Simon Wright (Alden, 1963. június 19.) angol dobos, a Dio együttes tagja, aki az AC/DC dobosaként lett ismert világszerte az 1980-as években.

Zenei pályafutása Wright az 1970-es évek végén a Tora Tora nevű zenekarban kezdte karrierjét, majd csatlakozott a brit heavy metal új hullámával feltűnt manchesteri A II Z együtteshez, amelynek 1980-ban megjelent koncertlemezén szerepelt. Az A II Z feloszlása után Londonba költözött. 1982-ben először az Aurora tagja lett, majd átigazolt a Tytanbe. 1983-ban a Sound magazinban megjelent hirdetésre jelentkezve lett az AC/DC dobosa, akik Phil Rudd távozása után kerestek új dobost. Több, mint hat évig játszott az ausztrál hard rock csapatban, majd 1990 januárjában bejelentette, hogy kilép.

Ronnie James Dio hívására csatlakozott a Dio zenekarhoz, hogy felvegyék a Lock up the Wolves albumot. A lemezbemutató turné után a zenekar szétszéledt, és Wright beszállt az amerikai Rhino Bucketbe, akik ügyesen koppintották az AC/DC zenéjét. 1995 és 1998 között a UFO zenekarral koncertezett, közben szerepelt a Europe-gitáros John Norum 1996-os szólóalbumán. 1998-ban újra csatlakozott Ronnie James Dio csapatához, amelynek mai napig tagja. 2007 óta a Rhino Bucketbe is visszatért, 2009-ben pedig Tim "Ripper" Owens első szólólemezén játszott.

Diszkográfia A II Z The Witch of Berkeley (1980) - koncertlemez

AC/DC Flick of the Switch (1983) Fly on the Wall (1985) Who Made Who (1986) - válogatás Blow Up Your Video (1988)

Dio Lock up the Wolves (1990) Magica (2000) Killing the Dragon (2002) Master of the Moon (2004)

Rhino Bucket Pain (1994) Pain & Suffering (2007) The Hardest Town (2009)

John Norum Worlds Away (1996)

UFO Werewolves in London (1999) - koncertalbum

Tim "Ripper" Owens Play My Game (2009)

Források Simon Wright az AllMusic oldalán Simon Wright biográfia a Bedlam in Belgium belga rajongói honlapon Murray Enleheart, Arnaud Durieux: AC/DC Maximum Rock & Roll ShowTime Budapest, 2007

Kategória:Brit rockdobosok Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Dio Kategória:AC/DC Kategória:Élő személyek