Charles Lloyd (Memphis, Tennessee, 1938. március 15. –) amerikai dzsesszzenész.
Élete
1938. március 15-én született a Tennessee állambeli Memphisben. Autodidakta módon tanult meg tenorszaxofonozni.
1960 októberében csatlakozott a Chico Hamilton Quintethez, ahol klarinéton, alt- és tenorszaxofonon valamint fuvolán játszott.
1964 januárjától Cannonball Adderley Sextetjében játszott, miközben megalakította saját kvartettjét is, amelyben 1965 júliusában Szabó Gábor gitározott, Ron Carter bőgőzött, Tony Williams dobolt.
Később a zenekar tagjai kicserélődtek, így Keith Jarrett zongorázott, Cecil McBee ( majd Ron McClure) bőgőzött és Jack DeJohnette dobolt. A Quartet a modern jazz szemszögéből nézve hihetetlenül sikeres volt, világhírnévre tett szert és a jazz-világ pódiumának közepére került. 1966 tavaszán készítette el első lemezét a Lloyd Quartet Dream Weawer címmel. A következő két évben összesen hatszor jöttek Európába turnézni, és mindig sikert aratva tértek haza.
Sikerük azért is csodálatos, mert ebben az időben az egész világon az elektromos hangszerekkel felszerelt és erősített rockzenekarok hódítottak, miközben ők akusztikus hangszereket használtak. A muzsikusok egy dologban azért követték a divatot: a hippimozgalom a hatvanas évek második felétől ért a csúcsra, aminek hatása alól a kvartett tagjai sem vonhatták ki magukat: szűkített, nagy-galléros, virágmintás ing, szűk csípőnadrág, bajusz és afrotípusú nagy haj. Ilyet hordtak a kvartett tagjai is. A kritikusok a zenészek hippi attitűdjeit kritizálták, nem vették figyelembe a zenét magát, annak előnyeit, hatékonyságát.
Lloyd végül is abbahagyta a zenélést és a meditáció valamint a filozófia irányába fordult.
A nyolcvanas évek elején ismét visszatért a színpadra, és Michel Petruccianival (zongora) (később Bobo Stenson), Palle Danielsonnal (basszusgitár) és Jon Christensennel (dob) turnézott. Stílusa nem változott a 60-as évektől.
Diszkográfia
1965: Discovery! The Charles Lloyd Quartet 1965: Of Course, Of Course 1966: Dream Weaver 1966: Charles Lloyd in Europe 1966: The Flowering 1967: Love-In [live] 1967: Charles Lloyd in the Soviet Union [live] 1968: Forest Flower: Charles Lloyd at Monterey [live] 1968: Journey Within [live] 1968: Nirvana 1969: Soundtrack 1970: Moon Man 1971: Warm Waters 1972: Waves 1974: Geeta 1978: Weavings 1979: Autumn in New York 1979: Big Sur Tapestry 1982: Montreux (1982) [live] 1983: A Night in Copenhagen 1989: Fish Out of Water 1991: Notes From Big Sur 1993: Acoustic Masters I 1993: The Call 1994: All My Relations 1994: In Concert [live] 1996: Canto 1999: Voice in the Night 2000: The Water Is Wide 2001: Hyperion with Higgins 2002: Lift Every Voice 2004: Which Way Is East 2005: Jumping the Creek
2006: Sangam [live]
2008: Rabo de Nube [live]
Források Charles Lloyd hivatalos oldala Jazz-zenészek lexikona, Kossuth, 1993 Kerekes György: Jazzportrék, Pro Die Kiadó (2006) Allmusic.com
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai szaxofonosok Kategória:Fuvolisták Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Memphisiek