Sárosi Béla, született Stefancsics, (Budapest, 1919. augusztus 15. – Zaragoza, 1993. június 15.) válogatott labdarúgó, hátvéd, fedezet, majd edző. Testvérei Sárosi György (1912–1993) labdarúgó, Sárosi László úszó és vízilabdázó. Unokaöccse Sárosi László olimpiai bajnok vízilabdázó (1946–). A sportsajtóban Sárosi III néven volt ismert.

Pályafutása Középiskolás éveiben az Eötvös József Gimnáziumban az iskolai labdarúgócsapat meghatározó egyénisége és csapatkapitánya volt. Nem csak labdarúgásban, de kézilabdában és kosárlabdában is kiemelkedő játékot mutatott. Sorozatban nyerte az iskola teniszbajnokságait is, egyéniben és párosban egyaránt. A BSZKRT ifi teniszezője volt, ifjúsági magyar bajnok.

Klubcsapatban Legalább annyira jó futballista volt, mint amennyire immár elfeledte az emlékezés. 1937-ben már versenyzett érte a Ferencváros és az Elektromos futballcsapata. Némi hezitálás után a zöld-fehéreket választottaA Fradiban biztosabbnak látta, hogy játszhat, s vonzotta az edző, Tóth Potya István személye is., s jól döntött, mert 1937. november 28-án, a Győr ellen, 18 évesen debütált a bajnokságban, a Fradi profi csapatában. A Ferencvárosban (1937–1946) 326 mérkőzésen szerepelt (237 bajnoki, 56 nemzetközi, 33 hazai díjmérkőzés) és 93 gólt szerzett (64 bajnoki, 29 egyéb). 1946-ban Olaszországba szerződött (FC Bologna; 1946–1949 és AS Bari; 1949–1950). A pályafutása következő szűk évtizedében Olaszországon kívül megfordult Kolumbiában (Atlético Junior; 1951), Portugáliában (FC Porto; 1951), Spanyolországban (Real Zaragoza; 1952) és Svájcban (FC Lugano; 1953–1956) is. Utóbbi 3 csapatánál már játékos-edző is volt.

A válogatottban Még nem volt 19 éves, amikor bekerült az 1938-as labdarúgó-világbajnokságra készülő keretbe, ő volt az egyik itthon maradt biztonsági tartalék. 1939–1945 között 25 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1 gólt szerzett. 1939-ben viszont már alapember lett a válogatottban, miután úgy tartották, hogy a WM-rendszerrel próbálkozó magyar válogatottban nincs alkalmasabb a kullancs szerepre, mint ő. Egyszeres B-válogatott (1946), négyszeres Budapest válogatott (1938–1940), egyszeres amatőr válogatott (1937), egyszeres egyéb válogatott (1938). A második világháború után még játszott két meccsen a válogatottban.

Edzőként Évtizedeken át labdarúgóedzőként működött külföldön. 1953–1956 között a FC Lugano játékos-edzője volt. 1956–1958 között a FC Basel vezetőedzőjeként dolgozott. 1958–1961 között két német klub edzője volt. 1961–1962 között a belga Beerschot AC edzőjeként dolgozott. 1962–1964 között a FC Barcelona utánpótlásedzője volt.

Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1937–38, 1939–40, 1940–41 2.: 1938–39, 1943–44 3.: 1942–43 Magyar kupa győztes: 1942, 1943, 1944 Közép-európai kupa (KK) döntős: 1938, 1939, 1940Az 1940-es döntőjét nem játszották le.

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019.

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Bologna labdarúgói Kategória:Az AS Bari labdarúgói Kategória:Az Atlético Junior labdarúgói Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:A Lugano labdarúgói Kategória:Az FC Lugano vezetőedzői Kategória:Az FC Basel vezetőedzői Kategória:Az Alemannia Aachen vezetőedzői Kategória:Az SSV Jahn Regensburg vezetőedzői Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar emigránsok Spanyolországban Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók