Harsányi László (Budapest, 1951. augusztus 10. –) válogatott labdarúgó, középhátvéd.

Pályafutása Klubcsapatokban A Bp. Vasas Izzó csapatában kezdte a labdarúgást. 1968-ban már az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában játszott és tagja volt az évben bajnokságot nyert csapatnak. 1972-ben mutatkozott be az élvonalban. 1975-ig négy bajnoki címet és egy magyar kupagyőzelmet szerzett az újpesti együttessel.

1975 októberében az Újpesti Dózsa az FC Zürich ellen játszotta idegenbeli mérkőzését a Bajnokcsapatok Európa kupájában. Ezt az alkalmat kihasználva csapattársával Horváth Józseffel együtt politikai menedékjogot kértek Svájcban.

Az egyéves eltiltása után a Bundesliga másodosztályában szereplő Westfalia Herne igazolta le, ahol két idényen át szerepelt. 1978 és 1981 között az Egyesült Államokban játszott. 1978–79-ben a San Diego Sockers, 1978-ban kölcsönben a Cosmos, 1980-ban a Rochester Lancers labdarúgója volt. A Cosmosban egy túrara szerződtették, ahol többek között Carlos Alberto, Beckenbauer és Chinaglia voltak a csapattársai. Közben 1979–80-ban a New York Arrows, 1980–81-ben a Baltimore Blast terem-labdarúgócsapataiban is szerepelt. 1981–82-ben a belga Cercle Brugge csapatában fejezte be az aktív labdarúgást.

A válogatottban 1968–69-ben ifjúsági válogatott, majd 1972 és 1974 között kilencszeres utánpótlás válogatott volt. 1973–74-ben három alkalommal szerepelt a válogatottban.

Magánélete Svájcban élt hosszú ideig, ahol taxisofőrként dolgozott.

Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1971–72, 1972–73, 1973–74, 1974–75 3.: 1975–76 Magyar kupa (MNK) győztes: 1975 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) elődöntős: 1973–74 negyeddöntős: 1972–73

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Források

https://web.archive.org/web/20120412233728/http://www.nasljerseys.com/Players/H/Harsanyi.Laszlo.htm Harsányi László NASL statisztikája]

Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Cosmos labdarúgói Kategória:A Cercle Brugge labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok Svájcban