Fritz Sdunek (Lüssow, 1947. április 18. – Hamburg, 2014. december 22.Csizmazia Zoltán: Meghalt Erdei és Klicsko egykori edzője. Sportgeza.hu. 2014. december 22.) német ökölvívóedző, az egyik legsikeresebb edző, aki maga is kiváló amatőr bokszoló volt. Három magyar versenyző az ő keze alatt lett profi világbajnok: Kovács István, Erdei Zsolt és Balzsay Károly.
Amatőr pályafutása Sdunek az NDK területén fekvő Lüssowban született, Mecklenburg-Elő-Pomeránia északkeleti részén. Ökölvívó-pályafutását a BSG Lokomotive Greifswald egyesületénél kezdte 1963-ban, majd 1969-ben az SC Traktor Scherinbe igazolt, amely egyesületnél a karrierje befejeztéig, 1972-ig bokszolt. Aktív időszaka alatt 129 mérkőzésből 99-et nyert meg, a legnagyobb sikere egy NDK-diákolimpia megnyerése volt.Német eredetiben: DDR-Studentenmeistertitel, ami kb. a magyar diákolimpia megfelelője volt főiskolásoknak, egyetemistáknak.
Edzőként Aktív évei befejeztével is hűséges maradt egykori egyesületéhez, az SC Traktor Schwerinhez, egészen 1989-ig a schwerini csapatnál dolgozott, ő volt az edzője többek között Andreas Zülownak, aki a szöuli olimpián ökölvívásban aranyérmes lett könnyűsúlyban. 1979-ben diplomát szerzett a lipcsei Testkultúra Főiskolán.
A német újraegyesülés után nyugatra ment, 1990-1993 között a Bayer Leverkusen ökölvívó-szakosztályánál vállalt munkát. Itt már Dariusz Michalczewski edzője volt, akivel az 1991. évi göteborgi amatőr Eb-n félnehézsúlyban aranyérmet nyert. Párhuzamosan a leverkuseni csapat mellett 1991-1992 között ő volt holland ökölvívó-válogatott edzője is. Vezetése alatt Arnold Vanderlyde az 1991-es sydneyi amatőr vb-n ezüstérmet nyert nehézsúlyban. 1993-1994-ben német szövetségi edző volt a Német Ökölvívó Szövetségnél.
1994 márciusától főállásban volt edző a hamburgi Universum Box-Promotionnál. Kezdetben erőnléti trénerként dolgozott, majd 1996-tól főedzői rangban tevékenykedett. A 2000-es évek egyik legsikeresebb német bokszedzője volt. 2009 januárjában Magdeburgban Balzsay Károly lett a 11. világbajnok, akit Sdunek edzett.Ungar Balzsay entthront Weltmeister Inkin. sport.rtl.de, 2009. január 18. (Hozzáférés: 2014. december 23.) Szívproblémái, valamint rákbetegsége miatt legyengült, ezért orvosi tanácsra 2009 októberében felhagyott az edzősködéssel.Egy időre visszavonul Erdei mestere, Profiboksz.hu, 2009. október 12. Noha 2010-ben befejezte az Universum Box-Promotionnél edzői pályafutását, továbbra is edzette Vitalij Klicskót és a korábbi WBA világbajnok Felix Sturmot. 2013-tól Sdunek a feltörekvő középsúlyú Jack Culcay-t edzette.Julian König: Klitschko-Coach übernimmt: Fritz Sdunek neuer Trainer von Jack Culcay . Hamburger Morgenpost, 2013. április 10. (Hozzáférés: 2014. december 23.)
Sdunek házas volt és három gyermek apja. 2009 őszén Sduneket szülőhelye, Lüssow (2010 óta Gützkow városához tartozik) díszpolgárává választották. 2014. december 22-én egy hamburgi kórházban hunyt el második otthonában, Gran Canarián elszenvedett szívinfarktust követően.Markus Krücken, Tobias Lempe: Das Herz machte den letzten Schlag , Hamburger Morgenpost, 2014. december 22. (Hozzáférés: 2014. december 23.)
Híres tanítványai 2009-ben 11 olyan tanítványa volt, aki világbajnoki címet szerzett. Alekszandr Alekszejev Balzsay Károly Denis Boizow Alexander Dimitrenko Erdei Zsolt Khoren Gevor Juan Carlos Gomez Artur Grigorian Volodimir Klicsko Vitalij Klicsko Kovács István Michael Löwe Dariusz Michalczewski Ralf Rocchigiani Sinan Şamil Sam Mario Veit Sebastian Zbik Andreas Zülow
Jegyzetek
Fordítás
További információk Fritz Sdunek a Boxrec oldalán Fritz Sdunek interjú, Profibox.hu, 2006. október 23. Interjú a német sztáredzőkkel, Profibox.hu, 2006. december 3. Meghalt Kokó és a Klicskó fivérek korábbi edzője, hvg.hu, 2014. december 22.
Kategória:Német ökölvívók Kategória:Edzők Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek