Çankaya (IPA: ejtsd: [csankaja]) Törökország Ankara tartományának egyik központi körzete, mely egyben Ankara főváros központi negyede is, ez a főváros irányító központja. Az egyébiránt 785 330 fős városrész népessége napközben (az itt dolgozók száma miatt) kétmillió fölé is emelkedhet. A főváros igazi iskolanegyede is, 102 középiskola és tíz egyetem található a körzetben.
Története
245px|left|thumb|A körzet egyik negyedében, Ulusban található római kori fürdő
Çankayát hattik, hettiták, frígek, lüdiaiak, perzsák, makedónok, galatiaiak, rómaiak, bizánciak, szeldzsukok lakták, utánuk különféle anatóliai bejségek kezére került, majd az Oszmán Birodalom része lett. A körzetben számos ókori emlék található, mint például római fürdők vagy Juliánusz oszlopa. Számos fontos történelmi esemény zajlott itt, például az 1402-es ankarai csata I. Bajazid oszmán szultán és Timur Lenk mongol hadvezér között. A 19. században jelentőségét vesztett település lett, melynek a török függetlenségi háború adta vissza fontosságát, mivel Mustafa Kemal Atatürk itt található házából vezényelte az eseményeket. Çankaya 1936-ban kapott körzet státuszt.
Földrajza
Çankaya a közép-anatóliai régió Felső-Sakarya tájegységében található, keleten és északon Mamak és Altındağ, délen Gölbaşı, nyugaton pedig Yenimahalle határolja. Sziklás medencébe épült, melyet magaslatok vesznek körül.
Éghajlat A körzet éghajlata kontinentális, a tél hideg és csapadékos (hó), a nyár meleg és száraz. A közép-anatóliai régió Törökország legkevesebb csapadékot kapó területe, így az év egyharmada napos. A csapadék évi átlagos mennyisége Çankaya körzetében 404,5 mm, a legtöbb eső májusban hullik (51,8 mm), a legkevesebb augusztusban (14,4 mm).
Népesség 200px|bélyegkép|Ankara körzeteinek térképe thumb|200px|right|A botanikus kert A körzet népességének változása Év Körzeti központ Falvak Összesen 2009 803 346 0 803 346 2007 792 189 0 792 189 2000 758 490 10 841 769 331 1997 729 596 5732 735 328 1990 712 304 2026 714 330 1985 665 128 1980 921 882 1975 895 005 1970 653 290 1965 470 454 1960 304 077 A 2007-es adatok szerint Çankaya népessége 792 189 fő. A lakkoságból 385 617 fő férfi; 406 572 fő nő. A lakosság teljes egésze városban él, a korábbi falvak beolvadtak.
Oktatás thumb|230px|right|A Közel-keleti Műszaki Egyetem jelképe
Çankaya igazi egyetemváros, tíz egyetemen több mint 100 000 hallgató tanul itt. Törökország legfontosabb egyetemei közül jó néhány tanálható itt, emellett pedig magánegyetemeknek is helyt ad a körzet. A világ legjobb 500 egyeteme közé tartozó Közel-keleti Műszaki Egyetem a körzetben található.
A körzet egyetemeinek listája:
állami: Ankarai Egyetem, Gazi Egyetem, Hacettepe Egyetem, Közel-keleti Műszaki Egyetem magán: Atılım Egyetem, Başkent Egyetem, Bilkent Egyetem, Çankaya Egyetem, TOBB Gazdasági és Műszaki Egyetem, Ufuk Egyetem katonai: Kara Harp Okulu
Testvérvárosok
, Majkop , Holargosz , Podil , Playa , Seocho-gu , Suhbaatar
Előszerződéssel: , Bangui , Szkopje
Képek
Lásd még Anıtkabir, Mustafa Kemal Atatürk nyughelye Török Nagy Nemzetgyűlés
Fordítás
Források Küçük Asya'nın Bin Yüzü: Ankara, Dost Yayınları, Ankara, Başkentin Tarihi, Arkeolojisi, Mimarisi, Ankara Enstitüsü Vakfı Yayınları, Antik Ankara, Haluk Sargın, Turistik Ankara, Mehmet Hengirmen, Engin Yayınları,
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Çankaya kajmakamság Çankaya részletes térképe
Kategória:Ankara tartomány körzetei és települései