Nagy Aba vagy Szép Aba, olykor Aba (Oromhegyes, ? – Rozgony, 1312. június 15.) Csák Máté egyik familiárisa és seregvezére.

Élete A honfoglaló Aba nemzetség Galgóci- (Galgóczy-)ágának tagja volt. Apját szintén Abának hívták; fia Miklós comes. A 13/14. század fordulóján hatalmas, Nyitrától és Nagyszombattól a Kis-Kárpátok keleti lejtőjéig terjedő birtoktömböt egyesített Északnyugat-Magyarországon Galgóc központtal. Ennek hangsúlyos eleme volt a berencsi várispánság — a névadó Berencs várát Szép Aba építtette (mivel Berencs várát már a tatárjárásról beszámolók is említik, föltehetőleg egy korábbi, kisebb vár helyén). Másik jelentős vára Szenice volt — mindkettő Nyitra vármegyében (Kristó 1978, p. 73.).

1304-ben, miután Csák Máté (is) elpártolt Vencel királytól, az országból kivonuló cseheket hűbérurának megbízásából Szép Aba tartóztatta fel Szenicénél; a továbbhaladáshoz a cseheknek meg kellett ostromolniuk a várat.

1312-ben Csák Máté fő seregének élén Abát küldte a Károly Róbert ellen fellázadt Amadé-fiak megsegítésére. Aba májusban fölmentette Sáros várát, amit a király március óta ostromolt. Ezután az általa vezetett segélyhadat egyesítette az Abák seregével, amit Balassa Demeter vezetett, és közösen fogtak Kassa ostromához. Ezt félbehagyták, hogy megütközzenek a Szepességből visszatérő király felmentő seregével.

A rozgonyi csatát csatát a király nyerte; egy váratlan oldaltámadásban elesett Aba, valamint Balassa Demeter és Amadé két fia is.Kristó Gyula: Csák Máté. Bp., 1986, Gondolat. Aba fia, Miklós Csák Máté nemese maradt. Máté 1316 szeptember 26-án kiadott oklevelében a jókői várnagy Mókát veszi védelmébe Miklóssal szemben, akit Móka vagy emberei megcsonkítottak és megvakítottak.Anjou-kori oklevéltár IV, 1315-17. Szerk. Kristó Gyula. Budapest-Szeged, 1996, 127. p.

Jegyzetek

Források

Aba. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés ideje: 2016. február 4.)

Kristó 1978: Kristó Gyula, 1978: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest, Budapest 111 old.

További információk

Karácsonyi János: A magyar nemzetségek. Bp., 1900. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.

Kategória:Magyar történelmi személyek Kategória:1312-ben elhunyt személyek Kategória:Rozgonyiak