bélyegkép|jobbra|265px|A Varga Ottó által szerkesztett Aradi vértanúk albuma 1893-as, negyedik kiadásának borítója Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája már aznap elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak.

A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa 13 ágára ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét.Magyar Nemzeti Levéltár Az aradi vértanúk emlékére, mnl.gov.hu 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket Haeffner Ernő, a győri 48-as Honvédegylet jegyzője kezdeményezésére 1881-ben állították fel. Az 1932. évi ásatások során sikerült azonosítani azoknak a honvéd főtiszteknek a maradványait, akiket a bitófák tövébe temettek. A kivégzés tényleges helye eszerint a Maros egyik hídjától 250 méterre volt.Murádin Jenő: Az aradi Golgota , historia.hu Miután 1867 júniusában létrehozták az első szoborbizottságot, végül 1890-ben egy emlékművet is avattak Arad városában.Arad a korabeli sajtó tükrében , magyarhirlap.hu Az aradi „Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma” az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjteménnyé vált.Volt egyszer egy múzeum – válogatás az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből, militaria.hu

Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította Magyarországon és a magyarok által lakott területeken.Az aradi vértanúk emléknapja - nemzeti gyásznap, oktober6.kormany.hu

A tizenhármak feltételezett utolsó mondatai right|thumb|200px|Emlékoszlop a kivégzések helyén Aradon right|thumb|200px|A tizenhárom aradi vértanú (litográfia, 19. század vége) right|thumb|200px|Az Aradi vértanúk emlékműve Aradon. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították. A szobrot, román és magyar hivatalos személyek jelenlétében, 2004. április 25-én a román-magyar megbékélésnek szentelt emlékparkban újra felállították

bélyegkép|jobbra|200px|Nagysándor József domborműve az aradi Szabadság-szobor talapzatán A magyar köztudatban az alábbi mondatok sokáig mint hiteles, a vértanúk által kivégzésükkor valóban elmondott szavak éltek. A valóság az, hogy e mondatok később, stílusuk alapján a 19. század vége körül, ismeretlen szerző által elképzelt mondatok. A kivégzés napjáról számtalan, sok esetben a szemtanúk által lejegyzett feljegyzés és visszaemlékezés maradt fenn, azonban ezek egyike sem említi e mondatokat, szerintük a vértanúk némán mentek hóhérjaik elé. Nem idézi e mondatokat Gracza György: Az 1848–49-iki magyar szabadságharc története című, 1894-ben megjelent monumentális, öt kötetből álló munkája sem, aki pedig a kivégzés előtti éjszakát és a kivégzés napját percről percre, szemtanúk visszaemlékezéseit felhasználva közli. A költött mondatok:

Aradi vértanú Származása Legenda szerinti utolsó mondataMegrendítő történelem - A végső gondolat, amivel a halált fogadták az aradi vértanúk* Aulich Lajos honvéd tábornok (1793–1849) német„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”* Damjanich János honvéd tábornok (1804–1849) szerb„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”* Dessewffy Arisztid gróf, honvéd tábornok (1802–1849) magyar„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”* Kiss Ernő honvéd altábornagy (1799–1849) örmény„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”* Knezić Károly honvéd tábornok (1808–1849) horvát„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”* Láhner György honvéd tábornok (1795–1849) német„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”* Lázár Vilmos honvéd ezredes (1815–1849) örmény„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”* Leiningen-Westerburg Károly gróf, honvéd tábornok (1819–1849) német„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”* Nagysándor József honvéd tábornok (1803–1849) magyar„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”* Poeltenberg Ernő lovag, honvéd tábornok (1808–1849) osztrák„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”* Schweidel József honvéd tábornok (1796–1849) német„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”* Török Ignác honvéd tábornok (1795–1849) magyar„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”* Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok (1803-1849) magyar„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

P.V.D.T.N.A.K.L.S. A kivégzést követően állítólag egy osztrák tiszt az alábbi mondatban foglalta össze az aradi vértanúk nevének kezdőbetűit:

A mondat rövidítését – P.V.D.T.N.A.K.L.S. – többen karkötőre vésve viselték, tiltakozva a bécsi elnyomás ellen. Azért csak kilenc betűből áll, mert többüknek azonos betűvel kezdődött a neve.

P = Pöltenberg Ernő V = gr. Vécsey Károly D = Damjanich János, Dessewffy Arisztid T = Török Ignác N = Nagy-Sándor József A = Aulich Lajos K = Kiss Ernő, Knézich Károly L = gr. Leiningen-Westerburg Károly, Lázár Vilmos, Lahner György S = Schweidel József

A vértanúk neveinek megőrzésére, illetve a rövidítés megfejtéseként magyar mondat is született:

Emlékművek, emlékparkok Vértanúk Fala emlékmű a kiskőrösi szoborparkban A kiskőrösi Petőfi Múzeum kertjében lévő szoborparkban áll a Vértanúk fala emlékmű, ahol elhelyezték a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök domborművét. A bronzportrékat Tóth Baranyi Lajos készítette.

Pécsi Aradi Vértanúk Szobrai emlékhely

Egyéb Kaposváron, a városligeti tó kis szigetén emlékköveket (szimbolikus sírköveket) helyeztek el az aradi vértanúk emlékére.

Jegyzetek

További információk

Október 6. - versek Az aradi tizenhármakról elnevezett közterületek áttekintése [ Bartucz Lajos jelentése], az aradi vértanúk csontmaradványainak 1913. okt. 20-23-án eszközölt exhumálása alkalmával végzett antropológiai szakértői vizsgálatról. „Gondolatban szorosan magamhoz ölellek...” - Az aradi vértanúk özvegyei, mult-kor.hu Az aradi vár ma

Kategória:Magyar történelmi személyek emlékezete *