Charles-Valentin Alkan (Párizs, 1813. november 30. – Párizs, 1888. március 29.) francia zeneszerző, zongorista, orgonista, tanár; kora egyik legnagyobb zongoravirtuóza. Zsidó származású volt, ami mind életén, mind a munkásságán nyomot hagyott. Hatévesen beiratkozott a Párizsi Konzervatóriumba, majd felnőttként híres virtuóz és tanár lett. Fiatalabb korában élénk társasági életet élt és megismerkedett több művésszel is, köztük Delacroix-val, Liszttel és Chopinnel. Később, 1848 után visszahúzódott a koncertezéstől, és Párizsban élt egészen haláláig.
Élete és pályafutása Alkan 1813. november 30-án, Charles-Valentin Morhange néven született Párizsban Alkan Morhange (1780–1855) és Julie Abraham gyermekeként.Smith, 2000 A második volt hat testvér közül; egy nővére és négy öccse volt. Az apjának magán zeneiskolája volt Le Marais-ban, Párizs zsidónegyedében. Még gyermekkorában ő és hozzátartozói felvették az apjuk személynevét családnévnek (ekkor kezdték meg tanulmányaikat a Párizsi Konzervatóriumban). Alkan egyik öccse, Napoléon, a szolfézs professzora lett a konzervatóriumban, másik öccse, Maxim, zenét szerzett párizsi színházaknak, míg nővére, Céleste, zongorista lett.
Charles-Valentin Alkan élete egészét Párizsban töltötte. Egyetlen ismert koncertkörútja Angliában volt (1833–1834); emellett az egyetlen dokumentált utazása Metz városába vezetett, ahol családi ügyeket intézett az 1840-es években.
bélyeg|bal|150px|Két ismert fényképe egyike Alkan csodagyerek volt. Mikor belépett a párizsi konzervatóriumba, mind zongorán, mind orgonán tanult. Tanára, Joseph Zimmermann egyik kedvence volt (Zimmermann tanította Georges Bizet-t, César Franckot, Charles Gounod-t és Ambroise Thomas-t is). Hétévesen első díjat nyert szolfézsból, valamint egyéb díjakat nyert összhangzattanból, zongorából és orgonából. Luigi Cherubini a technikáját és a képességeit is lenyűgözőnek találta. Hét és fél évesen adta első koncertjét, mint hegedűművész; az első nyilvános zongorista fellépése 12 éves kora körül volt, mikor több saját darabot is előadott privát körben.Nicholas, Jeremy (2007). Liner notes, Alkan: Concerto for solo piano; Troisième receuil de chants, Marc-André Hamelin, piano; Hyperion CDA67569 Az első publikált darabja (opus 1) 1828-ban jelent meg, mikor 14 éves volt.
A húszas éveiben tanított és koncerteket adott elegáns körökben. Itt megismerkedett Liszttel, George Sand-nal, Victor Hugóval és később Anton Grigorjevics Rubinstejnnel. 1838 körül érte el a karrierje csúcsát, 25 évesen. Gyakran adott elő Chopinnel, illetve rivalizált Liszttel, Sigismond Thalberggel. Liszt egyszer azt mondta, hogy Alkannak van a legjobb zongoratechnikája amit valaha látott.Stephan D. Lindeman, Structural Novelty and Tradition in the Early Romantic Piano Concerto, 1999 p.111 Ebben az időben (ami egybeesik Élie-Miriam Delaborde zeneszerző születésével, aki Alkan feltételezett gyereke), úgy 6 évig visszavonult a nyilvánosság elől, majd 1844-ben tért vissza a koncertplatformra. Az 1840-es években Chopin szomszédja volt, és miután 1849-ben meghalt, sok Chopin tanítvány ment át Alkanhoz.
1848-ban nagy csalódás érte, mikor pályázott a Párizsi Konzervatórium zongoraszakának vezetői posztjára Zimmermann nyugdíjazása után. Sokat lobbizott az állásért, de Daniel Auber, a konzervatórium vezetője Antoine Marmontel-ot, Alkan tanítványát nevezte ki erre a posztra. Ez a mély csalódottság lehet az egyik oka, hogy vonakodott nyilvánosság előtt előadni. 1851-ben a párizsi templom orgonistájának nevezték ki, de szinte azonnal lemondott, és eltekintve két 1853-as koncertjétől, több mint 25 évre visszavonult.William A. Eddie, Charles Valentin Alkan: his life and his music, Ashgate Publishing, Ltd.,2007 pp.11,13
Egy a német zeneszerző és karmester Ferdinand Hillernek írt levelében azt írta:
Ennek ellenére még volt egy baráti köre; továbbra is alkotott és publikált. Friedrich Niecks, a német-skót zeneakadémikus néhány nappal azután, hogy komoly ellenállásba ütközött Alkan házvezetőnőjével, találkozott vele Érard-nál (zongorakészítő cég). Niecks a találkozást úgy írta le, hogy „a fogadtatás nem volt valami udvarias, de annál inkább baráti”.
Jack Gibbons angol zongoravirtuóz, közismert Alkan-játékos azt írta Alkan személyiségéről:
Alkan életének utolsó évtizedében több „kis koncertet” adott az Érard zongoratermében, ahol nem csak saját, hanem kedvenc zeneszerzői műveit is játszotta Bachtól kezdődően. Néha testvéreivel együtt is játszott. Ezeken a koncerteken Vincent d’Indy, francia zeneszerző és tanár is jelen volt.
Alkan életének vannak bizonyos részei, amelyekről nagyon keveset tudunk. Tudjuk, hogy tanulmányozta a Bibliát és a Talmudot. Úgy tűnik Ferdinand Hiller segítségével a Biblia Új- és Ótestamentumát is lefordította az eredeti nyelvükről. Ez a fordítás sajnos elveszett, mint ahogy Alkan sok darabja is. Az elveszett darabok között van több vonóshatos és egy hatalmas zenekari szimfónia (erről a műről Léon Kreutzer egyik 1846-os cikkéből tudunk, akinek Alkan megmutatta mű kottáját).
Delaborde Alkan nem házasodott meg, de Élie-Miriam Delaborde (1839-1913) francia zongoristáról úgy hisszük, hogy Alkan törvénytelen fia. Néhányan fontosnak találják a tényt, hogy a „Delaborde” név Alkan barátjának és Chopin szeretőjének, George Sandnak a leánykori neve. Delaborde Alkannál tanult fiatal korában; előadta és átírta Alkan több darabját is. Mint az apja, ő is ismert pédalier (pedálzongora) játékos volt. Georges Bizet halála után Bizet özvegye, Geneviève (a zeneszerző Jacques Fromental Halévy lánya) összejárt Delaborde-dal; valóban létezik egy házasodási kérelem kettejük között,Hervé Lacombe, Bizet, naissance d'une identité créatrice, Paris, 2000, p. 400 ami viszont sosem valósult meg. Érdekes, hogy Delaborde, aki szenvedélyes sportoló volt, indirekt módon okolható Bizet haláláért, ugyanis kettejük között volt egy úszóverseny, aminek következtében Bizet meghűlt.Minna Curtis, Bizet and his world, 1958, p. 369-70, p. 418 Delaborde később megházasodott, de nem tudni hogy lettek volna gyerekei.
Halála bélyeg|170px|Sírja a párizsi Cimetière de Montmartre-ban Alkan Párizsban halt meg 1888. március 29-én, 74 évesen. Sok éven keresztül úgy hitték, hogy a halálát egy ledőlő könyvespolc okozta az otthonában, mikor a Talmudot akarta levenni egy magas polcról. Ezt az apokrif mesét (melyet a jelek szerint Delaborde terjesztett) hatásosan cáfolja Hugh Macdonald, aki felfedezett egy levelet Alkan házvezetőjétől, melyben leírja, hogy Alkan elesett a konyhájában egy „porte-parapluie”-től (ami jelenthet nehéz kabátot vagy esernyőtartót). A házvezető hallotta Alkan felnyögését. Mire odaért, Alkan elájult, ezért bevitte őt a szobájába, ahol még aznap este meghalt. Ezzel szemben a könyvespolcos történetnek is vannak gyökerei egy történetben, melyet Metz (a település, ahol Alkan családja lakott) rabbijának meséltek el. Alkant április 1-jén (húsvétvasárnap) temették el a Cimetière de Montmartre-on (párizsi temető), nem messze kortársa, Fromental Halévy sírjától.
Alkan állítólagos gyászjelentéséről is van egy széles körben idézett legenda, melyet Ronald Smith, angol zeneszerző és zongoravirtuóz, Alkan életrajzírója tényként ír le. A legenda arról szól, hogy a Le Ménéstrel magazin címlapján a következő szavak álltak: „Alkan halott. Meg kellett halnia, hogy bizonyíthassa létét.” E történetnek azonban nincs alapja, ugyanis sem a Le Ménéstrel, sem más folyóirat nem tett közzé ilyen nekrológot.
Alkan húga, Céleste is ugyanabban a montmartre-i sírban nyugszik, ahol Alkan.
Alkan zongorajátéka bélyeg|bal|Alkan Erard pedálzongorája a Musée de la musique-ben (Párizs) Alkan lenyűgöző technikáját többnyire művei elképesztő fizikai és technikai igényei támasztják alá.
Ugyanakkor ez a technika nem volt a zeneisége rovására. Példa erre több érzékenyebb darabja (pl. a H-dúr Nocturne-je (op. 22) és a „Esquisses” több darabja is). Vincent d’Indy úgy emlékezett egy Alkannal való találkozásukról az 1870-es évekből, hogy „sovány, kampós ujjai vannak”, és miután egy pedálzongorán hallotta Bachot játszani, azt monda:
Alkan később Beethoven op. 110 szonátáját játszotta, amiről d’Indy azt monda:
Egy másik leírás a játékáról egy Liszt és Alkan tanítványtól származik, aki Alkan előadását úgy írta le, hogy „egy rendkívül fiatalos minőség jellemezte a játékát, ami sokkal törékenyebb és idősebb nála”.
A zenéje bélyeg|220px|Alkan zenéjében gyakran találkozhatunk idioszinkratikus jellemzőkkel, beleértve a szokatlan pedál és hangnemjelöléseket. (egy kottarészlet a Grande Sonate 2. tételéből) Mint Chopin vagy Liszt, Alkan is főleg billentyűs hangszerekre írt, de Alkannál ebbe beletartozott az orgona és a pedálzongora is. A legtöbb művének előadásához eszményi virtuozitás szükséges, ami többnyire extrém sebességben, hatalmas ugrásokban, ismételgetett hangok hosszú szakaszaiban, hatalmas (akár 10 hang széles) akkordokban és széles ellenpontozásban nyilvánul meg. Alkan műveit többen szinte lehetetlenül nehéznek titulálják; ez a technikai igény valószínűleg nagyban hozzájárult Alkan széles körben vett ismeretlenségéhez.
Marc-André Hamelin, híres zongoravirtuóz, az egyik legjobb Alkan játékos azt mondta Alkan zenéjéről:
Jelentősebb művei Grande sonate „Les Quatre Âges de la vie”, op. 33 Alkan e műve egy négytételes szonáta zongorára; a címének fordítása talán úgy hangzana „A négy életkor nagy szonátája”. A mű négy tételben mutatja meg egy férfi négy korát: 20-as, 30-as, 40-es és 50-es éveit. Alkan 33 évesen publikálta szonátáját. A művet apjának ajánlotta.
bélyeg|300px|A szonáta az optimista 20-as évekkel kezdődik, nagyon élénken és gyorsan Az első tétel, a 20-as évek D-dúrban van, de sokszor áttér B-mollba. Végig gyors skálafutamokkal mutatja be a fiatal, erőteljes férfit, de „hibás akkordokkal” jellemzi a fiatalember „szeleburdiságát” is (az egyik ilyet „ridente”(olaszul: nevetés) jelzővel illette). A tétel közepén megjelenik egy lassabb, énekelhető téma, amely a tétel végén vegyül a gyors skálákkal és futamokkal (egyébként ez a struktúra, miszerint először egy gyors, de jellegzetes skálafutam, majd egy énekelhető téma bontakozik ki, Alkan több darabjában is megjelenik, mint a „Le Chemin de fer” illetve a „Comme le vent”). A tétel szerkezete és tempója hasonlít Chopin 1. Scherzo-jára (op. 20).
bélyeg|300px|A második, Quasi Faust-tétel első néhány taktusa A második tétel, a 30-as évek („Quasi Faust” címmel) szintén az életerős férfit ábrázolja. A tétel néhol gyors, néhol lassú (már-már rapszódia jellegűen), de a finálé (ahogy az Alkan több művében is megjelenik) rendkívül gyors és erőteljes. Ronald Smith könyvében azt írja, hogy a tétel struktúrailag nagyon hasonló Liszt (későbbi) h-moll szonátájához. A tételben van egy rövid, nyolcszólamú fúga.
bélyeg|300px|A 3. tétel vidáman ábrázolja a boldog házaséletet A harmadik tétel, a 40-es évek („Un heureux ménage”; „Egy boldog háztartás”), G dúrban jellemzi az idősödő, boldog, családos embert, illetve bizonyos részein „a gyereket”. A mű nyugodt, lassú.
bélyeg|300px|Az 50-es évek, „A lekötözött Prométheusz” címmel nagyon sötét és intenzív hatású Az utolsó tétel, amely az 50-es éveket mutatja be („Prométhée enchaîné”; „A leközözött Prométeusz”) gisz mollban, a nagyon öreg és halálhoz közeli embert jellemzi. Ez a tétel rendkívül sötét és lassú.
Douze études dans tous les tons mineurs, op. 39 A „12 etűd minden mollban” tartalmazza Alkan legnagyobb mesterműveit, köztük egy négytételes szimfóniát illetve egy háromtételes zongoraversenyt, mindkettőt szólózongorára. Ezek a darabok még Liszt transzcendentális (emberfeletti) etűdjeit is felülmúlják terjedelemben és bonyolultságban.
A sor első darabja a „Comme le vent” („Mint a szél”) egy élénk, rendkívül gyors darab, bonyolult, tizenhatodokból álló skálafutamokkal. A darab nincs 5 perc, a kottája mégis 20 oldal hosszú.