Lovas Lajos (Budapest, 1967. július 14. –) magyar író, háromszoros Zsoldos Péter-díjas sci-fi-szerző.

Élete

1991-ben végzett az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának (ELTE-TFK) magyar–könyvtár szakán. Majd szociológiát, állam- és jogtudományt valamint politikatudományt hallgatott.

1991–1992-ben középiskolai tanár, 1992–1995 között a Magyar Szemle szerkesztője, 1995–1996-ban az Új Magyarország Kultúránál rovatvezető, 1997-től 2000-ig a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet lapigazgatója, 2001-től a Magyar Távirati Iroda általános szakmai elnöke. A Fiatal Írók Szövetségének egyik alapító tagja. Zsámbék polgármestere.

Lovas Lajost nevezte ki a magyar nemzeti kultúrkincs digitalizálását és digitális közzétételét szolgáló Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) főigazgatójává 2011 novemberében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A kinevezése 5 évre szól.http://kultura.hu

Zsámbékon él, ahol 2006 és 2010 között polgármesteri teendőket is ellátott.Mit is csinál Zsámbék polgármestere?/

Munkássága

A Bolondulásig és a Kalandregényem című novelláival jelentkezett az irodalmi életben az 1990-es évek közepén. Első regénye, az Agydobás 2005-ben jelent meg és 2006-ban Zsoldos Péter-díjat nyert. 2007-ben készült el a folytatás Jó reggelt délben címmel. 2009. augusztus – Galaktika 233. szám: Nagyarcúak (elbeszélés) 2009. november – Galaktika 236. szám: Őrangyalok (elbeszélés)Galaktika 236. szám 2010-ben jelent meg N című sci-fi regénye a Metropolis Media gondozásában a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban. 2011-ben Minek nevezzelek? című művével – amely a Galaktika 241. számában (2010. április)Galaktika 241. szám jelent meg – novella kategóriában Zsoldos Péter-díjat nyert. Törzsszövetség (Metropolis Media, Galaktika Fantasztikus Könyvek 2016) – regény kategóriában 2017-ben Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták. 2020 szeptember – Galaktika 366. szám: Visszavágó – A négy páncélos és a sárga vizsla 2020 október – Galaktika 367. szám: Visszavágó 2 – Lajos 2020 november – Galaktika 368. szám: Visszavágó 3 – Hódító Rudy 2020 december – Galaktika 369. szám: Visszavágó 4 – A kacsintó Szűz 2021 január – Galaktika 370. szám: Visszavágó 5 – Csavar 2021 február – Galaktika 371. szám: Visszavágó 6 – Az ereklye ereje 2021 március – Galaktika 372. szám: Visszavágó 7 – Himnusz és lufi 2021 április – Galaktika 373. szám: Visszavágó 8 – Zsír 2021 május – Galaktika 374. szám: Visszavágó 9 – A második Róma 2021 június – Galaktika 375. szám: Visszavágó 10 – Az újvilág és Visszavágó 11 – Vörös hajnal Tényleg Nobel-díjat akartok adni nekem? (Németh Attila (szerk.): GFK 400 antológia, Metropolis Media, Budapest, 2021)

Jegyzetek

Források Lovas Lajos: N - Szerzőnkről (Metropolis Media, 2010, 209. oldal) Interjú: Lovas Lajos – 2010. január

További információk Lovas Lajos blogja Riport (2011. június 8.) Facebook-oldala

Kategória:Magyar sci-fi-szerzők Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek