Alan Baddeley (Leeds, 1934. március 23. –) angol pszichológus, a University of York professzora. Nevéhez fűzödik a Baddeley-féle munkamemória-modell, a rövid távú emlékezet egyik legbefolyásosabb modellje.

Életpályája

bélyegkép|jobbra|University College, London A University College Londonban szerezte egyetemi (BA) diplomáját 1956-ban. Mesterszintű oklevelét a Princeton University-n szerezte. Doktori végzettségét 1962-ben érte el Cambridge-ben, ahol ezután még 9 évig dolgozott az emlékezeti alap- és alkalmazott kutatásokban. Később a sussexi Kísérleti Pszichológia Tanszéken dolgozott. Ezután a University of Stirling kutatója lett, itt kapott professzori címet, majd újabb 20 évre visszatért Cambridge-be. Később Bristolban dolgozott, jelenleg a University of York professzora.

Kutatásai Graham Hitchcsel együtt dolgozták ki a munkamemória modelljét. A modell szerint két rövid távú emlékezeti rendszer (a fonológiai hurok és a téri-vizuális vázlattömb) tárolja az információkat, míg a központi végrehajtó hangolja össze és vezérli a két alrendszer működését. A modell a rövid távú emlékezet területén ismert legtöbb eredményt kezelni tudja.

Baddeley társszerzőként több neuropszichológiai teszt kifejlesztésében vett részt: Doors and People Children's Test of Nonword Repetition (CN REP) Rivermead-teszt Autographical Memory Interview (AMI) Visual Patterns Test (VPT) Speed and Capacity of Language Processing Test (SCOLP). Baddeley nagy számú tudományos közlemény és több könyv szerzője.

Hatása Magyarországon

Alan Baddeley Az emberi emlékezet (Human memory) c. könyvét Racsmány Mihály fordította magyar nyelvre, először 2001-ben jelent meg, majd 2003-ban és 2005-ben is. A magyar pszichológiai oktatás egyik kézikönyvévé vált.Human memory (magyar) Az emberi emlékezet / Alan Baddeley ; ford. Racsmány Mihály. Budapest : Osiris, 2001. 645 p. (Osiris tankönyvek, 1218-9855) Angol nyelvű tudományos közleményei olvasottak a magyarországi egyetemeken és kutatói helyeken.

Díjak, elismerések Tagja a Royal Society-nek, a British Academy-nek és az American Academy of Arts and Sciences-nek. Az emlékezet kutatásában elért eredményeiért a „Commander of the Order of the British Empire” címet kapta.

Magyarul megjelent művei

Az emberi emlékezet; ford. Racsmány Mihály; Osiris, Budapest, 2001 (Osiris tankönyvek) Alan Baddeley–Michael W. Eysenck–Michael C. Anderson: Emlékezet; ford. Racsmány Mihály; Akadémiai, Budapest, 2010

Kapcsolódó szócikkek Feldolgozási szintek elmélete

Munkaállomásai

Jegyzetek

Források Baddeley, A.: Az emberi emlékezet. Osiris, Budapest, 2003

További információk Alan Baddeley életrajza a University of York honlapján MRC Cognition and Brain Sciences Unit

Kategória:Emlékezetkutatók Kategória:Angol tudósok Kategória:Angol pszichológusok Kategória:1934-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Leedsiek Kategória:Brit egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Royal Society tagjai