Derek Sherinian (Laguna Beach, Kalifornia, 1966. augusztus 25. –) amerikai zenész, aki Alice Cooper mellett, majd a Dream Theater tagjaként lett ismert. A zenekarból való távozása után is termékeny zenész maradt, aki rengeteg előadóval dolgozott már pályafutása alatt.
Pályafutása Demian nevű húgával nőtt fel a Kalifornia állambeli Laguna Beach-ben. Apja ügyvéd az anyja tanárnő. A Soquel nevű középiskolába járt, majd a bostoni Berklee College of Music főiskolára. Gyerekkorában a legnagyobb problémája az volt, hogy mindenbe beleokoskodott, mindig megpróbálta megnevettetni az osztályt. Mindig is zenész akart lenni, klasszikus zongoraórákat is vett, de legtöbbször magától gyakorolt. Első zenei hatása Elton John volt, majd jött Eddie Van Halen, Randy Rhoads, Al Di Meola, Allan Holdsworth, Jeff Beck. Legnagyobb példaképe Eddie Van Halen:Talán Eddie Van Halen számít a legnagyobb hősömnek, mert annyira erőteljes módon közelített a hangszeréhez. Első zenekarában megfordult Al Pitrelli gitáros is aki később a Megadeth tagja lett. Első koncertélménye 1980-ban érte, ahol a Van Halent látta a Women And Children First turnén. Profi karrierje Alice Cooper mellett kezdődött. Első koncertje Belgiumban volt a zenekarral 1989-ben. Alice azt nyilatkozta róla, hogy "Derek a rockbillentyűsök Caligula császára". Ezután szerepelt Brad Gillis oldalán, majd a Kiss Alive III albumán is. Az A Change of Seasons lemezen mutatkozott be a Dream Theater-ben, majd a Falling into Infinity is vele készült. 1998-ban távozott a zenekarból, azóta különféle projektjeivel tölti az idejét: Platypus, Planet X, Jughead, Derek Sherinian, de dolgozott Yngwie Malmsteen oldalán is.
Diszkográfia Szólóalbumok MegjelenésCímKiadóTipusAllmusic kritikaUSA eladások1999Planet XMagna CartaStudioN/A2001InertiaInsideOutStudioN/AÁprilis 22, 2003Black UtopiaInsideOutStudioN/ANovember 9, 2004MythologyInsideOutStudioN/AN/AAugusztus 1, 2006Blood of the SnakeInsideOutStudioN/AMárcius 24, 2009Molecular HeinosityInsideOutStudioN/A
Dream Theater MegjelenésCímKiadóTipusAllmusic kritikaUSA eladásSzeptember 19, 1995A Change of SeasonsEastWestStudio/Live EP188,000+Szeptember 23, 1997Falling into InfinityEastWestStudio160,000+Október 27, 1998Once in a LIVEtimeEastWestLive75,000+19985 Years in a LIVEtimeEastWestVHS/DVDN/A
Planet X MegjelenésCímKiadóTipusAllmusic kritikaUSA eladásJune 6, 2000UniverseInsideOutStudioN/AÁprilis 3, 2002Live from OzInsideOutélőN/AJúlius 29, 2002MoonBabiesInsideOutStudioN/AMájus 18, 2007QuantumInsideOutStudioN/A
Egyéb
''Teljes lista: Sherinian's website és Allmusic credits page. MegjelenésElőadóCímKiadóTípusAllmusic kritikaUSA eladásokMájus 18, 1993KISSAlive IIIMercury RecordsélőN/A1994Alice CooperThe Last TemptationEpic RecordsStudioN/AAugusztus 22, 1995Alice CooperClassicksEpicválogatásN/AAugusztus 25, 1998PlatypusWhen Pus Comes to ShoveVelvelStudioN/AMájus 14, 2000PlatypusIce CyclesCentury MediaStudioN/A2002VariousAn All Star Lineup Performing the Songs of Pink Floyd|Pigs and PyramidsMuseafeldolgozásN/AJanuár 22, 2002Gilby ClarkeSwagSpitfireStudioN/AJúnius 11, 2002JugheadJugheadInsideOutStudioN/AOktóber 15, 2002Yngwie MalmsteenAttack!!ImportStudioN/AMárcius 22, 2005Billy IdolDevil's PlaygroundSanctuary RecordsStudioN/AJanuár, 2008Ayreon01011001InsideOutStudioN/AÁprilis 25, 2008Theodore ZirasHyperpyrexiaSLZStudioN/AJúnius 24, 2008Billy IdolThe Very Best of Billy Idol: Idolize Yourself (album)|The Very Best of Billy Idol: Idolize YourselfCapitol RecordsválogatásN/AJanuár 25, 2010RelocatorRelocatorN/AStudioN/AN/A
Források
További információk Derek Sherinian official website Derek Sherinian official MySpace page
Kategória:Amerikai zenészek Kategória:Dream Theater-tagok Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek