Pugh Rogefeldt (Västerås, 1947. március 2. – Slite, 2023. május 1.) svéd énekes, zenész, gitáros, dalszerző, a svéd popzene egyik úttörő alakja.

Életútja Rogefeldt 1968-ban debütált Haru vart på cirkus kislemezével. Első nagylemeze a Ja, dä ä dä volt, melyet a pszichedelikus stílus és játékos, sok helyen képtelenségbe csapó dalszöveg jellemzett. 1970-ben Grammy díjat kapott, mint a legjobb debütáló énekes.1970 Grammy-díjasai

A következő évek folyamán eltávolodott a pszichedelikus rocktól, zenéje egy keményebb, letisztultabb hard rock lett. 1974-ben saját együttest alapított Rainrock néven, és a skandináv országokban turnézott. 1978-ban részt vett a svéd dalfesztiválon, ahol harmadik lett.

Az 1980-as évek végén mindinkább a popzene felé fordult, és új együttest alapított, a Grymlings-et, mellyel két nagyon sikeres albumot készített (Grymlings és Grymlings II). Ezután egy ideig visszavonult a zenei élettől, de 1999-től újból szólólemezeket adott ki. Legutóbbi albuma a Vinn hjärta vinn, mely 2008 márciusában jelent meg.

Diszkográfia

Szólólemezek 1969 Ja, dä ä dä 1970 Pughish 1972 Hollywood 1973 Pugh on the Rocks 1977 Bamalama 1978 Attityder 1981 Het 1983 Face 1985 Hammarhjärta 1986 Pugh Rogefeldt 1991 Människors hantverk 1999 Maraton 2005 Opluggad Pugh 2008 Vinn hjärta vinn

Rainrock 1974 Bolla och rulla 1975 Ett steg till

Grymlings 1989 Grymlings 1992 Grymlings II

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hivatalos oldal Rajongói oldal

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Svéd gitárosok Kategória:Svéd énekesek Kategória:Svéd dalszerzők Kategória:Popzenészek