Bonyifatyij Mihajlovics Kedrov (cirill betűkkel Бонифатий Михайлович Кедров) (Jaroszlavl, 1903. december 10. – Moszkva, 1985. szeptember 10.) orosz filozófus, tudománytörténész, fizikokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. Mihail Szergejevics Kedrov (1878–1941) kommunista politikus fia.

Életútja 1930-ban szerzett vegyészdiplomát a Moszkvai Állami Egyetemen, majd 1930 és 1932 között a Vörös Professzorok Intézetében tanult. 1935-ben lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába, s az elkövetkező években pártfunkcionáriusként dolgozott. A második világháború éveiben, 1941-től 1945-ig a Vörös Hadsereg katonájaként harcolt. 1945 és 1949, majd 1958 és 1962 között a Szovjet Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének volt tudományos munkatársa. Ezzel párhuzamosan 1946-tól 1958-ig a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Akadémiáján oktatott professzori címmel. 1962-től 1972-ig a Természettudomány- és Technikatörténeti Intézet igazgatójaként tevékenykedett. 1971-től ismét tanított a Központi Bizottság Akadémiáján. 1973-ban kinevezték a Filozófiai Intézet igazgatójává. Posztjától egy évvel később – kegyvesztettként – megvált, s életének utolsó éveiben ismét a Természettudomány- és Technikatörténeti Intézetben folytatta kutatómunkáját.

Munkássága Elméleti munkássága homlokterében a tudományfilozófia, főként a természettudományok filozófiai és tudománytörténeti kérdései álltak. A marxista-leninista dialektikus materializmus szempontrendszere alapján vizsgálta a tudományok, a tudományos fejlődés és a tudományos forradalmak társadalmi környezetét és ismeretelméleti alapjait. Eredményei alapján kísérletet tett a tudományok felosztására és hierarchiájának meghatározására. Felvázolta a 16–17. század tudományos és technikai fejlődésének természetrajzát, külön is áttekintette a kémia történetét, s elvégezte a tudományág múltjának korszakolását. Behatóan foglalkozott Mengyelejev munkásságával, illetve a periódusos rendszer történetével.

Fizikokémiai kutatásai és elméleti munkái a Gibbs-paradoxon interpretálására, John Dalton atomisztikus szemléletének revíziójára irányultak, emellett termodinamikai és statisztikai fizikai kérdésekkel is foglalkozott.

Társasági tagságai és elismerései 1966-tól a Szovjet Tudományos Akadémia rendes, 1965-től a Jugoszláv Tudományos Akadémia külső, 1972-től a Bolgár Tudományos Akadémia külső, 1973-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja volt.

Főbb művei О количественных и качественных изменениях в природе. Москва, 1946 Атомистика Дальтона. Москва–Ленинград, 1949 A dialektikus materializmus és az anyaggal kapcsolatos legújabb felfedezések. Budapest, 1955 Эволюция понятия элемента в химии. Москва, 1956 День одного великого открытия. Москва, 1958 Философский анализ первых трудов Д. И. Менделеева о периодическом законе. Москва, 1959 Классификация наук I–II. Москва, 1961–1965 Единство диалектики, логики и теории познания. Москва, 1963 Предмет и взаимосвязь естественных наук. Москва, 1964Magyarul: A természettudományok tárgya és kölcsönös kapcsolata. Budapest, 1965 Три аспекта атомистики I–III. Москва, 1969 В. И. Ленин и революция в естествознании XX века. Москва, 1969Magyarul: Forradalmak a természettudományban. Budapest, 1983 Энгельс и диалектика естествознания. Москва, 1970

Magyarul Engels Frigyes A természet dialektikája c. művéről; ford. Nyírő József; Szikra, Bp., 1952 (Marxista ismeretek kiskönyvtára) A dialektikus materializmus és az anyaggal kapcsolatos legújabb felfedezések; Szikra, Bp., 1955 (Népszerű filozófiai füzetek) A "tagadás tagadásának" törvénye; Politikai, Bukarest, 1957 A természettudományok tárgya és kölcsönös kapcsolata; ford. Siklósi Mihály; Kossuth, Bp., 1965 (Dialektikus materializmus és a modern természettudomány) Forradalmak a természettudományban; ford. Zalai Edvin; Kossuth, Bp., 1983

Jegyzetek

Források

Életrajza a Biografija.ru-n

Kategória:Szovjet filozófusok Kategória:Orosz filozófusok Kategória:Tudománytörténészek Kategória:Orosz kémikusok Kategória:MTA-tagok Kategória:A Szovjetunió Kommunista Pártja tagjai Kategória:Lenin-renddel kitüntetettek Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Akadémikusok Kategória:A Novogyevicsi temetőben eltemetett személyek