Bakos Sándor (Budapest, 1939. augusztus 2. – Budapest, 2010. március 16.) válogatott labdarúgó, jobbhátvéd, jobbfedezet, edző.

Pályafutása Klubcsapatban Négyszer volt bajnokcsapat tagja a Vasassal, kétszer nyert Közép-európai Kupát (1962, 1965).

A válogatottban 1966-ban 1 alkalommal szerepelt a válogatottban. Egynél több válogatottságig nem jutott, mert a jobbhátvéd posztján Mátrai Sándor (77), a világválogatott Novák Dezső (9) és Sóvári Kálmán (17), jobbfedezetben pedig Solymosi Ernő (38) és Nagy István (22) volt előtte. Sokoldalú játékos volt, aki szeretett felzárkózni a támadásokkal. Sportszerűen, de megalkuvás nélkül játszott. A legendás Bakos-Mészöly-Ihász védőháromasnál jó helyen volt a labda, mind a három játékos szeretett támadni, a szívét-lelkét adta a győzelemért és imádta a Vasast. A válogatottbeli egyetlen meccse után dicséretet kapott a sportnapilaptól. 27 éves volt már (1966), így higgadtan oldotta meg a feladatait.

Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1960–61, 1961–62, 1965, 1966 3.: 1968 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) negyeddöntős: 1967–68 Közép-európai kupa (KK) győztes: 1962, 1965

Statisztika Mérkőzése a válogatottban

Források

Elhunyt a Vasas négyszeres bajnok, válogatott jobbhátvédje Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019.

Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:A Ganz-Mávag labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar bajnok labdarúgók