseewalk közreműködésével. Végül a dobogó harmadik fokán a már említett Farkasok áll. Nem sokkal ezután megalakult az "RTM New Line", ami kisebb, tehetséges előadók felfuttatásával foglalkozik.

2015 őszén Mr. Busta és Shawn megalakították a KENNEL33-at.

2015-ben megjelent Mr. Busta teljes diszkográfiája, illetve az összes RTM kiadvány az összes digitális platformon. (Deezer, iTunes, Spotify, Google Play)

2016 tavaszán Awful és Mr. Busta létrehozta a Hijos De Puta formációt. Első videóklipjük május 15-én jelent meg.

2016. augusztus 10-én Dee eN belépett a Kennel33-ba.

2017. december 28-án az AK26 ki lépett a kiadóból.

2018. február 13-án a kiadó nevét Busta "RTMGANG"-re változtatja.

Diszkográfia

Kamikaze

ÉvAlbum2002Nomen Est Omen EP2005Halálosan Komolyan2006Tragikomédia

Szólólemezek

Nagylemezek ÉvAlbum2008Pitbull2010Játssz Az Anyáddal Dupla CD2011Az Ezerarcú RapsztárA Fekete BárányA Nevem MiszterErő, Hatalom, Becsület2012Pitbull 2. Dupla Lemez: Armageddon KétszázegykettőXXX nóták2013Mindenre Kész VagyokMeghalni Jöttem2014Stilakill2015The Rapfather, Vol. 12016The Rapfather, Vol. 22016The Rapfather, Vol. 32019Pitbull, Vol. 320192019.10.142020RTMX2020Lowrider2020King2020Gang Gang2020#azigéretmegszállottja2020Hood Mood2024Alfa

Középlemezek / EP-k ÉvAlbum2011Old School ShitRomantikus KutyapózFuck New School (Kamion-nal)2010Real Trill Music (Beef Story-val)2012Közvetlen Bizonyíték (VIP Bonus)2013Egyedül Jöttem... Egyedül Megyek...2015Savaskád (EP)2020"West (EP)"

Közreműködések ÉvAlbum2009Legendák (A.S.A.P. tagjaként)2013Sose Felejts el (Promo) (Essemm-mel)2014Farkasok EP (AK26-tal, mint Farkasok)Boros meg a Kordik (Essemm-mel)http://gpclothing.hu/premium-wear/a-boros-meg-a-kordik-cd/

Válogatásalbumok ÉvAlbum2014Featuring Mr. Busta22 Lövés

DVD ÉvAlbum2013Video Collection DVD

Könyvek Szénégető Richárd: Mr. Busta – Közvetlen bizonyíték. RTM, Budapest, 2012. Horváth Gergely: Mr. Busta – Magadnak írod a sorsod. Athenaeum, Budapest, 2015.

Jegyzetek

További információk Dopeman lebokszolná a vitáját Mr. Bustával, de Mr. Busta visszakozik . Kemma.hu. 2014. dec. 6. Mr. Busta könyve maga a rap. Librarius.hu. 2015. december 10.

Kategória:Magyar rapperek Kategória:Esztergomiak Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek