Tornai József (Dunaharaszti, 1927. október 9.– Budapest, 2020. január 31.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas, Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett magyar költő, író, műfordító.

Életpályája Tornai Gyula és Jákli Rozália fiaként született. 1947–48-ban a Budapesti Sertésközvágóhídon volt segédmunkás. 1948–1949 között a Csepel Vas- és Fémművek betanított munkásaként, 1949–61-között a Csepel Autógyár diszpécsereként dolgozott, ezt követően 1976-ig szabadfoglalkozású író, majd 1976–87 között a Kortárs munkatársa volt. 1989–2001 között az Írószövetség elnökségi tagja, 1992–95 között elnöke volt.

Munkássága Első mestere Szabó Lőrinc volt. Írói alapelve, hogy a 20. században is a modern és az ősi egységet kell felmutatni. Lírájára az avantgárd látásmód, a szürreális képalkotás, a gondolatritmus jellemzők. A harmonikus világkép hiánya határozta meg a Kiszakadva (1972) című kötet verseit. A Naptáncban (1975) a filozofikus epikus költeménnyel kísérletezett. A Veres Péter-énekekben (1981) a siratókra emlékeztető hang szólal meg. A többszemélyes én (1982) írásakor arra döbbent rá, hogy az emberről leváló szerepek önálló életet élnek.

Magánélete 1970-ben házasságot kötött Rátkay Ildikóval, gyermekük Tornai Szabolcs (1971). Lánya, Tornai Veronika (1952) korábbi házasságából született.

Művei Verseskötetek Paradicsommadár. Versek. 1949–1958; Magvető, Bp., 1959 Az égig érő föld (Budapest, 1962) Jársz és kiáltasz. Versek; Magvető, Bp., 1964 Aranykapu (Budapest, 1967) Időtlen idő (Budapest, 1969) A bálványok neve (Budapest, 1970) Kiszakadva (Budapest, 1972) Naptánc (Budapest, 1975) 17 ábrándozás (Budapest, 1976) Fejem alatt telihold (Budapest, 1979) Veres Péter-énekek (Budapest, 1981) Semmiből semmibe (Békéscsaba, 1981) A többszemélyes én (Budapest, 1982) Ajándékozások. Válogatott szerelmes versek és rajzok; rajz Orosz János; Magvető, Bp., 1982 Ádám és Éva oltára (Budapest, 1987) Mezítláb, énekelve. Válogatott és új versek; Magvető, Bp., 1988 Megcsókolom a szomjas folyót (Budapest, 1988) A szerelem szürrealizmusa (Budapest, 1991) Pünkösdi lobbanás (Budapest, 1993) A sikoltozó rózsa (Budapest, 1995) Minden, ami virágzik (Budapest, 1998) Holdfogyatkozás. Rekviem L. E. halálára; Ister, Bp., 1999 Miért sírnak a metaforák? Versek és versmagyarázatok; Ister, Bp., 2001 Drága nyelvem, zöld lebegés őrülete (Budapest, 2002) Csillaganyám, csillagapám. Összes versek, 1-4.; Gondolat, Bp., 2004–2011 A semmi ellen (Budapest, 2012) Éjfél; Kráter, Pomáz, 2013 Hirdetve törvényt; Gondolat, Bp., 2014 Vízesések robaja; Gondolat, Bp., 2015 Világtojásban. Versek; Gondolat, Bp., 2016 Ó, kettős ember. Versek; Gondolat, Bp., 2017 A virágos föld titkai. Válogatott versek; vál., szerk., utószó Jánosi Zoltán; Hitel Könyvműhely–Nemzeti Kultúráért és Irodalomért Alapítvány, Bp., 2017 Sár lesz a gyémánt; Gondolat, Bp., 2018 Magyarul virágzó fa. Versek; Gondolat, Bp., 2019

Próza Nap jár a homoktetőkön (novellák, Budapest, 1980) A Lemenő Nap Dombja (próza, Budapest, 1982, 1998) Az ihlet sötét és világos foltjai. Válogatott tanulmányok; Gondolat, Bp., 1982 Vadmeggy. Szerelem és házasság; Szépirodalmi, Bp., 1984 A páva szépsége. Egy gyulai festő följegyzései; Szépirodalmi, Bp., 1988 A menekülő (regény, Budapest, 1993) Mágia és metafizika. Esszék, tanulmányok; Kráter Műhely Egyesület, Bp., 1995 (Teleszkóp) Tóth László: Szó és csend. Tizenegy beszélgetés. Csiki László, Fodor András, Géczi János, Kukorelly Endre, Petőcz András, Somlyó György, Tornai József, Tőzsér Árpád, Vasadi Péter, Vörös István, Zalán Tibor; JAMK–Új Forrás, Tatabánya, 1996 (Új Forrás könyvek) A kiűzetés modern formái (esszék, Budapest, 1998) Leszálltam anyám öléből. Esszé és önéletrajz; Ister, Bp., 2000 (Ister kortárs írók) Az emberiség görbe fája (Budapest, 2002) Villámsújtotta kor. XX. századi próza és vers. Kisesszék; Gondolat, Bp., 2005 Léda megerőszakolása. Esszék; Felsőmagyarország, Miskolc, 2006 Kirké és Odüsszeusz mítosza (Budapest, 2006) A szabadgondolkodó (Budapest, 2009) Európa már kevés. Interjú, versek, fotók; riporter Jánosi Zoltán; Magyar Napló, Bp., 2011 Az esztétikai nihilizmus. Esszék; Gondolat, Bp., 2013 A tévhit; Anonymus, Bp., 2013

Műfordítások Nâzım Hikmet: Nehéz a távollét (Budapest, 1963) Boldog látomások. A világ törzsi költészete (Budapest, 1977) Vicente Aleixandre: Testedből számkivetve (Budapest, 1979) D. H. Lawrence: Az érintés föltámadása (Budapest, 1988) Charles Baudelaire: A Rossz virágai (Budapest, 1991, 2007) Himnuszok az éjszakához. Válogatott műfordítások (Budapest, 1994) A második eljövetel. Műfordítások a világ költészetéből; Gondolat, Bp., 2010

Díjak, elismerések József Attila-díj (1975) Alföld-díj (1983) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997) Arany János-díj (1998) Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2001) Kortárs-díj (2001) Tiszatáj-díj (2006) MAOE nagydíj (2007) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012) Balassi Bálint-emlékkard (2012) Kossuth-díj (2013) A Nemzet Művésze (2014) A Magyar Művészeti Akadémia díja (2015)

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Kortárs Irodalmi Adattár Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

Miért sírnak a metaforák? Tanulmányok Tornai József tiszteletére; szerk. János István; Bessenyei, Nyíregyháza, 2004 Alföldy Jenő: A hívó hang. Bevezetés Tornai József világába; Hungarovox, Bp., 2013 Alföldy Jenő: Tornai József; MMA, Bp., 2016 (Közelképek írókról)

További információk Balassi Bálint-emlékkard: Hivatalos honlap Tornai József Tornai József | költő, író, műfordító, mmakademia.hu

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Alföld-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Dunaharasztiak Kategória:A Charta ’77 aláírói Kategória:Írószövetségi elnökök Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok