Schönherz Zoltán (Kassa, 1905. július 25. – Budapest, 1942. október 9.) magyar elektromérnök, pártmunkás, munkásmozgalmi vezető. 250px|bélyegkép|Urnája a Fiumei úti sírkert Munkásmozgalmi Panteonában, Földszinti terem, Felső sor-9) Élete

Schönherz Hugó és Goldhammer Malvina fia. Egyetemista volt, mikor Prágában a munkásmozgalom tagja lett. Részt vett a Magyar Fiatalok Szövetsége megszervezésében, majd az első bécsi döntést (1938. november) követően illegalitásba vonult és Magyarországon dolgozott tovább. Kapcsolatba lépett a KMP megbízottjával, Kulich Gyulával. Az Országos Ifjúsági Bizottság munkájából is kivette részét, jelen volt az 1939. augusztus 20-i budapesti munkás-paraszt ifjúsági találkozón.

1940 decemberétől szervezte a KMP háborúellenes harcát, valamint a Függetlenségi Bizottságot irányította. Ez a szervezet rendezte meg 1941. október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél, valamint november 1-jén a Kossuth és Táncsics sírjánál lezajlott tüntetéseket. A Népszava 1941. karácsonyi számát is előkészítette, az illegális Szabad Nép szerkesztésében is segédkezett, melynek 1942. február 1-jei első számában Schönherz írta meg Szabad Nép szabad országban címmel az újság vezércikkét.

1942. július 6-án letartóztatták, elsőrendű vádlottként került 13 társával a VKF különbírósága elé, mely az 1942. szeptember 29. és 30. között lefolytatott büntetőperében halálos ítéletet hozott. Az ítélet végrehajtására október 9-én került sor a Margit körúti fogház udvarán.

Emlékezete Számos közterületet neveztek el róla az országban. A legismertebb Budapesten, az Október huszonharmadika utca, ami 1992 előtt viselte a nevét. A közintézmények között például 1981-1990 között a sasadi Öveges József Műszaki Szakközépiskola viselte a nevét. 1988-ban a kassai magyar ipari szakközépiskola is felvette a nevét.Szocialista Nevelés 33/6, 186 Róla kapta a nevét az 1976-1981 között épült Schönherz Kollégium, a BME villamosmérnöki karának kollégiuma.

Jegyzetek

Források

Pintér István: A Horthy-rendszer II. világháború alatti antifasiszta meghurcoltjai és áldozatai

További információk Schönherz Zoltán iratai, Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, PIL 727. f. Asperján György: A születési hely nem predesztinál (2007) T. Szerémi Borbála: Schőnherz Zoltán; Ifjúsági, Bp., 1952 Orbán Sándor: Schönherz Zoltán; Művelt Nép, Bp., 1953 (Útmutató városi és falusi SZFTE előadóknak) R. Gilicz Márta: Ifjúságunk példaképei. Válogatott bibliográfia a magyar munkásmozgalom nagy harcosairól. Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1965 Máté György–Vida Ferenc: Hűség és hűtlenség. A függetlenségi mozgalom harcosai a "def"-en és a hadbíróság előtt; Kossuth, Bp., 1979 Intézetünk névadója, Schönherz Zoltán élete és munkássága; vál., szerk. Nemes Károlyné; 39. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet; Schönherz Ipari Szakmunkásképző Intézet, Budapest, 1983

Kategória:Kassaiak Kategória:Magyar villamosmérnökök Kategória:Kivégzett magyar politikusok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:A Szabad Nép vezetői, újságírói Kategória:A Munkásmozgalmi Panteonban eltemetett személyek