A 2008-as ABC Supply Company A.J. Foyt 225 a hatodik verseny a 2008-as IndyCar Series szezonban. A versenyt 2008. június 1-én rendezték meg az 1015 mérföldes (1633 km) Milwaukee Mile-on, a wisconsinbeli West Allis-ben. Marco Andretti indult a pole-pozícióból, és az első 40 körben vezetett a versenyben. Scott Dixonnal és a csapattársával Tony Kanaannal már az elejétől csatázott a vezető pozícióért. Graham Rahal az elején visszacsúszott, de a végén így is az első öt versenyző között ért célba. Oriol Servià már a rajt előtt ütközött, és pont a rajt előtt a boxba kényszerült szárnycserére. Az első boxkiállások után Andretti hirtelen lelassult, és Dixon vette át a vezetést. Hélio Castroneves két kört vezetett a versenyben, és Andretti eközben már az első tíz közül is kicsúszott.
A verseny 130. körében Rahal megpróbálta megelőzni Darren Manning-et, de elvesztette az uralmát az autója fölött, és a falnak rohanva feladni kényszerült a versenyt. Dixon így is megtartotta az előnyét, de a 177. körben Ryan Briscoe átvette tőle a vezetést. A 194. körben amikor újraindították a versenyt egy sárga zászlós szakasz után Dixon visszavette a vezetést Briscoe-tól, amit tíz körön át meg is tartott, ekkor boxkiállás miatt feladni kényszerült a vezetőhelyet, és Castroneves vette át a vezetést két kör erejéig, de ő is ment a bokszutcába kiállásra, és Briscoe visszavette a vezetést, amit a végéig megtartott első IndyCar Series győzelmét szerezve.
A verseny végén még egy tömegbaleset is történt, amikor Andretti és Ed Carpenter ütközött és mindketten megpördültek de Vitor Meira Andretti autójának ütközve még fel is repült a levegőbe, de szaltó nélkül a földre érkezett, és csak az autója sérült meg. Briscoe győzelme az észak-kaliforniabeli Mooresville-ben székelő Team Penske 300. győzelmét is jelentette.
Rajtfelállás
RajtsorBelső ívKülső ív126 Marco Andretti06 Graham Rahal29 Scott Dixon8 Will Power33 Hélio Castroneves11 Tony Kanaan410 Dan Wheldon36 Enrique Bernoldi55 Oriol Servià33 E.J. Viso66 Ryan Briscoe17 Ryan Hunter-Reay77 Danica Patrick27 Hideki Mutoh818 Bruno Junqueira24 John Andretti920 Ed Carpenter2 A.J. Foyt IV1015 Buddy Rice14 Darren Manning1123 Townsend Bell02 Justin Wilson1219 Mario Moraes34 Jaime Camara1396 Mario Dominguez4 Vitor Meira Futam Pozíció # Versenyző Csapat Futott kör Idő/Kiesés oka Rajthely Élen Pont 1.6 Ryan BriscoeTeam Penske2251:42:41.7387113650 2.9 Scott DixonChip Ganassi Racing225+0,0487314743 3.11 Tony KanaanAndretti Green Racing225+1,84136035 4.10 Dan WheldonChip Ganassi Racing225+2,93147032 5.3 Hélio CastronevesTeam Penske225+4,67045230 6.5 Oriol ServiàKV Racing Technology225+14,22179028 7.02 Justin WilsonNewman/Haas/Lanigan Racing224+ 1 Kör22026 8.33 E. J. VisoHVM Racing224+ 1 Kör10024 9.7 Danica PatrickAndretti Green Racing224+ 1 Kör13022 10.15 Buddy RiceDreyer & Reinbold Racing224+ 1 Kör19020 11.23 Townsend BellDreyer & Reinbold Racing224+ 1 Kör23019 12.27 Hideki MutohAndretti Green Racing224+ 1 Kör14018 13.14 Darren ManningA. J. Foyt Enterprises223+ 2 Kör23017 14.8 Will PowerKV Racing Technology223+ 2 Kör41616 15.17 Ryan Hunter-ReayRahal Letterman Racing223+ 2 Kör12015 16.36 Enrique BernoldiConquest Racing222+ 3 Kör8014 17.2 A. J. Foyt IVVision Racing222+ 3 Kör18013 18.18 Bruno JunqueiraDale Coyne Racing222+ 3 Kör15012 19.24 John AndrettiRoth Racing222+ 3 Kör16012 20.20 Ed CarpenterVision Racing221Vezetői hiba17012 21.26 Marco AndrettiAndretti Green Racing221Vezetői hiba14012 22.4 Vitor MeiraPanther Racing220Vezetői hiba26012 23.19 Mario MoraesDale Coyne Racing218+ 7 Kör23012 24.34 Jaime CamaraConquest Racing218+ 7 Kör19012 25.06 Graham RahalNewman/Haas/Lanigan Racing129Vezetői hiba2012 26.96 Mario DomínguezPacific Coast Motorsports107Kiállt25012 27.25 Marty RothRoth Racing0Nem indult-05Átlagsebesség: 133.428 mph (214.732 km/h)Változások az élen: 5 alkalommal 4 versenyző között
Források
Abc