Csiszér Levente (1970. május 5.) zeneszerző, gitáros (művésznév: Levi Fantasy).

Pályafutása Aktív zenei pályafutása 1988 őszén kezdődött, amikor belépett a Vivaldi formációba és 89 elején már színpadon játszhatott az akkor még létező budapesti 'Petőfi csarnok'ban.

A 20-as éveiben megfordult számos zenekarban majd a 2000-es évtized derekán a Kárpátia zenekar egyik alapítójaként a csapattal komoly sikereket értek el, amivel országos népszerűséget szereztek.

2009-ben kiadta első szóló albumát, Planetium címmel. Azóta is a saját stúdiójában évről évre új zenei anyagokat készít, főleg instrumentális kompozíciókat, a progresszív rock műfajában, az általa elnevezett "fantasy" stílusban a gitárok főszerepbe állításával. Jó pár albumon jeles énekes előadók is megjelennek angol nyelvű szöveggel. Trió felállású zenekarával (Csík István – dobok, Borbély Gábor – basszusgitár) turnéznak, főleg a hangszeres muzsika kedvelőinek rendezett eseményeken, többek között olyan neves előadókkal egy színpadon, mint Tony Macalpine vagy Vinnie Moore. Idejének nagy részét a mai napig is a zenének és kétgyermekes családjának szenteli.

Munkái elérhetőek saját kiadású CD hanghordozóin (csiszerlevente.com) és a főbb zenei platformokon, stream csatornákon (Youtube, YT Music, Spotify, Deezer, Itune, Facebook).

Zenekarai Vivaldi (1988-1989) Tequila (1989-1992) Oneway Street (1993-1995) HD Band (1995) Bulldozer (1996) Rat Boys (1997) My Goldfield (1999-2001) Cool Head Klan (2000-2004) Kárpátia (2003-2011)

Diszkográfia

Szólóalbumok Planetium (2009) Tales of Rovers (2010) New World Fantasy (2011) Secret Earth (2012) Son of the Sun vol.1 (2013) Son of the Sun vol.2 (2013) Ave Hero (2014) Atlantis Aurora (2015) Gold and Green (2019) Odyssey (2020) The Lord of Time (2021)

Hangszerei

Gitárok Epiphone Les Paul Paul Reed Smith-McCarty modell Cort Z-Custom Line Six-Variax Ibanez Roadstar Peavey Tracer Ibanez SA series

Basszusgitár Yamaha BB400 S

Banjo Fender Leo

További információ Hivatalos honlap A Kárpátia Zenekar Hivatalos Oldala

Kategória:Magyar gitárosok Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek