A Petőfi Népe Bács-Kiskun vármegyében és Pest vármegye déli részén megjelenő hetilap, amely 2026 augusztusáig napilapként jelent meg. Szerkesztősége Kecskeméten található. Tulajdonosa a Fidesz kötődésű KESMA.

Története A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) alapította az 1956-os forradalom leverése után, 1956 novemberében. Korábban Bácskiskunmegyei Népújság néven a Magyar Dolgozók Pártja kiadásában jelent meg, vagyis funkciója és tulajdonosa nem változott, csak a lap és a tulajdonos neve. Az új Bács-Kiskun megyei pártlap saját kiadóvállalattal rendelkezett Kecskeméten. 1956 és 1958 között új évfolyamszámozást kezdtek, 1959-től jogelődként tekintve a korábbi Bácskiskunmegyei Népújságot és elődeit, visszatértek annak évfolyamszámozásához, ezért az 1956-ban megjelent Petőfi népe még 1. évfolyam felirattal jelent meg, '57-ben 2. évf., '58-ban 3. évf., de 1959-ben már 14. évfolyam szerepelt a lap címoldalán. 1963-tól mutációs kiadásai jelentek meg. A rendszerváltáskor, 1990 tavaszán, a két választási forduló között privatizálta a Magyar Szocialista Párt (MSZP), az MSZMP utódpártja. Az új tulajdonos a német Axel Springer (AS) konszern magyar leányvállalata, az Axel Springer Magyarország Kft. lett.

2003-ban napi 42 323 példányban nyomtatták ki és ebből 39 660 példány kelt el.

2014-ben az AS több más megyei napilappal együtt eladta a Mediaworks-nek és 2015-ben addigi kiadója, a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. is beolvadt a Mediaworks Regionális Kiadó Kft.-be.Óriásügylet kezdődött a magyar médiában – Napi.hu, 2015. július 28.

Jellemzők A napilap hétfőtől szombatig jelent meg, több melléklettel. Baján Bajai Hírlap és Bajai Petőfi Népe, Kiskunfélegyházán Félegyházi közlöny, Kalocsán Dunamenti hírek és Kalocsa és vidéke, Kiskunhalason Halasi hírek, Kiskőrösön Kiskőrösi Napló címmel jelentek meg kiadványai. A PN Vasárnapi Petőfi Népe címen hetilapként is jelentkezett 1997–1998 között, ami Vasárnap Reggel alcímmel 1998–2004 között jelent meg.

Korábbi és jelenlegi állandó rovatai: Megyei körkép, Színes világ, Interjú, Civil kurázsi, Mozaik, Gazdaság, Világtükör.

A Springer-csoport megyei napilapjainak takarékosságból – az adott megye híreinek kivételével és a terjedelemtől függően – jórészt azonos a tartalma. A PN-ben is gyakran jelennek meg más megyében dolgozó újságírók cikkei.

2026 augusztusától a hetilap szombatonként jelenik meg, harminckét oldalon.

Főszerkesztők 1986–1991: Gál Sándor 1991–2002: Lovas Dániel 2002–2006: Hámori Zoltán 2006–2008: Gazsó László 2008–2010: Tóth Miklós 2010–2016: Király Ernő 2016– : Ökrös CsabaÁtalakítja a megyei lapok vezetését a Mediaworks – Magyar Nemzet, 2016. december 1.

Jegyzetek

Források OSZK katalógus Fekete Dezső: A testvérkapcsolatok tükröződése a Petőfi Népe hasábjain. Bibliográfia,

Külső hivatkozások Petőfi Népe Online Baon.hu

Kategória:Magyarországi hetilapok Kategória:Kecskemét kulturális élete Kategória:Petőfi Sándor emlékezete