right|thumb|200px|Hajdúdorog címere Hajdúdorog az úgynevezett öreg hajdúvárosok egyike, amely az ország északkeleti részén, Hajdú-Bihar megye északi területén fekszik. A város Magyarország egyetlen görögkatolikus megyés püspökének székhelye, így a hagyományosan református hajdúvárosok sorában ebből a szempontból kivételt képez. Hajdúdorog történetének sajátossága és jelentősége éppen arra épül, hogy vallásával eltért a környező településektől, és ezáltal a vidéken egyedülálló története, saját, egyedi kultúrája és hagyományvilága alakult ki.
A görögkatolikus vallás tehát vitathatatlanul a város történetének gerincét alkotja, de mindez jelentős mértékben csak a 17. század hajdútelepítése után vált meghatározóvá. Ezt megelőzően Hajdúdorog hosszú múltra tekinthet vissza. A város területén feltárt legkorábbi leletek arról tanúskodnak, hogy a vidék már a kőkorban is lakott volt. Az ezt követő évszázados történet sarokévszámai között mindenképpen meg kell említeni 1301-et, Hajdúdorog első írásos említésének évét. A település életében a következő fordulópontot 1605 illetve 1616 jelentette, vagyis a hajdútelepítések kora. Ettől az időtől kezdve Hajdúdorog története folyamatosan dokumentálva van, és ettől a kortól kezdve nem következett be olyan történelmi esemény, amely jelentősen fenyegette volna a település fennállását. 1639-ben Hajdúdorog mezővárosi rangot kapott, amelyről 1886-ban lemondott a kapcsolódó magas költségek miatt. Hajdúdorog 1989. március 1-jén kapott újra városi rangot.
Az első települések thumb|right|300px|A Hajdúdorog határában talált rézbalta A mai Hajdúdorog vidéke az ember megjelenésének idején feltehetőleg a Tisza vadvizekkel, erdőségekkel borított árterülete volt. A Hajdúhát magasabban fekvő területét már nem öntötte el a folyó, és így a halban és vadban gazdag környéket már a kőkorszakban betelepítette az ember. Hajdúdorog területén a legrégebbi régészeti lelet egy rézbalta, amely a Kr. e. 2300-2000 közötti időkből származik. A rézkor embere által megművelt balta az úgynevezett bodrogkeresztúri kultúra nyomait mutatja.A rézbaltát ma a hajdúdorogi Helytörténeti Múzeum őrzi, Ltsz.: 61.80.23 A közeli Polgáron feltárt rézkori temető tanúsága szerint ez a civilizáció körülbelül 250-300 éven keresztül lakta folyamatosan a mai Hajdúság vidékét.
A vidék a bronzkorban és a vaskorban is lakott volt, amelynek régészeti emlékei Hajdúdorog külterületének északi részén, az úgynevezett Szállásföldön és a tanyasi iskola területén kerültek elő 1933-ban. A bronzkorból leginkább edénytöredékek maradtak fönn, míg a vaskor hagyatéka között találhatunk két bronzkardot is, amelyeket a történészek által gávai kultúrának nevezett civilizáció tagjai hagytak hátra.
Az első név szerint is ismert népcsoport, amely megtelepedett a vidéken a szkíták népe volt. A nomád, harcos nép a mai Hajdúdorog belterületétől északra telepedett meg hozzávetőleg a Kr. e. 6. század közepe táján, vagyis a vaskorban. A szkíták nyomaira az egykor Tokaj felé vezető út mentén találtak rá 1966-ban, az út 6,8-as kilométerkövénél. A feltárt szkíta sír többek között egy bronztükröt és egy valaha aranyozott borostyángyöngyöt is tartalmazott. Ezeket ma a Hajdúdorogi Helytörténeti Múzeum őrzi. A szkíták megtelepülése huzamosabb időszakot fedhetett le, amely elsősorban a környező települések leleteiből következtethető ki. Az iráni nyelvet beszélő szkítákat körülbelül Kr. u. 30-ban hódította meg egy szintén iráni népcsoport, a szarmaták.
A szarmaták elfoglalták a mai Duna-Tisza közét és a Tiszántúlt is, és a leletek bizonysága szerint megtelepedtek a későbbi Hajdúdorog területén is. A szarmaták betelepülése két hullámban zajlott le: elsőként a Kr. u. 1. században érkeztek a jazigok, akik a mai Vác területén alakítottak ki állandó szállásterületet. Őket Kr. u. 271-ben követte a szarmaták egy másik törzse, akiket roxolánoknak neveztek. Feltehetőleg ez a törzs telepedett meg a korábbi szkíta települések helyén, a mai Szállásföld-Közép nevű külterületen. Eddig összesen hat szarmata lelőhelyet tártak fel Hajdúdorog területén, amelyek a város honfoglalás előtti történetének fontos részleteit tárták fel. A szarmata jelenlét a gazdag leleteken kívül más pozitívummal is szolgált: A szarmaták államalakulata, Sarmatia ugyanis a kor vezető birodalmának, a Római Birodalomnak a szomszédságában volt, amelynek történetírói lejegyezték a szarmaták által lakott területek történetét is. Sarmatia két római provincia közé, Pannónia és Dacia közé ékelődött be. Ráadásul a két nép előretörése a Kárpát-medencében nagyjából ugyanabban az időben zajlott le. A szarmata törzsek több szállal is kapcsolódtak a szomszédos birodalomhoz. Egyrészt jelentős kereskedelem folyt a szarmaták és a rómaiak között, másrészt Sarmatián keresztül vezetett az az út, amely összekötötte Pannóniát és Daciát.
A Hajdúdorog külterületén feltárt szarmata sírok leletanyaga is alátámasztja Sarmatia és Róma kapcsolatát. Ezek között található egy westendorfi agyagedény, és egy Traianus-korabeli római dénár, amelyek az aktív kereskedelemre és a provinciák közötti utak meglétére utalnak.
A rómaiak és a szarmaták együttműködésének legegyértelműbb emléke Hajdúdorog határában az úgynevezett Csörsz-árok. Az árokrendszert a rómaiak segítségével építették ki a szarmaták, hogy egyrészt védelmezze a kiépült kereskedelmi utakat, Sarmatia keleti határait; másrészt pedig a római limes-rendszer előretolt védelmeként is szolgált. Az árkot mind a mai napig látni lehet Hajdúdorog északi területén.A Hajdúdorogi Helytörténeti Múzeum kiállítási anyaga
A népvándorlás kora right|thumb|230px|Hajdúdorog külterületeinek térképe A szarmaták uralma egészen a 3. századig maradt fenn. A Tisza felső folyásánál először a vandálok jelentek meg, akiket hamarosan a nyugati gótok és a gepidák követtek. A germán népek támadása alatt 270-ben összeroppant Dacia provincia, és ez a belső megosztottsággal sújtott Sarmatia sorsát is megpecsételte. A csörsz-árkok és a szarmata sereg nem sokáig tudta visszatartani a Tisza vidékére özönlő népeket.
A 4. század a nagy háborúk korszaka volt Hajdúdorog területén is. A szarmaták egyre reménytelenebb harcban próbálták megvédeni területeiket, de a század közepére északon a vandálok, a Tisza vidékén pedig a gepidák uralma szilárdult meg. Hajdúdorog területén a gepidák jelenlétét csak a szarmata leletek között lehet felfedezni, ami utal arra, hogy a gepidák nem telepedtek meg tartósan a környéken. Ennek okát a történészek abban látják, hogy a mai Hajdúdorog területe feltehetőleg már a gepida királyság északi határvidékéhez tartozott. Alig egy fél évszázad telt el, amikor a betörő hunok uralmuk alá hajtották a gepidákat, és újabb 50 évnek kellett eltelnie, amikor Attila halála után, 454-ben a gepidák vezetésével felbomlott a Hun Birodalom.
567-ben a Kárpátok keleti vidékein megjelentek az avarok, akik Baján kagán vezetésével legyőzték a gepidákat, és elfoglalták a Kárpát-medencét. Az avarok betelepülésének gazdag leletanyag állít tanúbizonyságot Hajdúdorogon is. A régészek 1955-ben a város belterületén a Városkert utca 5-7 szám alatt találtak rá négy nemes avar sírjára. A leletek között található egy aranyozott ezüstcsat is, amelynek finom megmunkálása egyedülállónak számít a magyar avar kori emlékek között.
A hajdúdorogi régészeti leletek alapján elmondható, hogy az avar törzsszövetség a 7. század utolsó harmadában egy újabb törzzsel bővült a Tisza menti területeken. A korabeli források nem említik, hogy az avarok keleti szomszédságában új nép jelent volna meg, viszont a régészeti emlékek egy új kultúra megjelenését rajzolják ki, ezért a történészek úgy vélik, hogy ez a nép az avarok egyik új törzse lehetett. A fennmaradt leletek finom megmunkáltsága és motívumai alapján ezt a törzset griffes-indás avaroknak nevezték el a régészek.
Róma bukása után az átrendeződő Európában az avarok birodalma sem bizonyult tartós hatalomnak. A 8. században nyugatról a frankok, keletről pedig a bolgárok igázták le a belső gondokkal is küzdő avarokat. A régészeti leletek azonban azt igazolják, hogy az avar népesség a hódítások után is a helyén maradt. Minden bizonnyal Hajdúdorog területén is éltek még avarok, amikor 896-ban a magyarok elfoglalták a Kárpát-medencét.
Hajdúdorog az Árpád-korban thumb|right|230px|A temetőhegyi bagolyfejes csont botvég 896-ban hét magyar és három kabar törzs foglalta el az egész Kárpát-medencét, és a Gesta Hungarorum feljegyzései alapján Hajdúdorog területe Ond vezér nemzetségének birtokába jutott. Hajdúdorog északi területein jelentős honfoglalás kori leletek kerültek elő a Szállásföld Temetőhegy nevű részében. A sírokat 1938-ban tárták fel, és a honfoglalás korától kezdve egészen István király uralkodásának koráig találtak bennük tárgyi emlékeket. A honfoglalás időszakára utalnak a pogány hagyományok szerint elrendezett sírok, amelyekben az elhunyt mellett egy felszerszámozott ló maradványai is előkerültek. A sírokból többek között előkerült tizenhárom aranyozott ezüst veret, egy kétélű kard, egy bronz csat és egy bagolyfejes csont botvég, ami arra utal, hogy a sírokban előkelő emberek nyugodtak. Ugyanakkor a temetőhegyi sírokból előkerült Szent István pénzérméje is, amely a köznép temetkezési szokásaira utal. Mindezt egybevetve úgy tűnik, hogy a mai Hajdúdorogtól északra létezett egy magyarok lakta falu a 10–11. században, de ez nem feltétlenül volt a jelenlegi település őse.
A mai Hajdúdorog közvetlen őse valószínűleg a 11. és a 12. század fordulóján alakulhatott ki. A város történetének ezen szakaszából ugyan nem maradt fenn sem írásos sem tárgyi bizonyíték, de a település névadása sok információt elárul. Hajdúdorog első írásos említése 1301-ből való, amikor a Gutkeled nemzetség két családja oklevélben egyezik meg egymással az örökösödést illetően. A nemzetség Daróczy ágából származó Jánosfia Istvánfia János négy barsi, szabolcsi és szatmári birtoka felét adta át hitbér és leánynegyed fejében a nemzetség Balkányi ágából származó Pálfia Lőrincnek. Az egyházi jogi gyűjteményben fennmaradt oklevél a települést Doroch néven említi. Ez azt jelenti, hogy a 14. században már minden kétséget kizáróan létezett Hajdúdorog őse.
A Dorog név egy szláv eredetű személynév volt, vagyis a mai Hajdúdorog feltehetőleg a Gutkeled nemzetség egy Dorog nevű tagjáról kapta a nevét. Dorog kilétéről nem maradt fenn semmilyen emlék, viszont egyszerű személyneveket kizárólag a 10-11. századi magyar szokások szerint adtak egy településnek. A fentebb említett 1301-es oklevélből az is kiderül, hogy a nemzetség négy családja (Balkányi, Dobi, Diószegi és Daróczy) hozzávetőleg ugyanolyan mértékben birtokolja Dorogot. Ez arra utal, hogy a település már régóta a nemzetség birtokában van. Feltehetőleg az első Gutkeled, aki a mai Hajdúdorog területén megszervezte az első név szerint is ismert falut, maga Dorog volt, akiről aztán elnevezték a települést. Az ő leszármazottai egyenlő részben örökölték ezt a falut, amely az idő múlásával több családra esett szét. A később kialakult, Dorog nevű, középkori település területe minden bizonnyal a 11. században vált a Gutkeledek birtokává. A nemzetség két alapítója egy testvérpár: Gut és Keled voltak, akik Orseolo Péter királyi testőrségének parancsnokaiként valamikor 1038 és 1046 között szereztek hatalmas birtokokat Szabolcs, Szatmár és Bihar területén. Feltehetőleg ekkor került birtokukba a mai Hajdúdorog területe is. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a terület a honfoglalás után királyi birtok volt, hiszen Péter csak abból adományozhatott.