Jean-Baptiste Pierre Antoine de Monet, Chevalier de la Marck (Bazentin, 1744. augusztus 1. – Párizs, 1829. december 18.) francia lovag, természettudós, akadémikus, Darwin előfutára az élővilág evolúciós magyarázatát illetően.
Élete Báró apja papnak szánta, így tanulmányait egy amiens-i jezsuita iskolában folytatta. 1761–1769 közt katona volt. Leszerelése után orvosnak tanult, majd érdeklődése a botanika felé fordult, és Bernard de Jussieu tanítványa lett Párizsban. 1779-ben a Francia Természettudományi Akadémia tagjává választották. 1780 óta több növénygyűjtő utazást tett és a növénytan terén több nagyobb rendszertani munkát írt. 1792-ben a Jardin des plantes-ban az alsóbb rendű állatok tanának tanára lett és ez időtől kezdve a zoológia művelésére szentelte minden erejét és Système des animaux sans vertèbres (1809), valamint Histoire des animaux vertébrés (1815–22, 7 kötetben) műveivel, mely utóbbit Edwards Milne társaságában írta, jeles szisztematikusnak mutatta magát. Egy baleset következtében megrokkant. Háromszor özvegyült meg, élete végén megvakult.
Munkássága Ő különítette el először a gerincteleneket a gerincesektől, a tüskésbőrűeket a polipoktól, vetette meg az állatosztályok természetes elkülönítésének alapját. Elméleti munkái közül nevezetes a Philosophie zoologique (1809). Szakított a régi fajfogalommal és a fajok változatlanságáról szóló dogmával, és az állatvilág keletkezését lassú, fokozatos fejlődéssel magyarázta — emiatt őt tekinthetjük a származástan megalapítójának, és időnként a „francia Darwinnak” is nevezik.
Evolúciós elmélete azonban téves volt: úgy vélte, hogy az evolúció a környezet és az élőlény közös eredménye. Hitt a szerzett tulajdonságok öröklődésében: abban, hogy az élőlény a környezeti hatásokra válaszul kialakított vonásait átörökíti utódaira is. Lamarck nézetét kezdetben lelkesen fogadta a tudomány, főleg, miután Waddington ecetmuslicákkal végzett kísérleti azt látszólag alátámasztották. Waddington éterbe tette a muslicaembriókat, amitől azok korai életszakaszukban furcsa hátsó szárnyakat növesztettek. A hátsó szárnyaknak ez a különös rendellenessége a muslicák nyolc generációján át fennmaradt annak ellenére, hogy az utódokat már nem tette éterbe. Számos kutató további kísérletei alapján azonban Lamarck elképzelését el kellett vetni: a valós mechanizmust bő fél évszázaddal később Darwin és Wallace ismerte fel.
Lamarck evolúciós elképzelései a Szovjetunióban éledtek újjá, ahol Sztálin kedvenc áltudósa, Trofim Liszenko úgy vélte, hogy a növényvilágot is a kommunizmus eszméire lehet szoktatni.
Eszméinek valós újjáéledésére a 20. század második feléig kellett várni, amikor is kiderült, hogy azok sikerrel alkalmazhatók a társadalomtudományokban, a mémek fejlődésének leírására.ifjabb Marosán György: Gének, mémek és a társadalmi evolúció
Növénytani munkái Flore française (Párizs, 1778, 3 kötet, újabb kiadása De Candolletól) Extrait de la flore française (uo. 1795) Histoire naturelle des végétaux (uo. 1802, 15 kötet) Encyclopédie méthodique botanique (uo. 1783–1817, 13 kötet, egy atlasszal és 900 táblával) De Candolle-lal Synopsis plantarum in Flora Gallica descriptarum (uo. 1806)V. ö. Claus, L. als Begründer d. Descendenzlehre (Bécs, 1888)
Magyarul megjelent művei A fajok átalakulása; ford. Haner Viktor; Fejér-Glattner Ny., Bp., 1914 (Darwin-könyvtár) A természet fejlődése; vál., ford. Szász-Fejér Gyöngyi, bev., jegyz. Szász-Fejér János; Kriterion–Európa, Bukarest–Bp., 1986 (Téka)
Jegyzetek
Források
További információk Az evolúciós gondolkodás története – cikk a darwinnap.hu-n Benedek István: Lamarck és kora; Gondolat, Bp., 1963 Géczy Barnabás: Lamarck és Darwin; Magvető, Bp., 1982 (Gyorsuló idő)
Kapcsolódó szócikkek Az evolúciós gondolkodás története Charles Darwin Evolúció Darwinizmus
Kategória:Francia biológusok Kategória:18. századi francia katonák Kategória:Francia botanikusok Kategória:1744-ben született személyek Kategória:1829-ben elhunyt személyek Kategória:A Francia Természettudományi Akadémia tagjai Kategória:Szakírók Kategória:Francia egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Enciklopédisták Kategória:Francia paleontológusok Kategória:Malakológusok Kategória:A montparnasse-i temetőben nyugvó személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai