A Neurosis egy amerikai atmoszferikus sludge metal zenekar. 1985-ben alakult a hardcore szcénát követve, majd fokozatosan átalakult a zenéje egy súlyosabb, experimentálisabb irányba. Lassú és súlyos sludge doom stílusát népzenei és modern filmzenés elemekkel ötvözi. A Neurosis inspirálta a mai posztmetal színtér létrejöttét.
Története 1987-ben indult be a zenekar pályafutása. Kezdetben NY típusú hardcore zenét játszottak, de már ekkor több volt zenéjükben a lassú és súlyos részlet, mint honfitársaiknál, valamint szövegeik is mélyebbre hatoltak az átlagnál. A Pain of Mind (1987) és a The World as Law (1990) lemezek csak egy szűk körben tették ismertté a Neurosis nevet. Utóbbi lemez után érkezett a zenekarba Steve Von Till gitáros/énekes, aki csatlakozásával új arculatot adott a zenekarnak.
A Souls At Zero lemez 1992-ben jelent meg és hatalmas változásokat hozott. A felvételek előtt csatlakozott hozzájuk Simon Mcllroy billentyűs. A zene lassabbá, sötétebbé, kísérletezőbbé vált. A posztmetal egyik első alaplemezéről van szó, mely a zenekar pályafutásában is mérföldkőnek számít. A korong után már egyre többen jegyezték meg a nevüket, és a Souls At Zero megjelenése óta mondják rájuk, hogy "a világvége zenéjét" játsszák. A következő két albummal kerültek az ismertebb underground nevek közé, bár zenéjük egyre csak sötétebb hangulatú és kísérletezősebb lett. Az 1993-as Enemy of the Sun végére felpakolt, csaknem 30 perces eszeveszett törzsi dobolást rejtő Cleanse, vagy az 1996-os Through Silver In Blood lehangoló zenéje révén nem igen számíthattak a nagyközönség szimpátiájára. Ezután széles visszhangot keltő fellépést produkáltak a Dynamo fesztiválon, majd az Ozzfesttel mehettek turnézni. Ezek révén a következő albumot már nagyobb érdeklődés fogadta.
1998-ban álltak neki a Times of Grace felvételeinek. A lemezre a többszólamúság illetve a szimfonikusabb jellegű dalszerzés a jellemző. Változatosabban kombinálták a különféle érzelmeket, a szokásos dühkitörések mellett, egészen szomorú pillanatokat is rejt az album. Meglepetést okozott, hogy Till és a másik főember a gitáros/énekes Scott Kelly még dallamos énekre is rászánta magát. Ezzel csökkent Dawe Edwardson szerepe, aki korábban a hörgésekért felelt.
A zenekar tagjai Tribes of Neurot néven egy ambient projektet is működtetnek, melynek második lemeze a Grace címet viseli, és megegyezik a Times of Grace tartalmával, csak ambient verzióban. Utóbbi lemezeiken (A Sun that Never Sets-2001, The Eye of Every Storm-2004, Given to the Rising-2007) egyre inkább előtérbe került az akusztikus gitár és a billentyűs hangszerek. Szövegeikben továbbra is a környezetünk pusztításától való iszonyodás a jövő-paranoia és a természet iránti alázatos érdeklődés van a középpontban. Koncertjeik alkalmával a színpad hátuljára eresztett vászonra az adott dal hangulatához passzoló filmrészleteket vetítenek. Mindezt olyan komolyan veszik, hogy a vizuális látványért felelős emberüket teljes értékű zenekartagnak tekintik, aki a fotóikon is gyakorta szerepel.
2022-ben Scott Kelly énekes zaklatási ügybe keveredett, egy nyilatkozatban vallja be, hogy házastársával szemben bántalmazó életmódot folytatott évek óta és felhagy a zenéléssel. A zenekar a saját nyilatkozatában kijelenti, hogy teljes mértékben elítéli és elhatárolódik Kelly-től és a manipulatív nyilatkozatától, valamint 2019-ben, amikor ez a tény a tudomásukra jutott, Kelly-től rögtön megváltak.
2026 Március 20-án váratlanul megjelent egy új lemezük az An Undying Love For A Burning World. Scott Kelly helyét az Isis, Sumac és Old Man Gloom soraiból ismert Aaron Turner vette át, valamint a lemez borítóját is ő tervezte.
Diszkográfia
Nagylemezek Pain of Mind LP (1987, (Alchemy Records) The Word as Law LP/CD (1990, (Lookout! Records) Souls at Zero LP/CD (1992, (Alternative Tentacles) Enemy of the Sun LP/CD (1993, (Alternative Tentacles) Through Silver in Blood LP/CD (1996, (Relapse Records) Times of Grace LP/CD (1999, Relapse Records) A Sun that Never Sets LP/CD (2001, Relapse Records) The Eye of Every Storm LP/CD (2004, Neurot Recordings/Relapse Records) Given to the Rising LP/CD (2007, Neurot Recordings) Honor Found in Decay (2012) Fires Within Fires (2016) An Undying Love for a Burning World (2026)
Ep-k Black (Neurosis single)|Black 7"EP (1986, bootleg) Aberration (EP)|Aberration 7"EP (1989, (Lookout Records) Empty (Neurosis single)|Empty 7"EP (1990, (Allied Records) Empty (Neurosis single)|Empty 7"EP (1991, reissue in Germany on (Your Choice Records) The Doorway/Threshold 7"EP (1999, (Relapse Records) Sovereign (album)|Sovereign MCD (2000, (Neurot Recordings)
Splitek (megosztott kislemez) Locust Star (+ Tribes of Neurot) MCD (1996, Relapse Records) In These Black Days (+ Soilent Green) 7"EP (1999, Hydrahead Records) Neurosis & Jarboe (album) (+Jarboe) LP/CD (2003, Neurot Recordings)
Videó A Sun that Never Sets DVD (2002, Relapse Records, Neurot Recordings)
Projektek Neurosis & Jarboe: közös projekt Jarboeval Tribes of Neurot – A tagok dark ambient projektje. Blood and Time – Akusztikus projekt. Culper Ring – Dark ambient projekt. Red Sparowes – Josh Graham projektje. A Storm of Light – Experimentális/drone formáció. Harvestman – Steve Von Till ambient projektje. Violent Coercion – Scott Kelly és David Edwardson hardcore/punk formációja. Jesus Fucking Christ – Punk/Thrash projekt David Edwardson közreműködésével.
Források Neurosis az AllMusic oldalán Neurosis az Encyclopaedia Metallum adatbázisában. Neurosis biográfia – MusicMight.com
Hivatkozások
További információk Neurosis at MySpace Neurosis official website
Kategória:Amerikai metalegyüttesek Kategória:1985-ben alakult együttesek