Madunitzi Mihalik János vagy Mihálik (Arad, Arad vármegye, 1818. december 28. – Budapest, 1892. március 28.) vízépítő mérnök. Nevét beírta a magyar technikatörténetbe azzal, hogy első magyar betonépítményként 1854-ben megépíttette a délvidéki Bezdánban a Duna–Tisza–Duna-csatornán a világ első, teljesen betonból készült hajózsilipjét.
Életpályája Fiatalsága A nemesi származású madunitzi Mihalik család sarja. Iskoláit Aradon, Nagyváradon és Szegeden végezte és mint tizenhat éves fiú került 1835-ben a thullni, majd hainburgi mérnökkari iskolába, melynek hatéves folyamát kitűnő eredménnyel végezte el és 1842-ben mérnökkari hadnaggyá nevezték ki, de Széchenyi tanácsára végül polgári pályára lépett. Egyik legelső vízépítő mérnök volt az országban. 1847-ben állami költségen nyolc hónapig külföldön járt, beutazta Bajorországot, Hollandiát, Svájcot és felső Olaszországot, ahol a Pó szabályozásában mint főmérnök vett részt. Magyarországra visszatérve a Ferenc-csatornánál majd a Tiszánál dolgozott.
Részvétele az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban 1848-ban a szabadságharc kitörésekor honvéd századosként a magyar hadseregbe lépett be és Vécsey Károly honvéd vezérőrnagy táborkarában szolgált. A viszonyok kedvezőbbre fordulásakor Komáromba, Tokajba és Nagyváradra küldték az ottani erődítési munkák vezetésére. A háború folyamán őrnagy lett, 1849-ben pedig Vetter Antal tábornok mellett táborkari főnök volt és a hegyesi csata után, melyben sebet is kapott, ezredessé léptették elő. A világosi fegyverletétel után állás nélkül maradt és Pestre költözött, ahol jobb híján tanítani kezdett.
Mérnöki pályájának csúcsán Az osztrákok ellene is megindították a vizsgálatot, azonban tífuszban súlyosan megbetegedett, és mikor ebből kigyógyult, a bécsi kormány a félbemaradt bezdáni zsilip bevégzésére a Ferencz-csatornához küldte. 1850-ben a bécsi általános műszaki igazgatósághoz számfeletti műszaki felügyelőnek nevezték ki és októberben az akkor még fennállott Woiwodina víz- és útépítő osztályának vezetésével bízták meg, novemberben pedig miniszteri biztosként küldték ki s a Woiwodina építkező szervezésének kidolgozását bízták rá. 1851 decemberében a temesi vajdaság s Erdély út- és vízépítő osztályának vezetését vette át. 1853-ban a bécsi Kereskedelemügyi Minisztérium Építő Osztályában miniszteri felügyelővé nevezték ki és októberben a Ljubljana körüli mocsarak kiszárítását célzó tervek átalakítását bízták rá.
1854-ben egy nagyon jelentős munkát végzett: a Bánságban megépítette a bezdáni hajózsilipet, amely az első vízi betonépítmény volt egész Európában. Az építése körül tanúsított érdemeiért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta. Eljárását saját kiadású könyvében tette közzé (Praktische Anleitung zum Betonbau, Bécs, 1857). Hollandiai tapasztalatai alapján magánvállalkozóként klinkertégla gyártásba kezdett. A színezett téglák nagy sikert arattak és hamar elterjedtek a Délvidék városaiban: Zomborban, Szabadkán kedvelt útburkolatként használták őket. Sok helyen még ma is alkalmazzák ezt a terméket a belvárosi sétálóutcákban. 1853-ban Laibach (ma: Ljubljana) környékének vízügyi rendezését oldotta meg. 1862-ben önálló mérnök-vállalkozóként megbízták a Lajta folyó szabályozásával, melyet a hivatalos költség-előirányzattal, 348 000 forinttal szemben 68 000 forintos költséggel oldott meg, mindössze három hónap alatt – ezzel a célszerű, takarékos mérnöki munkára akart példát mutatni. 1867-ben Mikó Imre gróf közmunka- és közlekedésügyi miniszter miniszteri tanácsossá nevezte ki. 1869-ben érte az utolsó kitüntetés, a mikor t. i. a morvaországi országos választmány a Morva folyó szabályozása tárgyában készített emlékiratáért elismerő okiratot küldött neki.
Nyugdíjaztatása 1871-ben azonban Tisza Lajos indoklás nélkül nyugdíjaztatta. Baross Gábor 1882-es hivatalba lépésekor rehabilitálni kívánta, de ő idős korára hivatkozva - 64 évesen – már nem vállalt további szolgálatot. 73 éves korában 1892. március 28-án hunyt el Budapesten.
Munkái
Praktische Anleitung zum Baue der Strassen aus Klinkern. Wien, 1857. Két kőnyomatú táblával. (2. átdolgozott és bővített kiadás. Uo. 1858. Három kőnyomatú és színes táblával.) Praktische Anleitung zum Beton-Bau für alle Zweige des Bauwesens. Nach eigenen Versuchen und Erfahrungen. Mit 24 zinkogr. Tafeln. Uo. 1859. (2. kiadás, 3. kiadás. Uo. 1864). Die hydraulischen Kalke und Cemente, ihre Verwendung. Pest, 1865. Entwurf zur Regulirung der Donau von Nussdorf bis Theben. Uo. 1865-66. Gyakorlati utmutatás kongó-tégla-utak (Klinker) építésére. 3 rajzzal. Uo. 1868.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Magyar vízépítő mérnökök Kategória:Aradiak Kategória:1818-ban született személyek Kategória:1892-ben elhunyt személyek Kategória:A Ferenc József-rend tagjai Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek