Sir William Samuel Stephenson fedőnevén „Rettenthetetlen” („Intrepid”) (Winnipeg, Kanada, 1896. január 23. – Bermuda, 1989. január 31.) a British Security Coordination (BSC), és a Secret Intelligence Service (SIS), a British Secret Intelligence Service (MI6) fedőszervének létrehozója, a „Baker Street-i Szabadcsapatok"a Sherlock Holmes keze alá dolgozó amatőrökre utalva nevezték így őket megalapítója, iparmágnás.

Élete Stephenson korán önállóvá vált. Hároméves volt, amikor apja Afrikába indult harcolni, ahol két év múlva meghalt. Port Douglasban nőtt fel. bélyegkép|balra|120px|Donovan az I. világháborúbanbélyegkép|balra|120px|Lothar von Richthofenbélyegkép|balra|120px|William Reginald Hall Egyik legkorábbi emléke ez a mondat volt: Amit Isten teremtett! Ezeket a szavakat adta le először Samuel Morse az első működő távíró és a legelterjedtebb kódrendszer megalkotója. Tízes éveinek elején az elektromossággal kísérletezett, saját morse-készüléket épített, és fogta a Nagy-Tavakon járó hajóknak küldött üzeneteket. Ismerte az összes fogható hajó hívójelét, valamint kidolgozta saját kódját is. Kiválóan megfelelt minősítéssel érettségizett, és rögtön önkéntesként bevonult katonának. Egy éven belül kinevezték századosnak. A Kanadai Királyi Műszakiakkal egyenesen egy I. világháborús lövészárokba került, ahol egy gáztámadásnál súlyosan megsérült. „Véglegesen rokkant” minősítéssel küldték vissza Angliába. Húszévesen megismerkedett az akkor harminchárom éves William Donovan-nal. Mindenáron szeretett volna visszajutni a frontra, amit az orvosok nem engedélyeztek. Ekkor jelentkezett a Királyi Légihadtesthez, ahol ötórányi oktatás után „tökéletesen képzett harci repülő”-nek minősítették. Elhárította a törzszászlósi földi beosztást, és inkább tartalékként harcba vethető alhadnagy lett. Hamarosan megkapta a Kiváló Repülők keresztjét szembetűnő bátorságáért, és hozzáértéséért. Megkapta a Katonai Érdemkeresztet is. Elemezte a német pilóták harcmodorát. Szabad idejében magányosan indult kalandot keresni, amit parancsnokként nem tehetett meg. Kiváló memóriával rendelkezett, és a látottakat pontosan fel tudta idézni. Légiharcban mélyrepülésbe kényszerítette Lothar von Richthofent, az ötödik legjobb német pilótát, aki a manőver miatt egy fának ütközve olyan sérüléseket szenvedett, amelynek következtében soha többet nem vezethetett repülőgépet. Felfigyelt rá William Reginald Hall tengernagy a flotta hírszerzési igazgatója, aki tevékenységével jóval túllépett a haditengerészet körén. Nevéhez fűződik az 1917-ben megfejtett Zimmermann-távirat megfejtése is. 1918. júliusában lelőtték Stephenson gépét, és az egyik lábában két lövedékkel német fogságba esett. Szigorú őrizet alá helyezték. Több sikertelen szökési kísérlete volt, de elhitette a németekkel, hogy sebesülése miatt nem is tudna megszökni. Egy héttel a táborba érkezése után már pontos alaprajzzal rendelkezett az objektumról, ismerte a kerítés gyenge pontjait, hol van a legközelebbi falu, és az antant állásait. Az év októberében megszökött, három nap alatt elérte az antantcsapatok vonalait. Részletes jelentést készített, az egyetlent, amely börtöntáborokról számolt be. A jelentés egy másolata eljutott Hall tengernagyhoz, aki gyűjtötte az információt azokról akiket be lehetne szervezni. Problémát jelentett, hogy Stephenson túlságosan ismert volt. 26 lelőtt repülőjével a korábbi kitüntetései mellé megkapta a Francia Becsületrendet és a Háborús Keresztet is. Hall úgy vélte, jobb, ha semleges terepre irányítják, végezzen próbarepüléseket külföldi gépekkel.

Az I. világháború után bélyegkép|jobbra|180px|Lord Beaverbrook Hall hitte, hogy a modern hírszerzés alapja az ellenséges kommunikáció megcsapolása, és a rejtjelezés lesz, ezért kapcsolatot épített ki az egyetemekkel, az iparral, és a kereskedelemmel. Ellenőriztette a rádióforgalmat. Emberei a tudásukat az ellenség kódjainak megfejtésére, helyzetük meghatározására használták. Stephenson hamarosan brit rádiógyártókkal tárgyalt, egy kanadai rádióadó beindításáról. Két társával (Gladstone Murray és Lord Beaverbrook kal) megalapították a „British Broadcasting Company”t, a BBC-t, melyet később részvénytársasággá alakították. Hall ekkor Churchill személyi hírszerzőfőnöke volt, ám Churchill pályája éppen lefelé ívelt. Nem létezett brit titkosszolgálat. Csak néhány hivatásos hírszerző, és pár amatőr, aki Stephenson körül kezdett gyülekezni. Ez lett a brit Titkos Hírszerző Szolgálat (SIS).

Közben Stephenson új tudósokat és üzleti lehetőségeket keresve ismét átkelt az óceánon. A rádió után a hangrögzítés, film és „televízió” felé fordult. 1924 augusztusában feleségül vette Mary French Simmonst. Ugyancsak 1924-ben ajánlatot kapott a berlini Cipher Machines cégtől egy titkosírást készítő gépre. Úgy vélte az Enigmát át lehetne alakítani kisebb méretű elektromos készüléké, de később megfeledkezett róla. Stephenson szerte a világon vállalkozásokban vett részt. Ellenőrizte a Hollywoodon kívüli legnagyobb film- és hanglemez stúdiókat, nagy befolyása volt a szórakoztatóiparban, modernizálta a szénbányászatot Romániában, acél- és cementgyárai a legnagyobbak voltak a USA-n kívül.

A nácik manőverei nyomán újra előkerült az Enigma, amit a németek szűk körben használni kezdtek. Erről az International Telephone and Telegraph Company (ITT) mérnökei szereztek tudomást, majd 1933-ban Sosthenes Behn révén tárgyalásokba kezdtek Hitlerrel, és bekapcsolódtak a német fegyvergyártásba a kedvező feltételek miatt. A Focke-Wulf Flugzeugbau AG-ben 25%-os részesedést szereztek. Stephenson e kedvező feltételekről értesülve egyik cégével berendezéseket gyártatott az ITT számára. Az ITT technikusai hírszerzési adatokat tudtak gyűjteni Németországban. Stephenson 1934-ben vitatta meg az amerikaiakkal az Enigma ügyet. Ez egy rövid ideig foglalkoztatta a hírszerzést, majd megint feledésbe merült. Stephenson jól működő, nem hivatalos munkacsoportot hozott létre az amerikaiakkal, és kanadaiakkal a német, és japán kódolt üzenetek lehallgatására, és feltörésének megpróbálására. Közben Stephenson repülőgépeket épített, melyekből utóbb a Spitfiret fejlesztették ki. Közreműködésével és segítségével fejlesztették ki a vadászgépeket, melyek később megvédték Angliát. A tervező Reginald Mitchell már halálán volt, mikor rávette, hogy fájdalmait, és kétségbeesését legyőzve befejezze a terveket. A sugárhajtású repülőgép feltalálója Frank Whittle is Stephensontól kapott anyagi segítséget, amikor a Királyi Légierő visszautasította a légcsavar nélküli repülőgép forradalmian új megoldását. Mivel egyre inkább a magánjellegű titkosszolgálat főnöke lett 1935-től kezdve az újságokban nem jelent meg róla semmilyen híradás, és az archívumokból is lassan kezdtek eltűnni a rá vonatkozó dossziék, lapkivágások. Saját üzemében (General Aircraft Factory) épített gépével megnyerte a Király Kupát. Ez felkeltette a Luftwaffe főnökeinek figyelmét. Miközben tüntették el a róla szóló híradásokat, addig Németországban faggatta Hitler embereit, akik felvázolták a Blitzkrieg lényegét: gyorsaság, központi titkosított irányítással. Stephenson jelentette Churchillnek a német hadigépezet legsebezhetőbb pontja valószínűleg a hírközlés lesz. : „Ha el tudjuk olvasni a rejtjelezett szövegeket, meg tudjuk előzni az akciókat.” Azt a feladatot kapta, hogy kutassa fel a korszerűsített Enigmát, a rejtjelező gépet. (Anélkül, hogy tudta volna milyen.) Segítséget csak az amerikaiaktól várhatott, akik eddigre kiépítették a Közép-Csendes-óceáni Iránymérő Hálózatot, és lázassan dolgoztak az Enigma japán megfelelőjének megfejtésén. Bár Churchill elszánt volt, nem rendelkezett valóságos hatalommal. A Fehér Házban viszont volt egy ember, akiben megvolt a parlamentből hiányzó bátorság: Roosevelt. Roosevelt, Churchillhoz hasonlóan érezte, hogy nyíltan szembe kell néznie a háborús veszéllyel. Megbízott Bill Donovanban, higgadt jelentéseiben, aki meg nem nevezett országos érdekre hivatkozva járta a világot. Kapcsolatuk ugyanolyan volt mint Churchill és Bill Stephenson kapcsolata. Kölcsönösen tisztelték egymást, és bíztak egymásban. Kézenfekvő volt, hogy Donovan és Stephenson felújítsák I. világháborús ismeretségüket. Ezen túlmenően Donovan barátja volt Walter S. Anderson ellentengernagy a Haditengerészeti Hírszerzés igazgatója, míg Stephensonnak Sir Reginald (Hunyori) Hall tengernagy.

Míg az amerikaiak a japán Enigma megfejtésén dolgoztak a britek a gép különböző változatainak nyomára bukkantak. 1937-ben Stephenson megtudta, hogy az Enigmát a náci párt saját titkosszolgálata használja, és ezek egyike Reinhard Heydrich.

A második világháború előestéjén bélyegkép|balra|150px|Colin Gubbins bélyegkép|jobbra|150px|A BSC titkos szervezet volt, amely a Rockefeller Center New York-i épületének 35-36. emeletén működött a második világháború alatt bélyegkép|balra|150px|Eredeti lehallgató berendezés a Bletchley Parkban bélyegkép|jobbra|150px|A Max Planck Fizikai Kutatóintézet; az 1917-ben alapított Kaiser Wilhelm Institute utóda bélyegkép|balra|150px|Bletchley Park bélyegkép|jobbra|150px|Otto Hahn bélyegkép|balra|150px|Vízierőmű Vemorkban (Norvégia) a német nehézvízgyártás egyik helyszíne bélyegkép|jobbra|150px|Carl Gustaf Emil Mannerheim