A The Cherrytree Sessions Lady Gaga amerikai énekesnő első hivatalos középlemeze (vagy EP-albuma), mely 2009 február 3-án jelent meg. Mindössze három számot tartalmaz, amelyek debütáló stúdióalbumának, a The Fame-nek két, akusztikus verzióban előadott száma, illetve az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) című dalának beatbox-verziója. A The Cherrytree Sessions először a Borders áruházakban illetve digitális letöltés által vált elérhetővé, 2010 augusztusától azonban már CD formában is kapható. A számokat a Cherrytree Records lemezcég Cherrytree House nevű épületében vették fel. A középlemez pozitív fogadtatásban részesült, a kritikusok az énekesnő hangjának tisztaságát méltatták.

Háttér A Cherrytree Records lemezcég honlapján megtekinthető az énekesnőnek a Cherrytree House-ban tett látogatása, a dalok felvétele. A videó azzal kezdődik, hogy Lady Gaga és Space Cowboy váratlanul megjelennek a kiadó vezetőjének, Martin Kierszenbaumnak az irodájában. A turnéjáról és élményeiről való rövid beszélgetés után, az énekesnő a Brown Eyes című dalát adta elő azon a zongorán, melyen Kierszenbaummal való első találkozásakor is játszott. Ezt követően Gaga és Space Cowboy szintetizátoraikon előadták a Just Dance leegyszerűsített verzióját. Végül az énekesnő újra visszament a zongorához, és előadta a Poker Face akusztikus változatát.

Fogadtatás colspan="2" style="background:#d1dbdf; font-size:120%;" Kritikák Forrás Értékelés Bloomberg L.P. Daily Express

Mark Beech a Bloomberg L.P.-től pozitívan értékelte a The Cherrytree Sessions-t, és négyből három csillagos minősítést adott neki. Méltatta Gaga énektudását, és megjegyezte, ez az EP „megmutatja, hogy Lady Gagát nem csak a lángoló miniszoknyák és a tüzet hányó melltartók teszik.” Simon Gage, a Daily Express írója ötből három csillagos minősítést adott az albumnak, és hangot adott annak, milyen meglepetést okozott neki Gaga énektudása, amely szerinte gyakran háttérbe szorul slágereiben. „Ezekben a [...] leegyszerűsített változataiban olyan számoknak, mint a Poker Face és a Just Dance, a hangja több lehetőséget kap a tündöklésre...” - írta.

Számlista

Albumlistás helyezések A The Cherrytree Sessions egyedül Mexikó hivatalos albumeladási listájára került fel, a 45. helyen debütált 2010. augusztus 20-án. A következő héten egészen a 32. helyre lépett előre, mely a középlemez legelőkelőbb helyezése volt a listán.

Albumlista (2010)LegjobbhelyezésMexikói albumlista32

Megjelenések Regió Dátum Formátum Kiadó20px Kanada2009. február 3.Digitális letöltésUniversal Music20px Egyesült ÁllamokStreamline, Kon Live, Cherrytree, Interscope20px Egyesült Államok (csak a Borders áruházakban)2009. március 3.CD20px Egyesült Államok2010. augusztus 3.20px Kanada2010. augusztus 10.Universal Music20px MexikóCD, digitális letöltés

Közreműködők

Mary Fagot – művészi rendezés Vincent Herbert – ügyvezető producer, A&R Martin Kierszenbaum – szerző, producer, A&R Lady Gaga – szerző

Meeno – fényképész RedOne – szerző, producer Aliaune Thiam – szerző Tony Ugval – hangmérnök, hangkeverés

Forrás:

Jegyzetek

Fordítás

Külső hivatkozások The Cherrytree Sessions Lady Gaga hivatalos oldalán

Kategória:Lady Gaga Kategória:2009 középlemezei Kategória:Lady Gaga-albumok

vi:Danh sách đĩa hát của Lady Gaga#Đĩa mở rộng