Gallowich Tibor, nemeskotteszói, (Szeged, 1900. november 3. – Gyula, 1952. július 12.) labdarúgó, kapus, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, újságíró.

Pályafutása Klubcsapatban 1917-ben a Nemzeti SC csapatában mutatkozott, be mint kapus, ahol 1919-ig játszott. Innen a Budapesti AK csapatához szerződött, ahol 1922-ben fejezte be az aktív labdarúgást.

Edzőként Játékos pályafutása után az Ifjúsági Labdarúgó Szövetség (ILSZ) kapitánya volt. Később dolgozott Budafokon és Tatabányán is. 1941 és 1943 között és 1945-ben a Vasas vezetőedzője volt. Ezt követően szövetségi kapitány lett. 1948-ig irányította magyar válogatottat. Nevéhez fűződik a későbbi Aranycsapat kialakítása. 1948-ban ismét a Vasasnál dolgozott egy rövid ideig. Halála évében Gyulán dolgozott.

Újságíróként 1942 és 1943 között az Esti Kurír, majd a Nemzetőr munkatársa, 1945 és 1947 között a Népsport szerkesztője volt.

Sikerei, díjai

Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozata (1947)

Főbb művei Sportkönyv; Korányi György, Bp., 1947 Az ötvenéves magyar futball; Terézvárosi Ny., Bp., 1947

Statisztika Mérkőzései szövetségi kapitányként

Jegyzetek

Források

Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Nemzeti SC labdarúgói Kategória:A Budapesti AK labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A Vasas vezetőedzői Kategória:Magyar sportújságszerkesztők Kategória:Szegediek Kategória:Gyulaiak Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Nemzeti Sport, Népsport vezetői, újságírói Kategória:Magyar napilapszerkesztők