Gautama Sziddhártha, Gautama Buddha, Sákjamuni Buddha vagy egyszerűen a Buddha, ókori bölcs, vándorló aszkéta és vallási tanító, a buddhizmus meghatározó alakja. Úgy tartják, hogy elsősorban Kelet-Indiában élt és tanított, valamikor az i. e. 6. és 4. század között (a hagyományos számítás szerint i. e. 563 és i. e. 483 között élt, de az újabb kutatások kissé későbbre teszik működését).

A buddha szó jelentése „a felébredett” vagy „a megvilágosodott”. Nagy kezdőbetűs alakja a történelmi Buddhára vonatkozik, kis kezdőbetűs alakja jelentheti a buddhista kozmológiában használt, minden történelmi korszak megvilágosodott lényeit, akik elérték a megvilágosodott tudatszintet. A buddhizmusban úgy tartják, hogy végtelen számú buddha létezett korábban és végtelen számú fog még létezni a jövőben is (bővebben lásd: Buddhák listája és Nevesített buddhák listája). A legtöbb buddhista hagyományban Gautama Sziddhárthát tekintik korunk legmagasabb rendű buddhájának (páli szammászambuddha, szanszkrit szamjakszambuddha). Gautama az ókori Indiában az érzéki örömök halmozása és az aszkézis közötti középutat tanította. Később India keleti részén is tanított, Magadha és Kosala ősi királyságokban.

Gautama a buddhizmus első számú alakja, akiről a buddhista követők úgy tartják, hogy az élete történéseit, tanítóbeszédeit, illetve az általa tanácsolt szerzetesi fogadalmakat a halála után összefoglalták és szájról szájra hagyományozták tovább a bhikkhuk (szerzetesek), a bhikkhunik (apácák) és a világi emberek, azaz a szangha (buddhista közösség). A neki tulajdonított tanításokat először a halála utáni első buddhista zsinaton, tanítványa, Ánanda szavai alapján írták le a buddhista tudósok, páli nyelven. Karl Jaspers szerint egyike volt az ún. tengelykor (i. e. 800–200) meghatározó gondolkodóinak.

A hagyományok szerint az északkelet-indiai és a nepáli határ közelében lévő Kapilavasztu városában uralkodó király, Suddhódana fia volt, s a mai Nepál területén, Lumbiniben született. Anyanyelve a mágadhi prakrit nyelv volt.

Huszonkilenc évesen családját, feleségét (Jasodará) és csecsemő fiát (Ráhula) elhagyva az igazság keresésének szentelte életét. Több évi aszkézis után rájött, hogy testének kínzásával csak elhomályosítja az elméjét, de nem jutott közelebb az igazi bölcsességhez, ezért felhagyott az önsanyargatással. Végül az emberi létezés nagy kérdéseivel viaskodva a Bódhifa alatt meditálva rátalált a megoldásra, és buddhává, vagyis „megvilágosodottá” vált. Ekkor harmincöt éves volt. Életének hátralévő idejében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját, és haláláig ezrek váltak a követőivé. Legfőbb tanításait a „négy nemes igazság” foglalja össze: az emberi élet lényegében szenvedéssel teli (dukkha = "a dolgok nem kielégítő volta, ami szenvedést okoz"); e szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás; van egy út, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól; a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

A történelmi személy jobbra|260px|bélyegkép|Ősi királyságok és városok Indiában Sziddhárthta idejében bélyegkép|Sziddhártha a fehér lóval (Abanindranáth Tagore, 1914) A tudósok általában óvatosak a Buddha életének történelmi tényeivel kapcsolatban. A többségük elfogadja, hogy tényleg létezett, tanított és rendet alapított Indiában a Mahádzsanapada korában, amikor a Magadha birodalom uralkodója Bimbiszára király volt. A Buddha halála Bimbiszára király utódjának, Adzsátasatru királynak az uralkodása alatt történt. Ezáltal a Buddha a dzsaina Mahavira fiatalabb kortársának számít. A védikus brahminok mellett a Buddha kora egybeesett több jelentős sramana iskola virágzásával, mint például az ádzsívika, a csárváka, a dzsaina és az adzsnyána. Jelentős ókori gondolkodók is éltek ekkor, mint például Mahávíra, Púrana Kasszapa, Makkhali Goszála, Adzsita Keszakambalí, Pakudha Kaccsájana vagy Szanydzsaja Belatthaputta, akiknek a nézeteivel minden bizonyára megismerkedett a Buddha, és feltehetően hatással voltak rá. A Buddha két tanítványa, Száriputta és Maudgaljájana korábban tényleg a szkeptikus Szanydzsaja Belattaputta tanítványai voltak. Akadnak olyan bizonyítékok, amelyek arra engednek következtetni, hogy Álára Káláma és Udaka Rámaputta mesterek tényleg történelmi személyek voltak, akik valószínűleg két különböző meditációs technikát tanítottak a Buddhának. Jóllehet a Buddha születésének, gyermekkorának, felnőtté válásának, vándor szerzetesi időszakának, megvilágosodásának, tanításainak és halálának általános vázát elfogadják, a tudósok többsége nem fogadja el a hagyományos életrajzokban található összes részletet.

Gautama születésének és halálának pontos ideje nem bizonyos. A 20. századi történészek többsége a Buddha életét kb. i. e. 563 és i. e. 483 közé helyezte. Halálának dátumát ma már későbbre becsülik, valamikor i. e. 411 és i. e. 400 körülre. Egy 1988-ban tartott szimpózium alkalmával a határozott véleményt formálók többsége az i. e. 400 előtti és utáni 20 év közötti időszakot jelölte meg a Buddha halálának időpontjaként. Ezeket a kronológiákat azonban még nem fogadta el minden történész.

A korai szövegek elméletei alapján Gautama Sziddhártha a sákja klánból származik, egy olyan nemzetségből, amely az i. e. 5. századi Észak-India perifériáján helyezkedett el (földrajzilag és kulturálisan is). Lehetett egy kis köztársaság, amelyben az apja egy választott törzsfőnök volt, vagy lehetett egy oligarchia, amelyben az apja volt a tartományúr. A buddhista hagyomány szerint Gautama Lumbiniben született, a mai modern Nepál területén, és Kapilavasztuban nevelkedett (a sákja főváros), amely vagy a mai Nepál területén lévő Tilaurakot község, vagy az indiai Piprahva falu. Buddha megvilágosodása Bodh-Gajában történt, első tanításait Szárnáthban adta és Kusínagarban halt meg (→ parinirvána).

Gautama életéből és közvetlenül az azt követő évszázadokból nem maradtak fent írásos emlékek. Az i. e. kb. 269 és i. e. 232 között uralkodó Asóka király egyik rendelete megemlékezik az uralkodó zarándoklatáról, amelyet a Buddha szülőhelyén, Lumbiniben tett. Egy másik rendelete néhány dhamma szöveget említ. Innentől számítják az írott buddhista hagyomány létezését, amely a Maurja Birodalom korának felel meg. A legősibb fennmaradt buddhista kéziratok a Gandhárai buddhista szövegek. Ezekre a kelet-afganisztáni Hadda környékén bukkantak, Dzsalálábád város közelében. A 27 nyírfakéregre kharosti írással és gandhárai nyelven készült kéziratokat jelenleg a British Library épületében vizsgálják. A szövegek keletkezésének idejét az 1. századra becsülik.

Hagyományos életrajzok Életrajzi források bélyegkép|balra|Fekvő Májá királyné (Borobudur) Gautama Sziddhártha bibliográfiájához a rendelkezésre álló források többnyire különböző és olykor ellentmondásos hagyományos életrajzokból állnak. Ezek közé sorolható a Buddhacsarita, a Lalitavisztara-szútra, a Mahávasztu és a Nidánakathá. Ezek közül a Buddhacsarita epikus költemény a legkorábbi (2. század eleje), amelynek szerzője Asvagósa. A Lalitavisztara-szútra egy mahájána/szarvásztiváda biográfia a 3. századból. A mahászánghika lokottaraváda hagyományból származó Mahávasztu is fontos életrajznak számít, amelyet több szerző készített el, körülbelül a 4. századra. A dharmaguptaka iskola által készített életrajz a legterjedelmesebb – ennek címe az Abhiniskramana-szútra. A mű több kínai fordítása is a 3–6. századra helyezi annak keletkezését. A Srí Lankai théraváda hagyományhoz tartozó Nidánakathá szöveget az 5. században írta Buddhagósza.

A kanonikus források közül ezeknél korábbi eredetűek a Dzsátaka mesék, a Mahapadana-szutta (DN 14) és az Acsarijabhuta-szutta (MN 123), azonban ezek nem szolgálnak teljes életrajzzal. A Dzsátakák Gautama korábbi születéstörténeteit mesélik el, amikor még bódhiszattvaként élt. Ezek közül a legkorábbi történetek a legősibb fennmaradt buddhista szövegek közé tartoznak. A Mahápadána-szutta és az Acsarijabhuta-szutta a Gautama születésével kapcsolatos csodákat mesélik el, mint például a bodhiszattva Tusita mennyországból történő leszállását az anyja méhébe.

A páli nyelvű szuttákban a Buddha gyermek- és ifjúkoráról szinte semmilyen leírás nem található, ő maga annyit említett ezzel kapcsolatban, hogy gazdag fiatalember volt, akit elborzasztott az öregség, betegség és halál, mert belegondolt, hogy ezek vele is megtörténnek majd. Nem beszélt arról, hogy apja meg akarta óvni ezektől a szenvedést kiváltó dolgoktól, és hogy a palotából kikocsizva szembesült velük, de még arról sem, hogy uralkodói család sarja lett volna. Nem beszél feleségről, gyermekről, sőt, arra tett utalást, hogy ekkor még a szüleivel élt (bár a későbbi hagyomány szerint édesanyja a gyermek Sziddhártha születése után nem sokkal elhunyt).

A hagyományos jellemzések természete Gautama Sziddhártha hagyományos életrajzaiban általában különféle varázslatos és természetfeletti események szerepelnek. Buddha alakja ezekben a történetekben egy teljesen transzcendentális (szanszkrit: lokottara) és tökéletes lényé, aki a világi élet terheitől mentes. A Mahávasztuban Gautama állítólag életeken át fejlesztette ki természetfeletti képességeit, mint például születésével kapcsolatban a testi kapcsolat nélküli fogantatás, az alvás, az étel, az orvosság, vagy a mosdás szükségtelensége, a mindentudás, vagy a „karma elnyomásának képessége”. Ennek ellenére, az életének bizonyos részei ezekből a hagyományos forrásokból építkeznek.

Andrew Skilton szerint soha nem úgy tekintettek a buddhista hagyományokban Buddhára, mint aki egyszerűen csak egy ember volt:

Az ősi indiaiakat kevésbé foglalkoztatta az időrendiség, jobban érdekelte őket a filozófia. A buddhista szövegek ezt a tendenciát adják vissza és sokkal tisztább az, hogy Gautama mire gondolt, mint az élete eseményeinek a dátumai. Ezek a szövegek jellemzik az ősi India kultúráját és a mindennapi életet, amelyeket alátámasztanak a dzsaina ágamák is. Karen Armstrong szerint kevés ugyan a történelmileg hiteles információ, mégis biztosak lehetünk abban, hogy Gautama Sziddhártha létező, történelmi személy volt. Michael Carrithers ennél messzebb megy, ugyanis szerinte a Gautama születésével, gyermekkorával, felnőtté válásával, vándorszerzetesi életével, kutatásaival, megvilágosodásával és halálával kapcsolatos történetek általános körvonalakban igaznak tekintendők.

Élete a hagyomány szerint bélyegkép|jobbra|Májá királynő fehér elefántos álma és Buddha fogantatása. Gandhára, 2–3. század bélyegkép|jobbra|Májá királyné Lumbinibe készül, hogy ott adjon életet fiának (Borobudur) bélyegkép|Sziddhártha herceg levágja a haját és felcsap vándorszerzetesnek (Borobudur)

Fogantatása és születése

A buddhista hagyományok nagyjából megegyeznek abban, hogy a Buddha édesanyja Májá déví királynő volt. Az ifjú Máját feleségül adták Suddhódanához, a kapilavasztui sákja klán királyához, aki egyben az unokatestvére is volt. Májá édesapja Dévadaha királya volt.

Májának és Suddhódhanának húsz évig nem volt gyermeke. A legenda szerint egy teliholdas éjjelen a palotában a királynőnek volt egy élénk álma. Úgy érezte, hogy elcipelte őt négy déva (lélek) a Himalájában lévő Anotatta-tóhoz. Miután a tóban megfürösztötték és felöltöztették mennyei öltözékekbe, beparfümözték és beborították isteni virágokkal. Röviddel ezután egy fehér elefánt jelent meg fehér lótusz virággal a törzsén és háromszor megkerülte Máját és a jobb oldala felől behatolt a méhébe. Ezután az elefánt eltűnt és a királynő felébredt, megértvén, hogy fontos üzenetet kapott, mivel az elefánt Indiában a hatalmasság szimbóluma volt.