A távol-keleti filozófia öt eleme tulajdonságok és jellegzetességek megtestesítői. Az öt asztrológiai jelkép és taoista elem: tűz (火 huǒ), víz (水 shuǐ), fa (木 mù), fém (金 jīn), föld (土 tǔ). jobbra|250px A távol-keleti gondolkodásmódban az elemek csoportosítása a jin-jang egyensúlyán alapul, amit leginkább a feng shui révén ismerhetnek a nyugati társadalmak. Ugyanakkor az egyes elemekhez a hagyományos kínai gyógyításban különböző szervek, érzelmek és egyéb fizikai jelenségek társulnak (például környezeti hatások), melyek befolyással bírnak az emberi test állapotára. Így az elemek alapján kategóriákra bonthatók az emberi test betegségei, és egy általánosabb, holisztikus gyógyítási rendszer alkalmazását teszik lehetővé.
Az öt elem tana szerint: Minden mindennel összefügg, ezért a testben is minden összhangban és harmóniában van egymással.
Ennek az egyensúlynak kifejezésére használják a jin-jang szimbólumot, a két ellentétes erőnek a kölcsönhatásából ered az életerő, a csi.
A kínai öt elem (pinjin átírással wǔxíng) egy ötszörös fogalmi rendszer, amelyet számos hagyományos kínai tudományágban használnak számos jelenség magyarázatára, beleértve a földi és égi kapcsolatokat, hatásokat és ciklusokat, amelyek jellemzik a tudomány, az orvostudomány, a politika, a vallás, a társadalmi kapcsolatok és az oktatás közötti interakciókat és kapcsolatokat a kínai kultúrában.
Az öt elem hagyományosan a klasszikus bolygókhoz kapcsolódik: Mars, Merkúr, Jupiter, Vénusz és Szaturnusz, amint az az alábbi etimológiai részben látható. Az ókori kínai csillagászatban és asztrológiában, amely Kelet-Ázsiában terjedt el, ez a hétnapos bolygórend tükröződött: tűz, víz, fa, fém, föld. Amikor ezek „mennyei törzsei” generatív ciklusában vannak, amint az az alábbi ciklusok részben és a fenti ábrán látható, óramutató járásával megegyező irányban egymást követik (fa, tűz, föld, fém, víz). Amikor túlzottan destruktív elrendezésükben vannak (fa, föld, víz, tűz, fém), természeti katasztrófák, csapások, betegségek és járványok következnek be.
A wuxing rendszer a Han-dinasztia idején, az i. e. 2. vagy 1. században került használatba. Számos, látszólag egymástól független területen megjelenik a korai kínai gondolkodásban, többek között a zenében, a feng sui-ban, az alkímiában, az asztrológiában, a harcművészetekben, a hadi stratégiában, az I Csing jóslásban, a vallásban és a hagyományos orvoslásban, ahol kozmikus analógián alapuló metafizikaként szolgál.
Építő kölcsönhatások:
A fa táplálja a tüzet. A tűz hamujával táplálja a földet. A föld rejti magában az érceket melyekből születik a fém. A fémek és ásványi anyagok táplálják a vizet. A víz táplálja a növényeket, létrejön a fa.
Pusztító és szabályozó kölcsönhatások:
A fa korhadásából föld lesz. A föld felszívja a vizet. A víz eloltja a tüzet. A tűz megolvasztja a fémet. A fém elvágja a fát.
Az öt elemhez kapcsolódó jelek, szervek:
Fa Bolygója: Jupiter, Iránya: Kelet, Színe: zöld, Születés, máj, immunrendszer.
Tűz Bolygója: Mars, Iránya: Dél, Színe: piros, ibolya , Növekedés, hormonrendszer.
Föld Bolygója: Szaturnusz, Iránya: Középpont, Színe: sárga, Átalakulás, emésztőrendszer.
Fém Bolygója: Vénusz, Iránya: Nyugat, Színe: fehér, ezüst, Aratás, légzőrendszer.
Víz Bolygója: Merkúr, Iránya: Észak, Színe: fekete, kék, Raktározás, vese, keringési rendszer.
További információk Kínai filozófia (a Startlap linkgyűjteménye) Szatmári Nóra: Öt elem tana
Kategória:Kínai filozófia