Joseph Hillstrom King (művésznevén Joe Hill) (Hermon, Maine, 1972. június 4. –) amerikai író.
Élete és pályafutása Joseph Hillstrom King Stephen és Tabitha King középső gyermekeként nőtt fel a Maine állambeli Bangorban. Nevét Joe Hill (1879–1915) svéd születésű amerikai dalszerző után kapta.
Az egyetem elvégzése után kezdett írni, de nem saját, hanem művésznéven, hogy ne azonnal asszociáljanak a neve kapcsán világhírű édesapjára, aki szintén író. Ez annak is köszönhető, hogy ugyanúgy a horror, a fantasy és a sci-fi műfajában alkot, mint Stephen King. Joe Hill öccse, az öt évvel fiatalabb Owen King szintén író.
Számos novellát követően, amelyekért megkapta többek között a Bram Stoker-díjat és a World Fantasy díjat, 2007-ben kiadták első regényét, a Szív alakú doboz címűt.
2010-ben jelent meg második regénye, a Szarvak, amely szintén olvasható magyarul.
Megkapta a Ray Bradbury-ösztöndíjat és a legjobb új fantasy-írónak járó William L. Crawford-díjat.
Nős, feleségével és három gyermekével New Hampshire-ben él.
2019-ben a DC Comics megszüntette a Vertigo nevű felnőtteket célzó alkiadóját. A DC Comics horror tematikájú képregényeinek kiadása Joe Hill felügyelete mellett, és írói közreműködésével Hill House Comics gyűjtőnév alatt folytatódik.
Fontosabb művei Regények és novelláskötetek Eredeti cím (kiadás éve)Magyar kiadás címe (kiadó, kiadás éve, fordító)Megjegyzés20th Century Ghost (2005)Fekete telefon (Gabo Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., 2022, Uram Tamás / Pék Zoltán)novelláskötet filmadaptáció: Fekete telefon (2022)Heart-Shaped Box (2007)A szív alakú doboz (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008, Uram Tamás)A szív alakú doboz (Gabo Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., 2018, Uram Tamás)Horns (2010)Szarvak (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012, Uram Tamás) Szarvak (Gabo Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., Budapest, 2020, Uram Tamás)filmadaptáció: Szarvak (2013)http://www.imdb.com/title/tt1528071/NOS4A2 (2013)NOS4A2 (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014, Uram Tamás – Gabriel Rodríguez rajzaival)NOS4A2 (Gabo Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., Budapest, 2019, Uram Tamás; 2. javított kiadás)kapcsolódó képregény: Wraith: Welcome to Christmasland (2014) tv sorozat adaptáció: NOS4A2 (2019)In the Tall Grass (2012)Throttle (2009)A magas fűben / Teljes gázzal (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016, Hegyi Pál / Totth Benedek)Az Európa zsebkönyvek sorozatban. Két novella társszerzőként Stephen Kinggel filmadaptáció: In the Tall Grass (2019)The Fireman (2016)Spóra (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2017, Uram Tamás)A Little Silver Book of Sharp Shiny Slivers (2017)limitált kiadású novella- és esszégyűjteményStrange Weather: Four Short Novels (2017)Furcsa időjárás – Négy fantasztikus történet (Gabo Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., 2018, Uram Tamás)kisregénykötetFull Throttle (2019)novelláskötet
Egyéb magyar nyelvű novellamegjelenések Eredeti címMagyar címKiadvány (kiadó, kiadás éve)Devil on the StaircaseAz ördög a lépcsőn27 képtelen történet (Metropolis Media, 2011)By the Silver Water of Lake ChamplainA Champlain-tó ezüstös vizeinélÁrnyak és rémek. Sam Weller és Mort Castle antológiája Ray Bradbury emlékére (Metropolis Media, 2012)
Képregények Locke & Key (2008–2013), illusztrálta: Gabriel Rodriguez Magyar megjelenés, fordította: Holló-Vaskó Péter: Lock & Key – Kulcs a zárját 1.; Fumax Kiadó, Budapest, 2018 Lock & Key – Kulcs a zárját 2.; Fumax Kiadó, Budapest, 2019 Lock & Key – Kulcs a zárját 3.; Fumax Kiadó, Budapest, 2019 Kodiak (2010), adaptálta: Jason Ciaramella, illusztrálta: by Nat Jones The Cape (2010), adaptálta: Jason Ciaramella, illusztrálta: Zach Howard The Cape (2011), adaptálta: Jason Ciaramella, illusztrálta: Zach Howard The Cape: 1969 (2012), adaptálta: Jason Ciaramella, illusztrálta: Nelson Daniel Thumbprint (2013) adaptálta: Jason Ciaramella Wraith: Welcome to Christmasland (2014), illusztrálta: C. P. Wilson III Magyar megjelenés, fordította : Uram Tamás: Lidérc; GABO Kiadó, 2025 Shadow Show: Stories in Celebration of Ray Bradbury: "By the Silver Water of Lake Champlain" (2014), adaptálta: Jason Ciaramella, illusztrálta: C. P. Wilson III Tales from the Darkside (2016), illusztrálta: Gabriel Rodriguez The Cape: Fallen (2018), társszerző: Jason Ciaramella, illusztrálta: Zach Howard Basketful of Heads (2019), illusztrálta: Leomacs Magyar megjelenés, fordította: Uram Tamás: Egy kosár fej; GABO Kiadó, 2024 Plunge (2019), illusztrálta: Stuart Immonen Magyar megjelenés, fordította: Uram Tamás: Merülés; GABO Kiadó, 2024 Sea Dogs (2019), illusztrálta: Dan McDaid Dying is Easy (2020), illusztrálta: Martin Simmonds Rain (2022), adaptálta: David M. Booher, illusztrálta: Zoe Thorogood
Jegyzetek
Források Joe Hill: Szarvak (sfmag.hu, 2012. március 21.) Szerzői adatlapja a Molyon Joe Hill hivatalos honlapja
További információk Joe Hill: Szarvak (europakiado.hu)
Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Horrorszerzők Kategória:Amerikai fantasyszerzők Kategória:Amerikai sci-fi-szerzők Kategória:Eisner-díjas írók