Leonardo di ser Piero da Vinci (Anchiano, 1452. április 15. – Amboise, 1519. május 2.) itáliai polihisztor, festő, tudós, matematikus, mérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zenész,Karátson Gábor: Így élt Leonardo da Vinci (Móra, 1973) filozófus és író volt egy személyben.
Míg hírneve kezdetben festőművészetén nyugodott, napjainkban főleg jegyzetfüzeteivel vált ismertté, ahol a tudományos vizsgálódás szellemében és a találékonyságával tervrajzokat és feljegyzéseket készített a legkülönfélébb témákban, beleértve az anatómiát, géptervezést, csillagászatot, botanikát, térképészetet és paleontológiát is. Széles körben úgy ismerik, mint egy olyan zsenit, akinek intelligenciája talán mindenki másnálPl. Vasari, Gaddiano, Taine, Boltraffio, Fuseli, Rio, Bortolon, Castiglione nagyobb volt.
Itáliában az „uomo universale”, azaz az univerzális (egyetemes) ember néven is nevezték. Ami megkülönbözteti őt sok híres kortársától, mint Michelangelo, Raffaello vagy Botticelli, az az egyetemessége volt.
Élete 1452-ben a Vinci melletti Anchianóban született Toszkánában. Mai értelemben véve nem volt családneve, a „da Vinci” vinciből valót jelent. Születésekor teljes neve Leonardo di ser Piero da Vinci volt, ami azt jelenti, hogy Leonardo, Piero vinci jegyző fia.A ser a messer(e) szó rövidebb alakja a középkori Itáliában a notaio=jegyző foglalkozású urat jelentette.
Szülei nem voltak házasok a születése idején. Apja, a huszonhat éves Ser Piero firenzei közjegyző és földesúr, édesanyja, Caterina pedig fiatal parasztlány volt, aki az egyik helyi előkelő családnál szolgált, és aki röviddel később hozzáment egy kézműveshez.
Ifjúkora Leonardo apja családjának birtokán nőtt fel, ahol „törvényes” fiúként kezelték, és az akkor szokásos elemi oktatásban részesült: megtanult olvasni, írni és számolni.
Az 1460-as évek közepén Leonardo családja Firenzébe költözött, amely akkoriban a keresztény humanista gondolkodás és kultúra központja volt.Marco Rosci: Leonardo, Bay Books Pty Ltd., 1977,
Művészi hajlamai bizonyára korán megjelentek. 14 vagy 15 éves kora táján,Robert Wallace: The World of Leonardo: 1452–1519, Time-Life Books, New York, 1972 apja tanítványként Andrea del Verrocchio, Firenze vezető művészének szobrász-ötvös-festő műhelyébe vitte gyakornoknak, ahol egyfajta „művésziskola" is volt. Itt sajátította el a vonalas rajz (tulajdonképp a vázlatkészítés), a festészet és a szobrászat alapvető technikáit.
17 éves korára inas lett, és hét évig képzésben maradt.Mina Bacci: The Great Artists: Da Vinci (ford.: J. Tanguy), Funk & Wagnalls, New York, 1978 További híres festők, akik a műhelyben tanultak vagy kapcsolatban álltak vele, többek között Ghirlandaio, Perugino, Botticelli és Lorenzo di Credi.Daniel Arasse: Leonardo da Vinci, Konecky & Konecky, Old Saybrook, 1998, , Liana Bortolon: The Life and Times of Leonardo, Paul Hamlyn, London, 1967 Leonardo egyrészt elméleti képzésben, másrészt gyakorlati képesítésben részesült, ideértve a rajzolást, a kohászatot, a fémmegmunkálást, a gipszöntést, a bőrmegmunkálást, a mechanikát és a famegmunkálást, valamint a művészeti ismereteket (rajz, festés, szobrászat és modellezés).Andrew Martindale: The Rise of the Artist, Thames and Hudson, 1972,
1472-ben, húszévesen szabadult fel, ekkor írták be a festők névjegyzékébe, a Szent Lukács Testvériség tagjai közé. Ettől kezdve joga volt önálló megbízásokat elfogadni, de még pár év múlva is Verrocchio műhelyében dolgozott és a házánál lakott. Ott maradt a műhelyben a vele együtt felszabaduló Perugino és Botticelli is.
1472-re datálható első, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható rajza is, amely az Arno folyó völgyét ábrázolja.
Legkorábbi ismert festménye a Verrocchioval való együttműködés eredménye, és a Krisztus megkeresztelése címet viseli. Bár egyes művészettörténészek Verrocchio műhelyének más tagjai munkáját is felismerik a festményen. A képen Jézus Keresztelő János általi megkeresztelkedése látható, amint azt a bibliai evangéliumok rögzítik. A munkájuk angyalfigurája (egyesek szerint saját gyermekkori önarcképe) és háttere (tájkép).
Független mesterként Firenzében bélyegkép|A Háromkirályok imádása című festménye
1478 körül felállította a saját műtermét.
Az egyre sikeresebb ifjú festőt 1478-ban bízták meg a firenzei Palazzo Vecchio Szt. Bernát (San Bernardo) kápolnája oltárképének megfestésével,Kenneth Clark, Martin Kemp: Leonardo da Vinci, (Newition ed.) United Kingdom: Penguin, 2015, 45. o., ezzel már jelezve, hogy független Verrocchio műtermétől.
Egy életrajzíró, akit Anonimo Gaddiano néven ismernek, azt állítja, hogy 1480-ban Leonardo a Mediciekkel élt, és gyakran dolgozott a firenzei Piazza San Marco udvarában.Angela Ottino della Chiesa: The Complete Paintings of Leonardo da Vinci, Penguin Classics of World Art, London, 1985 ,
1481-ben újabb jelentős egyházi megbízást kapott San Donato in Scopeto szerzeteseitől egy oltárkép elkészítésére, ez lett az ún. A királyok (bölcsek) imádása vagy más átfordításokban A Háromkirályok imádása (L'Adorazione dei Magi).
Miközben önálló mesterként dolgozott Firenzében, rajzok is fennmaradtak ebből az időszakból, köztük számos műszaki vázlat, például szivattyúk, katonai fegyverek, mechanikus eszközök, amelyek mutatják a műszaki kérdések iránti érdeklődését és ismereteit már a pályafutása elején.
Felajánlotta szolgálatait Milánó Ludovico Sforza hercegének. A hozzá írt levélben azt írta, hogy komolyabb eredményt érhet el a mérnöki és fegyvertervezési területen, a festői és szobrászati képességének megemlítésével együtt.
Részlet a levélből Éber László: Művészettörténeti olvasmányok, Singner és Wolfner, 1909Kegyelmes Uram!
Miután immár eléggé megismerkedtem mindazoknak a készítményeivel, akik a hadi szerszámok előállítása terén mestereknek vallják magukat és azt tapasztaltam, hogy a nevezett szerszámok szerkezete és működésük módja semmiben sem tér el az általában használatos szerszámokétól, arra fogok törekedni — anélkül, hogy bárkit is ócsárolnék, — hogy Kegyelmességednek előadva az ügyet, titkaimat feltárjam és egyúttal felajánljam mindazokat a dolgokat, amelyeket alább röviden fölsorolok és amelyek Kegyelmességed tetszése szerint adandó alkalommal fölhasználhatók.
1. Igen könnyű, erős és rendkívül könnyen szállítható hidakat készítek, amelyekkel üldözni lehet az ellenséget, vagy akár visszavonulni is előle és más, tűzben és csatában biztos és megtámadhatatlan hidakat, amelyek könnyen összeállíthatók és szétszedhetők. El tudom égetni és pusztítani az ellenség hídjait is.
2. Tudom, hogyan lehet valamely hely ostrománál az árkokból a vizet levezetni és ezerféle hidakat, pallókat, hágcsókat és az ostromhoz szükséges egyéb szerszámokat készíteni.
3. Továbbá, ha a part magasságánál, az elhelyezésnél vagy erősségnél fogva valamely helyet nem lehetne bombázással megostromolni, ismerek olyan eljárást, amellyel romba lehet dönteni bármely sziklavárat vagy más erősséget, még ha sziklán épült is, stb.
4. Készítek ostromágyúkat, amelyek igen kényelmesen és könnyen hordhatók. Mintegy zivatar módjára apró köveket lehet velük hajítani és füstjeikkel megrémítve az ellenséget, nagy kárt és zavart okoznak soraiban.
5. Továbbá ismerek aknákat és titkos, tekervényes folyosókat, amelyeket minden zaj nélkül egy kijelölt pontra lehet vezetni, még akkor is, ha árkok vagy folyó alatt kellene elhaladni.
6. Készítek azonkívül fedett, biztos, sőt megtámadhatatlan szekereket, amelyek ütegeikkel behatolva az ellenség soraiba, a katonák még oly nagy tömegét is szétzúzzák. Ezek mögött a szekerek mögött a gyalogság teljesen sértetlenül és minden akadály nélkül haladhat.
7. Ha szükséges, készítek ostromágyúkat, mozsárágyúkat és tábori ütegeket is, a legszebb és legalkalmasabb formában, az ismertektől eltérő módon.
8. Ahol a bombákat nem lehet használni, szerkesztek hajítógépeket, faltörőket és egyéb, csudálatos hatású és egészen ismeretlen készülékeket. Szóval, a fölmerülő esetek változatosságainak megfelelően változatos és végtelen módjait tudom a támadásnak és védekezésnek.
9. Ha pedig tengeren volna az ütközet, erre a célra is sokféle védő és támadó szerszámot tudok készíteni és hajókat, amelyek még a legnagyobb bombázásnak is képesek ellenállani és port és füstöt idéznek elő.
10. Béke idején pedig — azt hiszem — tökéletesen eleget tehetnék és bárkivel is kiállnám az összehasonlítást az építészetben, nyilvános és magánépületek tervezésében, valamint a víznek egy helyről a másikra való vezetésében is.
Továbbá a szobrászat terén — akár márványból, akár bronzból vagy agyagból, — nemkülönben a festészetben is bármit elkészítek és mindenkivel kiállom a versenyt, akárki legyen is.
El lehetne azonkívül készíteni a bronz lovasszobrot is, amely halhatatlan dicsőségére és örök becsületére fog válni Kegyelmességed atyja urának és a fenséges Sforza-háznak.
Milánóban (1482–1499) 1482 tavasza és nyara között már Milánóban tartózkodott, azon népes európai városok egyikében, amelyek népessége meghaladta a százezer főt. Elnyerte ugyanis Ludovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. Ludovico tudósokat, művészeket gyűjtött maga köré, s talán övé volt egész Európában a legfényesebb udvar.
Leonardo ekkor harminc éves volt. 17 évet töltött Milánóban, egészen Ludovico Sforza 1499-es trónfosztásáig. Az udvari háztartás könyvében pictor et ingeniarius ducalis („a herceg festője és mérnöke”) néven szerepelt.
A herceg megbízta apja, Francesco Sforza herceg lovasszobrának megformálásával is, de csak a mű hatalmas agyagmodellje készült el (1493-ban), amelyet aztán a Milánót megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. A szobor makettje ma a Szépművészeti Múzeumban látható.
bélyegkép|220px|Az utolsó vacsora (1498). A milánói Santa Maria delle Grazie-templomban látható
Mesterművészként Leonardo kiterjedt műhelyt tartott fenn Milánóban, ahol inasokat és diákokat alkalmazott. A tanítványai között volt ekkor Giovanni Antonio Boltraffio, Ambrogio de Predis, Bernardino de' Conti, Francesco Napoletano, Andrea Solari, Marco d’Oggiono és Salaì.
Éveken át elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, „Az utolsó vacsora”, amellyel 1498-ban készült el. E freskót azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ főműveként tekintették. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a megvilágítás, az egyes alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal: „Ma közületek egy elárul engem”.
Festőként hat művet készített a milánói 17 év alatt. (A korabeli források szerint további három kép elkészítésével bízták meg, de ezek az alkotások azóta eltűntek, vagy soha nem készültek el.)
A 16. századi művészettörténész, Giorgio Vasari leírása alapján nagyszerű muzsikus is volt: miután Leonardo megérkezett, részt vett egy zenei versenyen egy lanttal, „amivel felülmúlta az összes zenészt, aki összejött játszani”.Giorgio Vasari: Le vite de' più eccellenti pittori, scultori e architettori (A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete) Ezt a lantot, – írja Vasari, – maga Leonardo készítette ezüstből, lófej alakúra és „édesebben zendült minden más hangszernél”.
Műszaki tanácsadóként is gyakran fordultak hozzá az építészet, az erődítmények és a katonai kérdések terén, valamint vízügyi és mechanikai mérnökként tevékenykedett.
Még 1485-ben elkezdte tanulmányozni a madarak repülését. Tudta, hogy az emberek túl nehezek és nem elég erősek ahhoz, hogy egyszerűen a karjukhoz rögzített szárnyakkal repüljenek. Ezért olyan vázlatot készített, amelyben egy ember egy deszkára fekszik, és két nagy, hártyás szárnyat működtet kézi karok, lábpedálok és egy tárcsarendszer segítségével. Ez lett az ornithopter, a csapkodó szárnyú légi jármű terve. Sok rajzot és modellt készített ilyen repülőgépekről a 15. század végén.
Második firenzei korszaka