Csang Ce-ji (kínaiul: 章子怡, hanjü pinjin átírással: Zhāng Zǐyí), (Peking, 1979. február 9.) kínai színésznő és énekesnő. ot a média a kínai filmipar „Négy fiatal DanDan = Kínai opera színésznője” közé sorolja , és mellett. Nevéhez kötődő kínai és nemzetközi sikereit olyan híres rendezőkkel érte el, mint , Ang Lee, , , Tsui Hark, , Szuzuki Szeidzsun, és Rob Marshall.

Korai évek

Pekingben (Kína) született és nevelkedett közgazdász és óvónő gyermekeként. Tizenegy évesen jelentkezett a pekingi táncakadémiára (Beijing Dance Academy). Amikor szülei javasolták neki az iskolát, szkeptikus volt. Látta, ahogyan a többi lány folyamatos ravaszkodással versenyez egymással a tanárok előtti elismerésért. nak nem tetszett sem osztálytársai, sem a tanárok viselkedése, olyannyira, hogy egyszer el is szökött az iskolából. 1994-ben belépett Kína Central Academy of Drama nevű rangos dráma iskolájába.

Karrier

19 évesen megkapta első filmszerepét Az utolsó út című filmjében, amiért Ezüst Medve díjat kapott a 2000-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Ezután 2000-ben a Tigris és sárkány című rendkívül sikeres film egyik főszereplője volt, mellyel több díjat elnyert nyugaton is, mint a Chicago Film Critics Association Awards, a Toronto Film Critics Association Awards és az Independent Spirit Awards. Első amerikai mozifilm-szerepe a Csúcsformában 2., mivel azonban akkor még nem beszélt angolul, Jackie Chan tolmácsolt neki mindent, amit a rendező mondott. A filmben alakított karaktere Hu Li volt, mely a mandarin nyelvjárásban „rókát” jelent.

Következő filmje a Hős volt, ebben korábbi mentorával, val dolgozott újra együtt. A film hatalmas sikert aratott az angol nyelvterületeken és jelölték Oscar-díjra és Golden Globe-díjra is. Purple Butterfly című filmje a 2003-as cannes-i fesztivál versenyzője volt. 2004-ben A repülő tőrök klánja című filmben visszatért a harcművészet műfajához, mellyel a Legjobb színésznő kategóriában szerzett jelölést a BAFTA-díjra. A által rendezett 2046 két díjat hozott a színésznőnek, megnyerte a hongkongi filmkritikusok díját, mint legjobb színésznő, és a Hong Kong Filmakadémia díját is.

Kissé fura sztep-táncos oldalát mutatta be a Princess Raccoon című filmben, melyet a Japánban legendás Seijun Suzuki rendezett. A film 2006-ban öt díjat nyert meg. A színésznő énekesként is ismert, A repülő tőrök klánja című film betétdalai között ő énekli egy ősi kínai vers megzenésített változatát (Jia Rén Qu (佳人曲), The Beauty Song). A dal két jelenet alatt is hallható.

2005-ben főszerepet kapott az Egy gésa emlékiratai című filmben, mely az azonos című nemzetközi bestseller könyv alapján készült. A filmet követte némi vita Japánban, amiért kínai színésznő alakította Sayurit, a japán gésát. Ebben a produkcióban újra együtt játszott Gong Li-vel, akivel a 2046, és Michelle Yeohval, akivel a Tigris és sárkány című filmekben dolgozott. Az alakításért -t 2006-ban Golden Globe-díjra, Screen Actors Guild-díjra és BAFTA-díjra jelölték.

2005. június 27-én jelentették be, hogy elfogadta az Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) meghívását, és azon emberek közé került, akik az Oscar-díj jelöltjeire szavazhatnak.

2006. májusban a legfiatalabb tagként ülhetett a Cannes-i fesztivál zsűritagjai közé. 2006 őszén császárnőt alakította a The Banquet című filmben, mely a Tang-dinasztia idején játszódik. 2007-ben hangját kölcsönözte a Tini nindzsa teknőcök Karai nevű karakterének. 2008-ban a Forever Enthralled-ben játszott, majd 2009-ben a The Horsemen című filmben Dennis Quaid oldalán.

Napjainkban jelentették be, hogy lesz a főszereplője a Snow Flower and the Secret Fan című drámának, és egyben producere is lesz a filmnek.

Reklámarc

a reklámarca a Maybelline és Garnier márkáknak, valamint a Shangri-la Hotel and Resort Group szállodaláncnak. Nagykövete a Speciális Olimpiának, és szószólója a Save the Children nevű kínai nevelőotthon programnak.

Magánélet

Röviddel azután, hogy debütált Az utolsó út című filmben, hírek kezdtek terjedni arról, hogy a színésznő a film idősebb rendezőjével került közeli kapcsolatba. korábban már részese volt egy házasságon kívüli kapcsolatnak színésznővel, aki hoz hasonlóan mutatkozott be fiatal színészként, így gyorsan párhuzamot vontak köztük. Ennek ellenére és a rendező között sosem derült fény kapcsolatra.

A hongkongi és tajvani média gyakran „hozta össze” ot színésztársával, Jackie Channel is. Ez részben azoknak a fotóknak köszönhető, melyek a Csúcsformában 2. forgatása közben készültek.

Egy ideig Fok Kai-shannal is hírbe hozták ot, aki a hongkongi iparmágnás Henry Fok unokája.

2006-ban az Interview Magazine júliusi számában filmjeiről beszélt, és arról, hogy óvatosan választja meg szerepeit, főként a hollywoodiakat.

Egy korábbi interjúban azt is nyilatkozta, hogy ha nem lenne színésznő, óvónő szeretett volna lenni.

2007 januárjában ot kézen fogva és csókolózva látták új barátjával egy New York-i kosárlabda meccsen. A férfi Vivi Nevo volt, egy izraeli multimilliomos és kockázati befektető. Kettejüket később Los Angelesben is együtt látták egy Oscar-partin. Nevo-t korábban a modell Kate Mosshoz kötötték. és Nevo egy ideig jegyben is jártak. 2015-ben lett Wang Feng kínai rockzenész házastársa, kettő gyermekük (fiú, lány) született. 2023-ban a weibon bejelentették a válásukat.

Filmjei Év Cím Kínai cím Szerep Rendező 1996 Touching Starlight 星星點燈 1999 Az utolsó út 我的父親母親 fiatal 2000 Tigris és sárkány 臥虎藏龍 Ang Lee 2001 Csúcsformában 2. 尖峰时刻2 Hu Li Brett Ratner A Zu legendája 蜀山傳 Joy Tsui Hark Musa, a harcos 武士 Bu-yong hercegnő Kim Sung-su 2002 Hős 英雄 Moon 2003 Purple Butterfly 紫蝴蝶 Cynthia/Ding Hui My Wife is a Gangster 2 我老婆是大佬2 Gengszterfőnök Jeong Heung-sun 2004 2046 2046 A repülő tőrök klánja 十面埋伏 Jázmin hölgyek 茉莉花開開 fiatal Mo/fiatal Li/fiatal Hua 2005 Princess Raccoon 貍御殿 Tanuki hercegnő Seijun Suzuki Egy gésa emlékiratai 艺伎回忆录 Sayuri Nitta/Chiyo Sakamoto Rob Marshall 2006 The Banquet 夜宴 2007 Tini nindzsa teknőcök - Karai (hang) Kevin Munroe 2008 Forever Enthralled 梅蘭芳 2009 Az apokalipszis lovasai 骑士 Kristen Jonas Åkerlund Sophie's Revenge - Sophie The Founding of a Republic - Lost for Words - Susanne Bier 2010 Waiting - Peter Chan

Díjak, jelölések

Jelölések

Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films, USA

2001 – Legjobb női mellékszereplő – Tigris és sárkány 2005 – Legjobb színésznő – A repülő tőrök klánja

BAFTA-díj

2001 – Legjobb női előadó mellékszerepben – Tigris és sárkány 2005 – Legjobb női főszereplő – A repülő tőrök klánja 2006 – Legjobb női főszereplő – Egy gésa emlékiratai

Chicago Film Critics Association Awards

2001 – Legjobb női mellékszereplő – Tigris és sárkány

Golden Globe-díj

2006 – Legjobb női előadó drámai mozifilmben – Egy gésa emlékiratai

Golden Horse Awards

2000 – Legjobb színésznő – Tigris és sárkány 2004 – Legjobb színésznő – 2046

Hong Kong Film Awards

2001 – Legjobb színésznő – Tigris és sárkány 2003 – Legjobb női mellékszereplő – Hős

Image Awards

2006 – Kiemelkedő teljesítmény mozifilmben – Egy gésa emlékiratai

Kids' Choice Awards

2002 – Kedvenc női akcióhős – Csúcsformában 2.

MTV Movie Awards

2001 – Legjobb új színésznő – Tigris és sárkány 2002 – Legjobb bűnöző – Csúcsformában 2. 2005 – Legjobb küzdelmi jelenet – A repülő tőrök klánja ( vs. az uralkodó őrei) 2006 – Legszexisebb előadó – Egy gésa emlékiratai

Online Film Critics Society Awards

2001 – Legjobb mellékszereplő – Tigris és sárkány

Satellite Awards

2005 – Kiemelkedő teljesítmény drámai mozifilmben – Egy gésa emlékiratai

Screen Actors Guild Awards

2006 – Kiemelkedő teljesítmény női főszerepben – Egy gésa emlékiratai

Teen Choice Awards

2001 – Új színésznő

Megnyert díjak

Hundred Flowers Awards

2000 – Legjobb színésznő – Az utolsó út

Chicago Film Critics Association Awards

2001 – Legígéretesebb színésznő

Golden Bauhinia Awards

2001 – Legjobb mellékszereplő – Tigris és sárkány

Golden Rooster Awards

2004 – Legjobb színésznő – Jázmin hölgyek

Hong Kong Film Awards

2005 – Legjobb színésznő – 2046

Hong Kong Film Critics Society Awards

2005 – Legjobb színésznő – 2046

Independent Spirit Awards

2001 – Legjobb mellékszereplő – Tigris és sárkány

MTV Movie Awards

2001 – Legjobb küzdelmi jelenet – Tigris és sárkány

Toronto Film Critics Association Awards

2000 – Legjobb mellékszereplő – Tigris és sárkány

Young Artist Award

2001 – Legjobb fiatal színész nemzetközi filmben – Tigris és sárkány

Jegyzetek

Külső hivatkozások

hivatalos weboldala

Kategória:Kínai színészek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kínai nők