A DjVu egy számítógépes fájlformátum, amelyet főleg szkennelt dokumentumok tárolására terveztek. Jó alternatívát jelenthet a PDF-fel szemben, mivel a beolvasott dokumentumokat általában kisebb fájlméret mellett, jobb minőségben képes eltárolni. A PDF-hez hasonlóan a DjVu is képes szöveges réteget tárolni a dokumentumban, ezzel lehetővé teszi a keresést és a vágólapra másolást.
Története
A DjVu technológiát 1996 és 2001 között fejlesztették ki az AT&T Labs munkatársai (többek között Yann LeCun, Léon Bottou, Patrick Haffner és Yoshua Bengio) a New Jersey-i Red Bankben.
A PDF 2008-as szabványosítása előtt a DjVu-t sokan jobbnak tartották, mivel nyílt fájlformátum volt, szemben az akkor még zárt PDF-fel. A DjVu melletti fő érvek a nagyobb tömörítési arány (kisebb fájlméret) és a szkennelt dokumentumok könnyebb konvertálása voltak. A formátum referencia-implementációjává a nyílt forráskódú DjVuLibre csomag vált, amelyet az eredeti fejlesztők 2002 óta tartanak karban. A specifikáció legutóbbi jelentős frissítése 2005-ben történt.
A 2000-es évek elején, a szélessávú internet elterjedése előtt a DjVu népszerű volt a digitális könyvtárak (például az Internet Archive és a Greenstone) körében. Előnye volt a böngészőbe építhető beépülő modulok támogatása, a jó minőségű, de kis méretű könyvszkennelések és a beépített OCR támogatás.
A formátum jelentősége 2015 után csökkent, amikor a modern böngészők megszüntették az NPAPI támogatást, így a korábbi DjVu-bővítmények használhatatlanná váltak. Az Internet Archive is saját online olvasót fejlesztett helyette, a DjVu-t pedig háttérbe szorította a szabványosított PDF.
Tömörítés A DjVu formátum képes az egyes oldalakat több részre bontva és azokat külön tömörítve tárolni. Egy oldal általában három különböző képre bontható: háttér, előtér és maszk. A háttér és előtér képek az IW44 algoritmus segítségével kerülnek tömörítésre, ami egy veszteséges, képekre jól alkalmazható módszer. A maszk tömörítése JB2 algoritmussal történik, ami kis veszteségű, egyszínű szöveges tartalomhoz ideális módszer. A JB2 algoritmus közel azonos alakzatokat keres az oldalakon, például ugyanazzal a betűtípussal és méretben írt ugyanolyan betűt, majd ezeket egyetlen egységként tárolja, bárhol is fordulnak elő. A kis fájlméretet azzal éri el, hogy a háttér és előtér rétegeket általában kisebb felbontásban (pl. 100 dpi), míg a maszkot az alkalmazott módszer miatt akár igen nagy felbontásban is tárolhatja (300DPI vagy több).
További lehetőségei Amennyiben szövegfelismeréssel vagy szöveges réteg hozzáadásával készült a DjVu fájl, a szöveg általában pontosan a képi szöveg fölé van pozicionálva, így a szöveg a képernyőn látható helyen kijelölhető, vágólapra másolható vagy kereshető, hasonlóan a PDF szövegrétegéhez. A dokumentum tartalmazhat tartalomjegyzéket is, amely segítségével az olvasóprogramok fejezetekre ugrási lehetőséget biztosíthatnak a felhasználó számára. Megfelelő bővítmény segítségével a dokumentum közvetlenül webböngészőben is megtekinthető. A DjVu dokumentum tartalmazhat hiperhivatkozásokat is, a dokumentum oldalaira vagy weblapokra (tetszőleges URL).
Felhasználás A formátumot az Internet Archive 2002-ben kiválasztotta szabadon hozzáférhető könyvek tárolására a Million Book Project keretein belül. A DjVu specifikációja nyilvános, az eredeti szerzők implementációja pedig GPL licenc alatt szintén elérhető.http://djvulibre.djvuzone.org/ DjVuLibre
A Wikipédiát is kiszolgáló Wikimedia Commons médiatár bizonyos feltételekkel engedélyezi a PDF és DjVu fájlok feltöltését.
Alkalmazások
Létrehozó szoftverek Név Platform Licenc DjVuLibre Linux, Windows GPL minidjvu Linux, Windows GPL DjVu Solo Windows zárt
Nézegető szoftverek Név Platform Licenc DjVuLibre DjView Linux, Windows, Mac OS X GPL Java DjVu Viewer Java (programozási nyelv) GPL STDU Viewer Windows zárt Evince Windows, Linux GPL XDjvu iPhone, iPod zárt GrxView Pro Palm OS zárt EBookDroid Android zárt Webböngésző bővítmény Windows zárt
Források
További információk DjVu.org DjVu.hu - DjVu fájlok olvasása, létrehozása és könyv szkennelési útmutatók A DjVu és a PDF formátumok összehasonlítása (angol nyelven) Információk a tömörítési metódusról (angol nyelven) (elavult link)
Kategória:Fájlformátumok