Pollák Zoltán (Miskolc, 1984. január 13. –) válogatott magyar labdarúgó, aki jelenleg a Szigetszentmiklósi TK csapatában szerepel.
Eredeti posztja balhátvéd de többször is előfordult már, hogy a pálya bal-közepén jutott szerephez.
Pályafutása Az MTK-ban 2004-ben debütált az MTK-ban az első osztályban és rögtön az első teljes idényében meghatározó szereplője lett a kék-fehér gárdának. A fiatal fővárosi csapatban éveket töltött el és 2008-ban csapatával megnyerte a bajnokságot.
Az Újpestben Pollák 2008. augusztus 30-án az átigazolási időszak utolsó előtti napján került az Újpesthez Bori Gáborral együtt. A szezon közepén megsérült. műteni kellett, de a műtétet sikerült úgy halasztani, hogy ne kelljen egy mérkőzést sem kihagynia fájó térde miatt, januárban a SV Mattersburg ellen visszatérhetett. Szerződése 2013-ban járt le.
Két évet még eltöltött Szigetszentmiklóson, ám fiatalon visszavonult.
A válogatottban A nemzeti csapatban Észtország ellen debütált 2004. december 2-án.
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 2007–08
Jegyzetek
Források Adatlapja a www.hlsz.hu oldalon Bori és Pollák is Újpestre igazolt Pollák visszatért a csapatában Pollák adatlapja az Újpest szurkolói oldalán
Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A BFC Siófok labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Kazincbarcikai SC labdarúgói Kategória:A Szigetszentmiklósi TK labdarúgói Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar bajnok labdarúgók