Magyarországon az agrárszocialista mozgalmak kezdő időpontja a 19. század második felére tehető, és az első világháborúig tartott a mozgalom virágkora. Oka a szegényparasztság és a föld nélküli agrárproletárok körében a rossz termésű évek, a munkaadók hatalmaskodásai, a magas munkanélküliség helyi, ösztönös elégedetlenségi mozgalmakhoz vezettek. Az agrárszocialista mozgalom ezeknek a nagyarányú parasztmozgalmaknak a gyűjtőneve. Lényegükben a feudális maradványok felszámolására irányuló forradalmi mozgalmak voltak, amelyeket a mezőgazdasági munkások és a szegényparasztság helyzetének rohamos romlása váltott ki. Az agrárszocialista mozgalmak számos esetben elérték a mezőgazdasági proletariátus munkaviszonyainak valamelyes megjavítását, s jelentősen növelték a szegényparasztság öntudatát. Legfontosabb céljaikat azonban nem tudták elérni.Katona-Maróthy-Szatmári: A parasztdaltól a munkásdalig. 254. o.
A parasztság helyzete a 19. század végén A parasztság a jobbágyfelszabadításkor telki állományának arányában jutott földhöz, s ennek megfelelően rétegződött gazdag-, közép-, szegényparasztságra, illetve földtelen agrárproletárokra. A falu irányítása az 50-200 holdas tehetősebb parasztság kezében volt, mely a legszűkebb csoport volt a parasztságon belül. Földjeiket zömében a földnélküliek olcsó bérmunkájával műveltették. A középparasztság (10-50 holdasok) maga művelte a földjét. A szegényparaszt (10 holdnál kevesebb földje volt) nem tudott megélni földjéből, ezért bérmunkára kényszerült a nagygazdáknál, az uradalmaknál, a bérek azonban rendkívül alacsonyak voltak.
A parasztság jelentős és egyre növekvő részét alkották a földnélküli agrárproletárok. Mezőgazdasági bérmunkából, kubikolásból, városi építkezéseken vállalt munkából éltek. Az agrárnépesség sajátos rétegét képezték az uradalmi cselédek. Családjukkal együtt az uradalmakban dolgoztak, s a házimunkától az aratásig minden munkát elvégeztek. Életük minden pillanatát munkaadójuk határozta meg, ami lehetett pozitív, de számos alkalommal visszaéléseket is eredményezett. A korszakban a magyar mezőgazdaság egészében véve az ún. porosz úton fejlődött, jellemzője volt a nagybirtok túlsúlya, a paraszti birtokelaprózódás, a zsellérség felduzzadása. Az Osztrák–Magyar Monarchiában kialakult vámhatárok miatt helyzet következtében az könnyűipar lassabb ütemben fejlődött. A felemás, porosz utas gazdasági-társadalmi fejlődésből következően egyrészt az agrármunkásság maga sem volt egységes, másrészt a mezőgazdasági félproletárok (szegényparasztok, kishaszonbérlők), mezei munkások (uradalmi cselédek, gazdacselédek, napszámosok, summások, stb.) és az átmeneti helyzetben megrekedt vándormunkások (kubikosok, vasútépítő munkások stb.) között soha nem jelentkezett éles határ. Az agrárproletariátus e csoportjainak közös társadalmi jellemzője a parasztság soraiból való lassú kiválás a földtől való elszakadás nélkül.Katona-Maróthy-Szatmári: A parasztdaltól a munkásdalig. 22. o.
A mezőgazdaságból élő egész népességre a mezei munkások szokatlanul nagy aránya (az agrárnépesség 54%-a), az agrárproletárság zömét pedig a létbizonytalanságban élő, szabad vándormunkások tették ki, s ez a tömeg az Alföld óriásfalvaiban és mezővárosaiban koncentrálódott. A törpebirtokosok és a teljesen nincstelen parasztok száma családtagjaikkal együtt az 1890-es években már elérte az 5.5 millió főt (az ország lakossága ekkoriban 16 millió fő).Závodszky Géza: Történelem III. a középiskolák számára. 249. o. Az 1870-es évektől elhúzódó agrárválság terheit a birtokosok a szegényebb rétegekre igyekeztek áthárítani. Ez alatt az évek alatt rohamosan fokozódott a parasztság alsó rétegeinek elszegényedése, s ebből következett a mezőgazdasági munkások számának növekedése. A korlátozott ipari fejlődés a nagyarányú munkanélküliséget nem tudta felszívni. A munkanélküliséget fokozta, hogy az 1890-es évek küszöbén véget értek a nagy folyamszabályozások, vasútépítések és a kubikosok tízezrei maradtak munka nélkül.Katona-Maróthy-Szatmári: A parasztdaltól a munkásdalig. 253. o. A helyzet legelőnytelenebb a Viharsarokban (Tisza–Maros szögében) volt. Itt a külterjesen gazdálkodó nagybirtok és a kevés munkaerőt foglalkoztató gazdagparaszti gazdaságok valósággal bekerítették az országos átlagnál sűrűbben lakott vidék agrárszegénységét. Ezen tényezők adtak lökést az agrárszocialista elégedetlenségi mozgalomnak, melynek társadalmi bázisa a szegényparaszti és agrárproletár tömegek voltak.
Az agrárszocialista mozgalom Az 1890-es években a Viharsarok dél-alföldi vármegyéiben kezdődött falusi munkásmozgalom - vagy ahogyan a kortársak emlegették, agrárszocialista mozgalom - átterjedt a szintén jelentős szegényparaszti tömeggel bíró északkeleti országrészre is.Estók János: Magyarország története 1849–1914. 214. o. Ezeken a területeken az agrárproletár és szegényparaszti népesség elégedetlensége aratósztrájkokban, helyi zendülésekben fejeződött ki. A szocialista eszmék gyorsan terjedtek a falusi szegénység körében s fokozták eme társadalmi osztály elszántságát. A nagy alföldi mezővárosokban sorra alakultak a szocialista földmunkáskörök. A kezdeményezők csaknem mindenütt olyan iparosok vagy vándormunkások voltak, akik olvasták a szociáldemokrata sajtót. A kormányzat a parasztság körében nem tűrte a szocialista szervezkedést, a csendőrség több alkalommal használt fegyvert.
thumb|A véres május elseje emlékköve Orosházán A csekély mezőgazdasági munkabérek, a nagybirtok szorítása ellen tüntető paraszti tömegbe először 1891. május 1-jén Orosházán, május 2-án és 3-án Békéscsabán, júniusban Battonyán lőttek a kivezényelt katonák és a csendőrök. Ezek voltak az első jelentős agrárszocialista megmozdulások. Ettől kezdve napirenden voltak az akciók, amelyek elsősorban a nagybirtok ellen irányultak - egyes helyeken földosztást követelő jelleget öltöttek. Bennük a mezőgazdasági szegényparasztság játszott vezető szerepet. Fő harci fegyverük - az ipari munkások példájára, s gyakran velük egy időben alkalmazva - a gazdasági tömegsztrájk (aratósztrájkok) volt. Követeléseikben is sok volt a munkásokéhoz hasonló (munkaidő csökkentése, béremelés). A kormány kíméletlen fellépése ellenére 1894-ben ismét föllángolt a szegényparaszti elégedetlenség. Február 26-án egy népgyűlésen Szántó Kovács János terjesztette elő a földmunkásság követeléseit. Ennek folytatása is lett, április 22-én szintén Szántó vezette az elégedetlen parasztok hódmezővásárhelyi zendülését, melynek kiváltó oka az volt, hogy a rendőrkapitány a helyi munkásegyletben házkutatást tartott, majd az egylet vezetőjét letartóztatta.
A felbőszült tömeg megostromolta a városházát, hogy kiszabadítsa vezérét. Csak a vásárhelyi huszárezred bevetésével lehetett a karókkal fölfegyverzett földmunkásokat szétszórni. A szocialista eszméket (a föld közösségi tulajdonát) valló Szántó Kovácsot letartóztatták és ötévi börtönre ítélték. A per során hitet tett a szocialista eszmék mellett; a bíróság előtti bátor helytállása, védőbeszéde nagy hatást tett a tömegekreEstók János: Magyarország története 1849–1914. 215. o.Szabolcs-Závodszky: Ki kicsoda a történelemben? Szántó Kovács János Kiszabadulása után is részt vett a szociáldemokrata földmunkás-mozgalomban. Noha ezeket a mozgalmakat a kormányzat kegyetlenül elnyomta, 1897-ben még erőteljesebben törtek ki. A kormány ekkor újból ostromállapotot rendelt el, s az fegyverrel és sztrájktörők segítségével igyekeztek letörni. 1897 szeptemberében Szabolcsban földosztó mozgalom indult, s ez megismétlődött 1898-ban Szatmárban és a Dunántúlon is. A mozgalmak 1903-4-ben majd 1907-ben újból fellángoltak, rendszerint az ipari munkások sztrájkjaival egy időben. Az MSZDP igyekezett agitációjával erősíteni és összefogni a magasabb bérért, jobb életkörülményekért küzdő, de szocialista törekvéseket is fölmutató falusi munkásmozgalmat. Budapesten, 1897 elején tartották meg a párt első földmunkás-kongresszusát, amelyen a falusi szegénység 12 órás munkaidejét, munkakörülményeinek a javítását, politikai jogokban való részesedését követelték. A szociáldemokrata pártnak a kollektív földtulajdonról (nagyüzemi parasztszövetkezetek) vallott nézetei azonban a földosztásra váró nincsteleneket és a talpalatnyi földjükbe kapaszkodó szegényparasztokat tömegesen nem nyerhették meg. Az MSZDP egyes vidéki, szegényparaszti származású tagjai (Szántó Kovács János, Csizmadia Sándor) vállalták az agrárszegénység szervezését, az elégedetlenségi mozgalmak vezetését. A szociáldemokrata párt már 1890-ben nagy lendülettel kezdte meg az agrárproletariátus szervezését, de lebecsülte a parasztság politikai képességeit, majd később visszariadt a szervezéstől, látva hogy nem tud úrrá lenni a forradalmasodó tömegeken. A párt többször is megpróbálkozott egy agrárprogram kidolgozásával, de ennek realizálására nem került sor 1919-ig. 1906-ban az MSZDP kezdeményezésére létrehozzák Csizmadia Sándor és Nyisztor György vezetésével a Magyar Földmunkások Országos Szövetségét, mely néhány hónap alatt mintegy 20 000 földmunkást tömörít magába, de amikor a kormány kemény eszközökkel visszaszorítja a szervezet tevékenységét, a párt is magukra hagyja őket.Katona-Maróthy-Szatmári: A parasztdaltól a munkásdalig. 254-255. o.
Agrárszocialista vezetők és pártok
bélyegkép|150px|jobbra|Szántó Kovács János emlékműve Szántó Kovács János és Csizmadia Sándor agrárszocialista vezetők mindvégig MSZDP-tagok maradtak. Voltak azonban olyan párttagok, akik elégtelennek tartották a szociáldemokrata párt parasztpolitikáját, ezért követőikkel kiváltak és új, kifejezetten a szegényparasztságot képviselő pártokat hoztak létre. Ezen új pártok létrejötte kétségkívül megosztotta a munkásság és az agrárproletárok erejét, mégis a szegényparasztok és kisbirtokosok tömegeinek maguk mellé állításával eredményesebb tevékenységet fejtettek ki vidéken, mint az MSZDP.
Független Szocialista Párt
Az MSZDP-vezetőségi tag Várkonyi István látva, hogy a párt többi vezetője egyre halogatja a forradalmi szegényparasztság szervezését, szembe fordult velük és 1897 szeptemberében a ceglédi, valamint az orosházi agrárszocialistákra támaszkodva megalakította a Független Szocialista Pártot, mely Magyarország első parasztpártja volt. Az MSZDP és Várkonyi pártja ettől kezdve külön utakon járt az agrárszocialista mozgalom lehanyatlásáig, 1907-ig. A párt lapja a Várkonyi által szerkesztett Földmívelő, melyben Várkonyi tág teret biztosított a mozgalomban kitermelődő rigmus-, vers- és dalköltőknek is.Katona-Maróthy-Szatmári: A parasztdaltól a munkásdalig. 270. o. A Várkonyi-féle mozgalomnak igen gazdag népköltészete volt. A 90-es évek végén a párt az Alföldön nagyarányú parasztmozgalmakat indított. Várkonyi és pártja fáradhatatlan és szívós agitáció révén szinte az egész ország agrárproletárjait mozgósította eszméi mellett, s a nemzetiségeket is bevonta a szervezkedésbe. A szlovákok és szerbek részére anyanyelvükön írt lapokat adott ki, s a románok között sem maradt hatástalan agitációja. Az FSZP fáradhatatlan, önkéntes agitátorai bejárták az országot,, szóval, verssel, dallal élesztgették a forradalmi hangulatot.
bélyegkép|150px|balra|Csizmadia Sándor