Miloš Krasić (szerb cirill: Милош Красић) (Kosovska Mitrovica, 1984. november 1. –) szerb labdarúgó aki jelenleg a KS Lechia Gdańsk-ban játszik, a Szerb labdarúgó-válogatott állandó tagja.

Pályafutása Fiatalabb kategóriák Pályafutását a kosovo mitrovica-i Rudar-ban kezdte, ahol tehetségét az FK Vojvodina szakemberei fedezték fel. 14 évesen, 1999-ben az FK Vojvodina utánpótlás csapatában szerepel.

CSZKA Moszkva A 2004. januárban a CSZKA Moszkva szerződtette 2,5 millió euróért. Már az első itt töltött idényében megnyerte csapatával az UEFA kupát. A szerb labdarúgó az euro-kupáig vezető úton három mérkőzésben vett részt beleértve a döntőt is. A pályafutása folytatásában a CSZKA-val, kétszer nyerte meg az orosz labdarúgó-bajnokságot (2005 és 2006), három kupát (2005, 2006 és 2008), valamint az Orosz szuperkupát 2006-ban és 2007-ben.

Juventus 2010. augusztus 20-án hivatalosan is bejelentik a transzfert 15 millió euró fejében a Juventushoz szerződik.

Válogatott U-21-es válogatottság Krasić szerepelt a válogatottban, amely a 2004-es olimpiai játékokon vett részt, valamint az U-21-es Európa-bajnokságokon 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben.

Első csapat 2007. március 24-én játszotta első mérkőzését Kazahsztán ellen. A szerb válogatottnak, Radomir Antić szövetségi kapitány érkezése óta állandó tagja. Első gólját Ausztria ellen szerezte 2008. október 15-én.

Díjai, elismerései

2009-ben az év labdarúgójának választottak Szerbiában, 2010-ben pedig elnyerte az első Juventus Hungary Aranylabdát!

UEFA-szuperkupa-ezüstérmes: 1 alkalommal 2005: CSZKA Moszkva UEFA-kupa-győztes: 1 alkalommal 2004–2005: CSZKA Moszkva Orosz Szuperkupa-győztes: 4 alkalommal 2004: CSZKA Moszkva 2006: CSZKA Moszkva 2007: CSZKA Moszkva 2009: CSZKA Moszkva Orosz labdarúgó-bajnokság-aranyérmes: 3 alkalommal 2005: CSZKA Moszkva 2006: CSZKA Moszkva Orosz labdarúgókupa-aranyérmes: 4 alkalommal 2005: CSZKA Moszkva 2006: CSZKA Moszkva 2008: CSZKA Moszkva 2009: CSZKA Moszkva

Jegyzetek

További információk

Krasić profilja a CSZKA Moskva honlapján Krasić profilja a FSS honlapján Krasić profilja a szerb válogatott honlapján

Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Szerb labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Szerbia és Montenegró-i olimpikonok Kategória:A CSZKA Moszkva labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A KS Lechia Gdańsk labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók