Kovács József, (Budapest, 1923. július 29. – Budapest, 2001. szeptember 7.Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019. ) válogatott labdarúgó, hátvéd, majd edző. Testvére Kovács Imre olimpiai bajnok labdarúgó és edző. A sportsajtóban Kovács II néven volt ismert.

Pályafutása Klubcsapatban 1945-ben mutatkozott be az élvonalban az MTK csapatában. 1951-ben és 1953-ban bajnok lett a csapattal. 1955-ös visszavonulásáig 294 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 15 gólt szerzett.

A válogatottban 1948–1951 között 5 alkalommal szerepelt a válogatottban. Ötszörös Budapest válogatott (1947–1955), 17-szeres B-válogatott (1948–1955).

Edzőként 1962-től edzőként dolgozott. Először alsóbb osztályú csapatoknál volt vezetőedző (Emag, Kőbányai Lombik, Vasas Ikarusz), majd Egyiptomban vállalt munkát. 1970-ben tért haza és egy idényen át a Pécsi Ércbányász edzője volt. 1973–1979 között a Bp. Vasas Izzó vezetőedzője volt. Itt 1978-ban edzőként is bemutatkozott az élvonalban. Edző pályafutásának utolsó állomása, 1979–1981 között a SZEOL AK csapata volt. 1978–1980 között 40 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon.

Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1951, 1953 2.: 1948–49, 1950-ősz, 1952, 1954, 1955 3.: 1949–50 Magyar labdarúgókupa győztes: 1952 Közép-európai kupa (KK) győztes: 1955 A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951) A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

NELA.hu [hhttps://www.mtkbudapest.hu/hu/hirek/92-eve-szuletett-kovacs-ii-jozsef 92 éve született Kovács II József]

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók