A borszeszégő egy laboratóriumi hőforrás. Inkább kisebb laboratóriumokban, iskolákban használják, mivel lánghőmérséklete csak 400-500 °C, szemben a Bunsen-égő 1100-1200 °C értékével.
Szerkezete Négy részből áll: egy tartályból, ami általában üvegből készül; egy porcelán vagy fém gyűrűből, ami megakadályozza, hogy a kanóc visszaégjen, és ez által balesetet okozzon; egy kanócból, ami igazából nem ég. A feladata, hogy felszívja az éghető anyagot, ami általában etanol (más néven borszesz) vagy denaturált szesz (spiritusz); és izopropilalkohol egy kupakból.
Működési elve A kanóc felszívja a tartályból az etanolt. Az égőt úgy gyújtjuk meg, hogy az alkohollal átitatott kanóc tetejét a szesz gyulladáspontjára melegítjük, például egy gyufa lángjával. Ekkor az éghető anyag égni kezd, miközben a kanóc folyamatosan utánpótolja azt a tartályból. A kanóc anyaga szintén eléghet, de ez nem tartozik a folyamat lényegi részéhez, mivel nem jár jelentős hőtermeléssel.
Biztonsági előírások Az égő használata egyszerű, az esetleges balesetek megelőzésére azonban néhány szabályt be kell tartani. Az égőt használaton kívül a kupakkal lefedett kanóccal tároljuk! Ha a folyadéktartályból az alkohol 70-80%-a elfogyott, töltsük fel újra az eszközt! Az eszközt alkohollal feltölteni csak akkor szabad, ha a kanóc nem ég. Az égőt gyufával vagy gyújtópálcával gyújtsuk meg, és sohasem másik borszeszégő lángjával! A lángot ne fújással, hanem a zárókupak ráhelyezésével oltsuk el! A fenti előírások szigorú betartása mellett a borszeszégő tanulói kísérletezésre is alkalmas.
Lásd még Bunsen-égő Teclu-égő
Külső hivatkozások Fizikai kísérletek gyűjteménye. X.1. rész. Hőforrások.
Kategória:Laboratóriumi eszközök