Ez a lista az Így jártam anyátokkal című amerikai televíziós sorozat szereplőinek felsorolását tartalmazza.
Főszereplők Ted Evelyn Mosby
Josh Radnor játssza a sorozatban, szinkronhangja Fesztbaum Béla. 1978. április 25-én született. Javíthatatlanul romantikus, életcélja megtalálni a Nagy Őt, és mindent meg is tesz ennek érdekében. Hisz a végzetben, és hogy az Univerzum irányítja a dolgokat. Ted az ohioi Shaker Heightsban nőtt fel, majd a Wesleyan Egyetemen diplomázott mint építész. Itt találkozott Marshall-lal és Lilyvel. Ő a történet főszereplője, egyben narrátora, aki gyerekeinek meséli el a sorozat történéseit, mint annak a történetét, hogy miként is találkozott az anyjukkal. Életének fontosabb állomásai közé tartozik, hogy faképnél hagyták az oltár előtt, hogy egyetemi tanár lett, és hogy ő tervezhette meg a Góliát Nemzeti Bank új székházának épületét.
Ted számos lánnyal randizott, közülük sok csak epizódszerepben volt látható, de néhánnyal hosszútávú kapcsolatban is volt. Leghírhedtebb "se veled, se nélküled" kapcsolata Robinnal volt, de sokáig barátnője volt Victoria, Stella (aki az oltárnál hagyta el), Zoey, és Jeanette. Jövendőbeli feleségével végül csak a legutolsó epizódban találkozik, bár a kilencedik évadban látható néhány jövőbeli jelenet, melyben már együtt vannak. Az utolsó epizódból az is kiderül, hogy felesége hat éve halott, és hogy titokban még mindig érez valamit Robin iránt, akit meg is keres, gyerekeinek hatására.
Marshall Eriksen
Jason Segel játssza a sorozatban, szinkronhangja Csőre Gábor. Marshall az egyetem első éve alatt találkozik Teddel és Lilyvel. A minnesotai St. Cloud-ból származik, 191 centiméteres magasságával ő a törpe a családban, akik hatalmas, életerős emberek. A sorozat kezdetekor közel kilenc évi együttjárás után kéri meg Lily kezét, akivel a második évad végén összeházasodnak. A sorozat elején még jogi tanulmányait végzi a Columbia Jogi Egyetemen, mert környezetvédelmi ügyvéd szeretne lenni. Eleinte Barneynak köszönhetően a Góliát Nemzeti Banknál kezd el dolgozni. Marshall ügyes játékos, gyakorlatilag minden játékot megnyer, amiben rész vesz. Hisz a paranormális jelenségekben, a Loch Ness-i szörnyben és a jetiben. Lilyvel három gyerekük születik az idők során, az első, Marvin Mostfigyelj Eriksen a sorozatban látható is.
Miután ügyvédi karrierjét majdnem kész volt feladni, hogy Lilyvel Rómába költözzön, elfogad egy bírói állást, így beteljesíti álmát.
Lily Aldrin
Alyson Hannigan játssza a sorozatban, szinkronhangja Závodszky Noémi. Lily óvónő. Marshall felesége, aki Brooklynban, New Yorkban nőtt fel. Lily nagy álma, hogy egyszer művész szeretne lenni, korábban festett egy aktot Marshallról és Barneyról is. Komoly gondjai vannak a költekezéssel, ami miatt komolyabb adósságokat halmoz fel. Manipulatív személyiség, képes volt titokban Ted több barátnőjét is elmarni mellőle a mesterkedéseivel, csak azért, mert neki nem tetszettek. Nagyon nehezen tart meg titkokat, és sugalmazza a sorozat a biszexualitását is.
A középiskolában egy Scooter nevű sráccal randizott, majd az egyetemen ismerte meg Tedet és Marshallt. Marshallal akkor jöttek össze, és kilenc év együttjárás után megkérte a kezét. A jegyességet végül az esküvő előtt két hónappal felbontották, amikor Lily San Franciscóba utazott, hogy megvalósíthassa művészeti vágyait. Végül kudarcokkal terhesen visszatért, de Marshall annyira csalódott volt a dolgok miatt, hogy csak jóval később jöttek újra össze, és végül össze is házasodtak. New York "Beboszetesza" negyedébe költöztek ki, mert korábban Teddel éltek egy lakásban. Lily a hatodik évad végén tudja meg, hogy terhes, és a hetedik évad végén születik meg Marvin Mostfigyelj Eriksen. Később a Kapitány ajánlatára mint művészeti tanácsadó dolgozik mellette, de a munka egy évre Rómába szólítaná. Ez sok vitát eredményez közte és Marshall között. Később megszületik második gyerekük, a kis Margaréta, és az is kiderül, hogy a jövőben lesz még egy gyerekük.
Barney Stinson
Neil Patrick Harris játssza a sorozatban, szinkronhangja Markovics Tamás. Eredeti nevén Barnabus Stinson. Nagy nőcsábász, akit állandóan csak öltönyben látunk. Kedveli a lézerharc-játékot, képzett bűvész, és gyakran használ visszatérő frázisokat, mint "királyság", "fergeteges", vagy "elfogadom a kihívást". Barney két könyvet is írt: a Tesókódexben foglalja össze gondolatait arról, hogyan kell a legjobb cimboráknak egymással viselkednie különféle helyzetekben, míg a Taktikai Könyv a csajozási módszerekről szól. Barney és fekete féltestvére, James, apa nélkül, az anyjukkal, Lorettával nőttek fel. Apját Jerome Whittakert csak mint Jerry bácsi ismerte fiatalkorából, a sorozat során találkoznak újra és tisztázzák kapcsolatukat. Fiatalon egy hosszú hajú hippi volt, aki arra vágyott, hogy csatlakozzon a Békehadtesthez, de egy szerelmi csalódás teljesen megváltoztatta az életét. Nem sokkal ezután találkozott Teddel a bár vécéjében, akinek megígérte, hogy megtanítja őt élni – így lettek barátok. A negyedik évadban szerelmes lesz Robinba, ám érzéseit titkolja, egészen az ötödik évad elejéig, amikor is összejönnek. A kapcsolat mindazonáltal nem tart túl sokáig, és Barney visszatér régi énjéhez. Ezt követően Norával, Robin munkatársnőjével kerül kapcsolatba, akivel kapcsolatuk mégsem mélyül el, mert Nora nem bízik meg abban, hogy őszinték az érzései. Több kapcsolat után végül visszatalál Robinhoz, akit elvesz feleségül, de három évvel később elválnak, és újra visszatér a csajozáshoz. Amikor azonban egy lány terhesen marad utána, és megszületik kislánya, Ellie, felhagy a léhasággal, és mintaapa lesz.
Robin Scherbatsky
Cobie Smulders játssza a sorozatban, szinkronhangja Németh Borbála. Televíziós riporter, hírbemondó több tévécsatornánál is. Vancouverből származik, kanadai származása sok élcelődés tárgya. Nevét az apja után kapta, aki csalódott volt a születésekor, mert fiút várt, és ezt egész életében éreztette is vele. A sorozat során Teddel folyamatos "se veled, se nélküled" kapcsolatban vannak. Tinédzserkorában Robin Sparkles néven kanadai popsztár volt, második klipjében egykori fiúja, Simon is szerepel. Robin mindig elneveti magát, amikor hazudik. és gyakran beszél olyan kanadai dolgokról, amit a többiek egyáltalán nem értenek. Kezdetben utálja a gyerekeket, ám amikor kiderül róla, hogy meddő és neki soha nem lehet gyereke, megszereti őket. Teddel való kapcsolata után néhány futó kalandja akad, majd két komolyabb kapcsolata (Donnal és Nickkel) is kisiklik, végül feleségül megy Barneyhoz. Három évvel később azonban elválnak. Robin híres tévériporter lesz, aki a történet végén még mindig egyedül él, a kutyáival.
Robin felbukkan az "Így jártam apátokkal" című sorozat első évadának utolsó részében, ami 2022-ben játszódik.
Az Anya (Tracy McConnell) A sorozatban Cristin Milioti játssza, magyar hangja Sallai Nóra. Nevét egészen a legutolsó epizódig nem tudjuk meg, mindig csak az anyaként hivatkozik rá Ted. Egészen a nyolcadik évadig nem is látható, csak pár közvetett utalás van a jelenlétére. A sorozat kezdetekor (2005-ben) éppen a 21. születésnapján tudja meg, hogy a barátja, Max, meghalt. Ezután évekig visszavonul a randizástól, majd egy Louis nevű sráccal van kapcsolata, aki megkéri a kezét, éppen Barney és Robin esküvőjének előestéjén. Végül nemet mond, és ezután találkozik Teddel, mint annak a zenekarnak a basszusgitárosa, amely az esküvőn is fellép. Két gyerekük születik: Penny és Luke. Az eredeti befejezés szerint 2024-ben ismeretlen betegségben meghal, ezt a rajongók felháborodása miatt utóbb megváltoztatták a DVD-kiadáson.
Mellékszereplők
Penny és Luke Mosby Lyndsy Fonseca (magyar hangja Talmács Márta és Berkes Boglárka) és David Henrie (magyar hangja Penke Bence) játsszák őket a sorozatban. Bár visszatérő szereplők, a második évad elkészülése óta nem szerepelnek a sorozatban, mert a történetben, míg a narráció ideje, 2030 nem változik, a történet haladtával a színészek pedig öregszenek. Látható is, hogy míg az első két évadban többször szakítják meg Ted történetét kérdésekkel, a későbbiekben már csak archív felvételeket láthatunk róluk. A kilencedik évad reklámspotjában egy alkalommal visszatérnek (immár új felvételben), ahol is igen durván kiakadnak a jövőbeli Tedre, amiért már nyolc éve meséli neki a sztorit, hogyan is találkozott az anyjukkal. Ted lánya 2015-ben, a fia pedig 2017-ben született. Ted lányát Penny-nek hívják (egy talált szerencsepénz miatt), a fiát pedig Luke-nak (Ted Star Wars iránti rajongása miatt).
Marvin Mostfigyelj Eriksen Lily és Marshall fia, (magyar hangja Straub Norbert gyerekként, Gacsal Ádám felnőttként) aki a hetedik évad végén született. Középső nevét Barneytól kapta, aki azért kapta meg a névadás jogát, mert segített Marshallnak időben beérni a kórházba. Születése után sok gondot okoz a szüleinek, akik alvásmegvonástól szenvednek miatta. A kilencedik évad elején Marshall és Marvin Minnesotából tartanak hazafelé Barney esküvőjére. Marvint több kisgyerek is játszotta a sorozatban.
Ranjit Singh Marshall Manesh játssza a karaktert (magyar hangja Forgács Gábor, Rudas István és Bolla Róbert) aki egy bangladesi limuzinsofőr. Karaktere különös módon mindig ott van, mint sofőr, amikor a szereplőkkel valamilyen fontos dolog történik. Ted meséje szerint a jövőben befektetései annyira megtérülnek, hogy egy saját limuzinkölcsönző céget nyit.
Carl MacLaren Joe Nieves alakítja (magyar hangja Gubányi György István, Király Adrián és Imre István), ő a MacLaren's bár pultosa és tulajdonosa. Neve után kapta a bár a nevét. A jövőben fia is besegít neki. Joe Nieves azt követően kapta meg a szerepet, hogy a legelső részben vele tervezett jelenetet kivágták, és a lelkesedése miatt megsajnálták. A karakter felbukkan az "Így jártam apátokkal" című sorozatban is, amiből kiderül, hogy 2022-ben is ő a bár tulajdonosa.
James Stinson Wayne Brady játssza a karaktert (magyar hangja Zámbori Soma). James nem más, mint Barney homoszexuális, afroamerikai féltestvére és szárnysegédje, akivel nagyon hasonlítanak egymásra. A sorozatban történő első felbukkanásakor derül ki, hogy össze készül házasodni partnerével, Tommal, ami megviseli Barneyt, hiszen ő ellenzi a házasság intézményét. Mégis, amikor megtudja, hogy egy kisfiút fogadnak örökbe, megenyhül. Később kiderül, hogy James apja Sam Gibbs tiszteletes, ezt követően egy kislányt is örökbefogadnak. A kilencedik évadban elválnak Tommal, miután az megcsalta őt, és most a helyzet megfordul: már ő akarja lebeszélni Barneyt a házasságról. Később a helyzet megoldódik, és újra összejönnek Tommal.
Victoria Ashley Williams alakítja (magyar hangja Zsigmond Tamara). Ted első komoly barátnője a sorozatban. Cukrászként dolgozott a Boglárka Cukrászdában, és ő készítette azt az esküvői tortát, amelyet Claudia és Stuart esküvőjén felszolgáltak. Hamar kialakul köztük egy erős vonzalom, de megfogadják, hogy aznap este nem csinálnak semmit, sőt névtelenek maradnak, hogy szép esteként maradjon meg a gondolataikban. Végül Ted mégis kinyomozza, hogy ki ő, és összejönnek. Kapcsolatukat beárnyékolja, hogy pár hónap után Victoria elnyer egy két évre szóló németországi ösztöndíjat. Úgy döntenek, hogy kipróbálják a távkapcsolatot, ami nem bizonyul tartósnak: Ted megcsalja őt Robinnal, és ezért szakítanak.