Tarbay Ede Rezső (Budapest, 1932. március 11. – Budapest, 2019. november 9.) József Attila-díjas (1993) magyar dramaturg, író, költő, műfordító (angol, német, francia, török, orosz, norvég, spanyol, horvát, szerb, lengyel), filmkritikus, főiskolai tanár.

Származása, családja Édesapja Tarbay József (1881–1940), református vallású mozdonyvezető, lakatos, született Mezőkövesden – a Tarbay család több generációs lakhelyén –, majd Erdélyben, Tövisen (Teiuș) élt. Először mozdonyvezetőként dolgozott, majd egy baleset után később már csak a fűtőházban. Édesanyja Semsch Jozefa (1889–1961), varrónő, katolikus vallású, született Erdélyben, Gyulafehérváron (Alba Iulia), korábban kikeresztelkedett morvaországi zsidó származású családban. A Tarbay család 1920-as trianoni békeszerződés után áttelepült Magyarországra, mivel Tarbay József vasutasként nem volt hajlandó megszegni korábban IV. Károlynak tett esküjét és felesküdni I. Ferdinánd román királyra.

Zuglóban, édesapja második házasságából, késői gyermekként született. Saját beszámolója szerint nővérei, Tarbay Margit Borbála és Tarbay Jolán fontos szerepet játszottak neveltetésében. Gyermekkori lakhelye 1944-ig Rákospalota és Pestújhely határa volt. A Miskolci utcai általános iskola után tanulmányait a Kemény Zsigmond Gimnáziumban végezte.

Még az egyetemi évek alatt megnősült, 1956 szilveszterén. Első felesége Katona Piroska (1933–1972), jelmeztervező, akitől két lánya (Tarbay Anna Mária, Tarbay Júlia) született. A család 1958-ig, első lányuk születéséig Miskolcon élt, majd felköltözött Budapestre. Megözvegyülése után újraházasodott. Adoptálta második felesége, Szalai Anna gyermekét (Lendler Ervin) és egy fia született tőle: Tarbay Dávid, díjazott (President's Prize for Young Writers 2005, Prime Minister's Prize 2016) izraeli-magyar író, műfordító, zeneszerző és kritikus.

Vallása, világnézete és annak hatása munkásságára Tarbay Ede római katolikus vallása mélyen átszőtte a felnőttnek szóló irodalmi munkásságát. Emiatt szocializmus alatt, munkáiból csak gyermekversei és gyermekirodalmi művei váltak ismertté. A korábban a Kádár rendszer által szándékosan háttérbe szorított, felnőtt közönségnek szóló költeményeit és munkáit döntő részt a rendszerváltás után publikálta.

A felnőtt közönségnek szóló munkáinak háttérbe szorításához saját beszámolója alapján egy Szegeden bemutatott dráma is hozzájárult: "– 1966-ban kerültem a bábszínházba. A főiskola vezetésének bölcs álláspontja az volt, hogy bármilyen területre megyek is, előtte élő színházban kell töltenem a gyakorlóévemet. Az enyém a Rajk-per idején játszódott, s arról szólt, hogy a zsarnokság kialakulásához nemcsak zsarnokokra, hanem alattvalókra is szükség van. öt év múlva mutatták be Szegeden, s furcsa fordulópontot jelentett az életemben: attól kezdve felnőtteknek nem publikálhattam."

Életpályája Egyik beszámolója szerint legelső versét korán, 10 évesen írta: "Ha nem is kisgyermekkoromban, de elég fiatalon írtam az első versemet. Pestújhelyen a háziúr leánya, Janka szótlan, befelé forduló leány volt, és néha megengedte, hogy leüljek a padjára. Ott született meg első költeményem, egy magányvers. Később gimnazistaként már sokat írtam, egy barátommal olvastattam el ezeket a verseket, ő is írt, én is írtam, és egy-egy rumos sör mellett együtt váltottuk meg a világot." Középiskolai tanulmányait a Kemény Zsigmond Gimnáziumban végezte. Korai "műve", egy háromfelvonásos dráma Raimondo Montecuccoli és Zrínyi Miklós képzeletbeli találkozójáról is ekkorra tehető, melyet magyar tanárának Dallos Györgynek adott be házi dolgozatként. Tarbay Ede Dallos György hatására fordult a dramaturg pálya felé.

1951–1952-ben az ELTE BTK könyvtár szakán tanult. 1952–1957 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakára járt; melyre már korábban is felvették volna. Édesanyja viszont mérnöki, majd tanári pályára szánta így elrejtette a behívót, így Tarbay Ede nem tudott elmenni a második felvételi körre, s még az előző évben megkezdeni tanulmányait. Dramaturg szakon osztályfőnöke Mészöly Dezső volt, diplomamunkáját Gyárfás Miklósnál írta. Osztálytársa volt Csurka István és Moldova György is. Első novellái, gyermekversei, műfordításai már főiskolai tanulmányai alatt megjelentek. Ebben tekintetben fordulópontnak számít az 1954-es év, ekkor jelent meg Pásztor című verse a Csillag folyóiratban, Ebédszünet című novellája pedig a Magyar Nemzeten, s egy gyermekverse pedig a Nők Lapjában. 1957–1958 között a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja volt. 1958–1959 között műfordítóként dolgozott. 1959–1965 között a Magyar Televízió ifjúsági osztályán dolgozott szerkesztőként. 1965–1974 között, valamint 1979–1992 között az Állami Bábszínház, 1974–1975 között pedig a Budapesti Gyermekszínház dramaturgja volt. 1975–1979 között szabadfoglalkozású író. 1976 júniusa kulcsfontosságú dátuma Tarbay Ede életművének. Többszöri elutasítás után, a Világosság folyóirat szerkesztőségének tanácsára a Vigiliához vitte Ingmar Bergman Rítus (Riten) c. filmjének kritikáját. Rónay György rövid levele ("Kedves Barátom, a tanulmány kitűnő, örömmel hozzuk hamarosan. Őszinte üdvözlettel: Rónay György". 1976. VI.14) és néhány személyes találkozó után, írásai, kritikái és tanulmányai rendszeresen jelentek meg a Vigilia számaiban.

Tarbay Ede 60 évesen vonult nyugdíjba, de munkássága ezzel közel sem ért véget, ugyanis innentől számíthatjuk főiskolai tanári pályáját, mely 1993 és 2002 közé tehető. Ekkor óraadó tanárként gyermekirodalmat oktatott a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán. A zsámbéki évek termése a Gyermekirodalomra vezérlő kalauz. A gyermek- és ifjúsági irodalom történetének iránytűje, mely a 90-es évek egyik meghatározó, irodalmi igényességgel összeállított módszertani munkája. Tanítási módszeréről egy vele készített interjúban az alábbiakat mondta: "Zsámbékon próbáljuk az etikai mércét felemelni. Én arra törekszem a gyermekirodalomnál, hogy a hallgatók figyelmét olyan alkotásokra hívjam fel, melyekben az író valamilyen etikai problémát boncolgat, nagyon emberi módon fogalmazódik meg valami. Az óvónőktől inkább azt várják el, hogy fejből mondjon mesét. Én azt mondom, hogy a nagycsoportos gyerekeknél vállalni kell a könyvből való felolvasást is. A gyerekben így tudatosul, hogy a könyv és a mese összetartozik, a könyvből jön a mese". Így késztetése lesz arra, hogy az iskolában megtanuljon olvasni. – A tanítók képzésénél sokszor olvasok fel részleteket egy-egy könyvből, hogy kedvet csináljak azok további olvasására. Indirekt módon ezzel arra akarom őket rászoktatni, hogy majd az iskolában merjenek mindig az adott korosztály előtt járni, legyen alapkönyvtáruk otthon. Annak idején az elsős gyerekeknek ők is bátran olvassanak fel részleteket pl. A Pál utcai fiúk-ból, mert az élmény megmarad és visszaköszön majd IV-V.-es korukban, mikor kötelező olvasmány lesz."

Később, 2015-ben pályájának főiskolai időszakáról a következőképp nyilatkozott:

Színházi munkái A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: szerzőként: 37; íróként: 2; műfordítóként: 8

Színházi munkái – szerzőként

Citromka (1963-1964) Mire a nyárnak vége... (1963. április 22.) Játék a színházban (Budapest, 1963. december 13.) Citromka és a Sluga manók (1964) Foltos és Fülenagy (1965, 1969, 1978, 1982, 1987, 1996) Hagymácska (1965, 1977, 1981-1982) Mese a tűzpiros virágról (1966, 1971-1972) Hét szem mazsola (1966) A három nővér (1969) Mondják meg Zsófikának (1971) Gyere velünk Betlehembe (1974) Meséről mesére (1975) Kunkori és a Kandúrvarázsló (1975, 1990) Micimackó (1976) Varjúdombi meleghozók (1980, 1984) A csodaszarvas népe (1985) Szabad-e bejönni ide Betlehemmel? (1988) Vásárfiák (1989) Petruska (1992, 1994, 2000) Ludas Matyi (1992) A kiskakas gyémánt félkrajcárja (2003) A kíváncsi kiselefánt (2004) Fülenagy, a kíváncsi kiselefánt (2007) Foltos, a torkos zsiráf (2008) A kék esernyő

Színházi munkái – műfordítóként

Alaszakov, Szergej Tyimofejevics: Mese a tűzpiros virágról (1966, 1971, 1972, 1973, 1977, 1985) Bates-Rziha: Hogyan házasodott meg Petruska? (1976, 1982) Rodari: Hagymácska (1982) Schnitzer: A cigánybáró (1998) Philpott: Kalóz-kaland (2011) Flint kapitány kincse (Krakkói Groteska Színház) Halasi Mária: Az utolsó padban – dalbetétei Kárpáti Gyula: Twist Olivér – dalbetétei

Filmjei és animációs filmek Próbáld meg daddy! (1959) Timur és csapata (1960) Az attasé lánya (1963) A kis bice-bóca (1964) A Tenkes kapitánya (1963-1964) (dramaturg) Tüskevár (1967) Hagymácska A két csaló (1968) Kuckókirály (1970) Csoszogi, az öreg suszter (1973) Varjúdombi mesék (1977) Varjúdombi meleghozók (1978) A három jószívű rabló (1979) Kunkori és a Kandúrvarázsló (1980) Vuk (1981) (forgatókönyvíró) Gerzson háza (1983) Három kövér (1983)

Rádiójátékok

Citromka Citromka és a Slugamanók Tükör, által darabokban A három nővér Centi Centi barátai

Gyermekkönyvek, meseregények, mesekönyvek, gyermekversek "- Számomra a gyermek a legtisztább olvasó, illetve minden "befogadója". A felelősség – ezért – a legnagyobb. Nem mindegy, hogy erre a tiszta lapra mit írunk fel (túl a családon, tágabb közösségen). Ugyanakkor önálló személyiségnek kell tekintenem őket. Olyannak, aki gondolkodik, társam lehet ebben. Meg kell bíznom bennük, képzeletükben. És az ítéletben. Mindkettőhöz az is tartozik: nem szabad mindig mindent kimondani. Hinni kell abban, hogy a szavak és a mondatok mögé látnak, érzékelik a másfajta valóságot, ami van is, nincs is. Ez a lebegés és lebegtetés az, ami – bízom benne – minden gyerekekhez szóló írásom, legyen az vers vagy próza, meghatározója. – És ami még fontos számomra: hiszek abban, hogy a gyermekekre hatni tud egy írás. Valami kis karcolást kaphat tőle, ami összeforr, mégis sokáig emlékezteti. Elsősorban arra: értsen meg másokat, élje át mások keserves helyzetét, fogadja el, aki más, mint ő. Talán – ebben is bíznom, hinnem kell – szembefordul minden erőszakkal, előítélettel. Mindezek talán kemény mondatok, de ha írok, gyermekeknek írok, úgy gondolom szelídebb vagyok. Igaz a szeretet nagyon kemény dolog. Nem mások felé. Önmagunk ellenében. Mert szeretni csak őszintén lehet." (Tarbay Ede 1993. május 25.).

1960 Cipósütő mondóka. In: Tóth István-T. Aszódi Éva (szerk.): Óvodások verseskönyve. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1960, 17 (gyermekvers) Felhő táncol. In: Tóth István-T. Aszódi Éva (szerk.): Óvodások verseskönyve. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1960, 93 (gyermekvers) Macskazene. In: Tóth István-T. Aszódi Éva (szerk.): Óvodások verseskönyve. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1960, 100 (gyermekvers) Országúton. In: Tóth István-T. Aszódi Éva (szerk.): Óvodások verseskönyve. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1960, 152 (gyermekvers) A kíváncsi királylány. In: Tóth István-T. Aszódi Éva (szerk.): Óvodások verseskönyve. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1960, 205 (gyermekvers) 1961 Réges-régi vadászének. In: Tótfalusi István (szerk.): Bárányhívogató. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1961. 1962 A liba. In: T. Aszódi Éva (szerk.): Aranykapu. Mai költők versei mai gyerekeknek. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1962, 34 (gyermekvers) Macskazene. In: T. Aszódi Éva (szerk.): Aranykapu. Mai költők versei mai gyerekeknek. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1962, 40 (gyermekvers) Szántóvető őszi éneke. In: T. Aszódi Éva (szerk.): Aranykapu. Mai költők versei mai gyerekeknek. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1962, 70 (gyermekvers) A jégmanó. In: T. Aszódi Éva (szerk.): Aranykapu. Mai költők versei mai gyerekeknek. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1962, 79 (gyermekvers) Elfut a fürge esztendő. In: T. Aszódi Éva (szerk.): Aranykapu. Mai költők versei mai gyerekeknek. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1962, 80 (gyermekvers) Hová bújt az árnyék? In: T. Aszódi Éva (szerk.): Aranykapu. Mai költők versei mai gyerekeknek. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1962, 93 (gyermekvers) Sári, Biri, Borbála. In: T. Aszódi Éva (szerk.): Aranykapu. Mai költők versei mai gyerekeknek. Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1962, 122 (gyermekvers)