Idősebb Uher Ödön (Nagyszeben, 1859. június 15. – Budapest, 1931. szeptember 19.)Uher Ödön Budapest, II. kerületi 1755/1931. folyószám alatti, állami halotti anyakönyvi bejegyzése. Familysearch adatbázis. magyar császári és királyi udvari fényképész, filmgyáros. Ifj. Uher Ödön filmrendező édesapja.
Élete bélyegkép|balra|150px|Küry Klára Morvaországi eredetű családban született, apja Uher Lipót, anyja Wagner Jusztina. Tízévesen katonai pályára adták szülei, 18 évesen végezte el a kadétiskolát, majd főhadnagyi rangig jutott előre.Ábel Péter: „Uher Ödön színháza” Fotó, 1981. március 1. 3. szám. Az ekkor 89 éves ifjabb Uher Ödön visszaemlékezése szerint. 1885-ben Szatmáron eljegyezte Kiss Gizellát,Fővárosi Lapok 1885. szeptember 9. 213. szám, 1371. oldal aki azonban kislányuk születésekor meghalt.
Szabadságolt állományba kérve magát, elhagyta a katonai pályát, Budapesten Strelisky műtermében tanoncként, majd asszisztensként helyezkedett el. 1890/91-ben önállósult, Nagykanizsán nyitott műtermet. 1891-ben megjelent egy hirdetése a Zalai Közlönyben, e szerint Bécsben már korábban rendelkezett műteremmel, és Koller Károly császári és királyi udvari fényképésznél végezte tanulmányait. Ekkor a volt Fodor József-féle Fő téri, Dél-Zalai Takarékpénztár épületében lévő üzletet vette át, sőt bártfafürdői párhuzamos fiókműtermét is reklámozta.A Nagykanizsa, Fő téri műterem hirdetése. 1894-ben megjelent tájékoztatása szerint a Városház utcában lévő Szénássy-féle fényképészetet is átvette.A Nagykanizsa, Városház utcai műterem hirdetésének szövege, 1894.Tarnóczky Attila: Hol, mi? Halis István Városi Könyvtár.
Második feleségével, Szénássy Annával Budapesten kötött házasságot 1891. november 16-án a Kálvin téri református templomban.A budapesti Kálvin téri református egyházközség házassági anyakönyve, 428/1891. Nagykanizsán született 1892. augusztus 30-án Ödön névre keresztelt fiaNagykanizsai ev. ref. keresztelési anyakönyv 4/1892. folyószám. Familysearch adatbázis. és 1894. január 10-én Gizella Paula Adrienne nevű leánya.Nagykanizsai ev. ref. keresztelési anyakönyv 2/1894. folyószám. Familysearch adatbázis. Amadil nevű leánya (később Dóczy Gedeonné) szintén 1894-ben született,Gyászjelentése 1963-ból, 70 évében. OSZK-Gyászjelentések Arisztid, a később festőművésszé és grafikussá vált fia születési adatai nem ismertek.Uher Ödön és felesége, tótkutasi Szénásy Nina fia, Uher Arisztid április hó 7-én, szerdán délután 6 órakor a Deák-téri evangélikus templomban vezeti oltárhoz Glück Érős János és neje, Stadler Marianne leányát, Bözsikét. Nemzeti Ujság, 1920. április 1. 79. szám, 5. oldal
1895-ben költözött Budapestre, s a Kossuth Lajos utca 7. szám alatt nyitotta meg műtermét, amint később hirdette, a „Nemzeti Kaszinó mellett”. A fiatal fotós hamarosan Budapest egyik legdivatosabb fényképésze lett. Hírességek jártak hozzá, s 1896-ban így emlegették: „Küry Klára ... is elérte a népszerűség egyik legmeredekebb magaslatát. Uher Ödön, a Kossuth Lajos-utcai fiatal fényképész kilencvenféle állásban és ülésben vette le Forray operettejének az »Istennő«-nek jelmezeiben”.A Vasárnapi Ujság füzetekben 19. kötet (Budapest,1896) 533. oldal
1900 júliusában a császári és királyi udvari fényképész,Alkotmány, 1900. július 11. 163. szám, 5. oldal 1901 decemberében pedig egyedüliként az „Erzsébet Mária királyi főhercegnő Ő cs. és kir. fensége kamarai fényképésze” címet nyerte el.Budapesti Hírlap, 1901. december 25. 355. szám, 7. oldal
Az 1911. október elejénAz Ujság, 1911. október 15. 245. szám, 13. oldal (Kossuth utcai műterme megtartása mellett)A Kossuth utca 7. szám alatti fotóműtermet 1913 júniusában a Goszleth István és Fia fényképészeti cég vette át, vagy bérelte ki. húsz évre kibérelte a Koronaherceg utca 2. szám alatti épület több emeleti helyiségét. Id. Uher Ödön fotográfusé volt az egyik legszebb és legmodernebb fényképész-műterem Budapesten, mely a Párizsi udvar épületében működött. Fia visszaemlékezése szerint: „...az ötödik emeleten egy nagyszabású fényképészeti üzemet rendezett be, amelynek az egész Monarchiában nem volt mása. Két nagy műterem, két asszisztens és 24 alkalmazott állott rendelkezésre. A negyedik emeleten volt a lakásunk, a földszinten bejáratként egy »photoüzlet« és lift a műterembe.”A fényképszalon részletes leírását lásd Pesti Hírlap, 1911. október 15. 245. szám, 67. oldalán A modern műterem címmelA legmodernebb fényképész. — Látogatás Uher Ödön műtermében. Budapest, október 14. Pesti Napló, 1911. október 15. 245. szám, 12–13. oldal
A műtermek berendezéséről csaknem minden korabeli lap hírt adott: „A műterem a palota legfelső emeletén foglal helyet (hova automatikus berendezésű külön lift vezet), de leterjed egészen a földszintre, ahol a fényképészeti kellékek áruháza, valamint a fotográfiák kiállítása van elhelyezve. Ezek a helyiségek már szintén kellemesen hatnak a belépőre, de igazi meglepetés csak akkor éri, ha felér a műtermekbe, amelyeket s a hozzájuk tartozó helyiségeket Vass Béla felső ipariskolai tanár rendezett be az ő ismert finom artisztikus érzésével. Két nagy műterem, két várószalon és megfelelő számú öltözőszobák állanak a közönség rendelkezésére, valamennyien méltó alkotásai az enteriőrművészetnek. ...A látogatót mindenekelőtt egy belga stílusú, finoman szőnyegezett szalon fogadja s innen van a bejárás az oldalvilágításos nagy atelier-be, amelynek berendezése és megvilágítása az egészen modern felfogású, oldalsó világítási effektusokat kedvelő felvételek készítéséhez alkalmaztatott. Ebből a műteremből hatalmas, faragott portál vezet egy kis biedermeier férfiszalonba, míg vele szemben a másik felső világítású műterembe nyílik a bejárás, ahol a fényképezés eszközei, a gépek vannak elhelyezve. Egy kis oldalfolyosón az intim, kedves női öltözőkbe juthatunk, míg a második műtermen túl kezdődik a műhelyszobák hosszú sora”.A Hét, 1911. október 15. 42. szám, 679. oldal]
Az ezredéves kiállításon Küry Kláráról készített nagyméretű portréjával szerepelt.Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig. Magyar Filmintézet, Budapest, 1996. 229. o. Nemzedéke más jeleseihez (Erdélyi Mórhoz, Jelfy Gyulához) hasonlóan egyéni világítási rendszer kialakítására törekedett. 1901. évi hír szerint „hosszas kísérletezés után bevezette műtermébe a villámos világítás mellett való fölvételeket”.Budapesti Hírlap, 1901. január 27. 27. szám, 9. oldal 1905. november 20-án találkozót szervezett a főváros önálló üzlettel bíró fotográfusai számára, amelyen szakmai egyesület alapítását indítványozta. Az 1906. január 5-én megalakult Magyar Fényképészek Országos Szövetsége első elnöke Uher lett, alelnökeinek Klösz Györgyöt és Erdélyi Mórt választották meg.Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig. Magyar Filmintézet, Budapest, 1996. 308. o. Az ő sürgetésére adta ki a szövetség A Fény című havi szaklapját 1906 és 1918 között, melynek címlapját Kozma Lajos tervezte, főszerkesztője Mai Manó volt.Baki Péter: A fotográfia és a magyar sajtó kapcsolata 1945-ig. Doktori disszertáció. Budapest, 2011. 37–40. oldal
A korszakban a drága alapanyagra kidolgozott, festmény igényű, ugyanakkor a fénykép jellegét is megőrző ún. szépia-plattinKincses Károly – Munkácsy Gyula: Történeti fotóeljárások Magyarországon. Platinotípia. felvételeket is készített, melyekből hat darabbal szerepelt a bécsi Photographische Gesellschaft 1904. évi kiállításán, amelyre csak elismert fényképészeket hívtak meg, Magyarországról például az évben csak Uher ÖdöntA Hét, 1904. november 20. 47. szám, 754. oldal „A kiállítást megnézte a király is, a tömérdek fotográfia között föltűnt neki a hat szépia-plattin-kép, sokáig nézte őket és alaposan elmagyaráztatta magának a készítés módját. A külföldi szaklapok is, különösen a magas művészi értékénél fogva, igen magasztalóan nyilatkoztak róla.”Uher Ödön. In: Budapesti Hírlap, 1908. december 25. 308. szám, 40. oldal
1911-ben tanulmányutat tett Dániában és Németországban, majd korábbi műtermét a budapesti Kossuth Lajos utcában filmkészítő üzemmé rendezte be. 1916-ban kibérelt egy épületszárnyat a Ráday utcában, amit műteremmé alakított, a Veress Pálné utca 32. alatt pedig saját filmlaboratóriumot nyitott. Ebben a laboratóriumban dolgoztak többek között: Virágh Árpád világhírű filmoperatőr, Áltmayer (Apáti) István, Kovács Gusztáv, Berendik István, valamint ifj. Uher Ödön mint művészeti vezető és főrendező. Sok magán-filmvállalkozó is itt hívatta elő és másoltatta felvételét. Az Uher Filmgyár 1912 és 1918 között huszonnégy saját művet készített, de ugyanakkor más cégek számára is gyártott filmeket. Miután megvásárolta a berlini Progress, néhány produkcióval még előálltak ugyan, de a vállalkozás hamarosan megszűnt.Magyar Bálint: A magyar némafilm története. Némafilmgyártás 1896–1931. Palatinus, Budapest, 2003. 241., 244. o.
Uher irodalmi képzettségén túl művelt, széles látókörű ember volt, aki az ifjú, tehetséges filmrendezőket, írókat és dramaturgokat is segítette.
1931. szeptember 19-én történt halálakor több újság is megjelentette halálhírét: „Uher Ödön volt kir. udvari fényképész, aki Magyarországon először gyártott mozgófényképeket, 69 éves korában meghalt. Halálát feleségén, született Szénásy Ninán kívül gyermekei: ifj. Uher Ödön, a fényszedőgép feltalálója, Uher Arisztid és dr. Dóczy Gidáné, úgyszintén kiterjedt előkelő rokonság gyászolja.”Magyar Hirlap, 1931. szeptember 22. 214. szám, 7., oldal
Képgaléria
Jegyzetek
Források
Lajta Andor: A magyar filmlaboratóriumok története 1901–1961 (Filmspirál, 25. sz.) Magyar Bálint: A magyar némafilm története. Némafilmgyártás 1896–1931. Palatinus, Budapest, 2003. Magyar életrajzi lexikon
Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig. Magyar Filmintézet, Budapest, 1996. Kurutz Márton et al.: Uher filmgyár. Hangosfilm honlap Ábel Péter: „Uher Ödön színháza” Fotó, 1981. március 1. 3. szám. Az ekkor 89 éves ifjabb Uher Ödön visszaemlékezése.
Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:1859-ben született személyek Kategória:1931-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyszebeniek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek