Ady Mariska (Hadad, 1888. február 26. – Budapest, 1977. február 4.) magyar költő, elbeszélő. Ady Endre unokatestvére.
Élete
Köznemesi családból származott.
Elemi iskoláit Zilahon, polgári iskoláit Bánffyhunyadon végezte, az Országos Kisdedóvó Egyesület Képzőintézetében óvónői és tanítói képesítést szerzett (Budapesten, 1908).
Írói munkásságát novellával és tárcával kezdte; az önálló társadalmi létet kereső és kiharcoló nő hangját szólaltatta meg.
1907-től jelentek meg írásai, kezdetben versei a kolozsvári Ellenzékben, majd a Székely Lapokban. Később, az 1910-es években, rendszeresen közölték kisprózáit, novelláit, tárcáit az erdélyi napilapok és folyóiratok. Első kötetében tizenkét novelláját adta ki Zilahon.
Az első világháborúban elvesztette férjét, Landt Lajost, s a három árvával magára maradt özvegy versekben panaszolja el a háború súlyos következményeit. Lírai képalkotásában Ady Endrét követi. Az Ady életrajz számára értékes családi emlékezései Kovalovszky Miklós Emlékezések Ady Endréről (I. Budapest, 1961) c. munkájában is szerepelnek. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak.
Emlékezete Ady Mariska Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Halála után Diósady Pál és Diósady Gábor kötetbe rendezte kiadatlan verseit (1998–1999-ben), majd Diósady Levente – Ady Mariska unokája – a család birtokában lévő néhány Ady-kéziratot az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozott.
Kötetben szépirodalmi munkái
Sok ború – kevés derű (elbeszélések, rajzok, Zilah, 1907) Én az őszben járok (versek, Székelykeresztúr, 1924; 2. bőv. kiad. Kolozsvár)
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar nők Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek