Vida Gábor (Kisjenő, 1968. március 4. –) magyar író, szerkesztő, a Látó című szépirodalmi folyóirat főszerkesztője. (lato.ro, hozzáférés: 2020-07-26) Felesége Vida Erika (1970).

Élete és munkássága

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán járt egyetemre magyar–francia szakra. 1993-ban az Éber című egyetemi lap szerkesztője volt. 1994-ben szerzett diplomát, azóta Marosvásárhelyen él. A Látó szépirodalmi folyóirat próza rovatának szerkesztője, 2019-től főszerkesztője.

1998-ban vitaindító tanulmányt közölt a Látó folyóiratban, bíztatva írótársait a romániai magyar irodalom történetének megírására, a kérdés problémás voltának átgondolására.

Hagyományos prózát ír. Példaképeinek a klasszikus szerzőket tekinti (mint Jókai, Mikszáth, Krúdy, Móricz, Kemény Zsigmond, Hamvas Béla, Platón, Dosztojevszkij, Jack London), több interjúban is elhatárolódott a posztmodern irodalomtól.Lelkesült prózaállapot és egy korty Erdély - Vida Gábor íróval Gergely Edit beszélget. Új Könyvpiac , 2005.04.08.Vida Gábort kérdeztük Nem szabad és nem királyi című novelláskötetéről Bárka Online Ars poétikáját a következő idézet tükrözi:

„Azt hiszem, kijutottam a szövegirodalomból. Mindig hagyományos prózát akartam írni, magyarán szólva: történetet szeretek mondani. Három elbeszélés van a Fakusz három magányossága c. könyvemben, mindegyiknek van eleje, közepe, vége, vannak szereplők, események, tér és idő, mindent tudó narrátor. Minden úgy van, ahogy leírtam, jótállok érte. Nem fogom megújítani a magyar prózát. Ha nagyképű akarok lenni, azt mondom általában, hogy én medvét először erdőben láttam, nem állatkertben és nem a tévében."

Kötetei Búcsú a filmtől. Marosvásárhely, Mentor, 1994. Rezervátum – történetek és hézagok prózában. Marosvásárhely, Mentor, 1998. Fakusz három magányossága. Budapest, Magvető, 2005. Nem szabad és nem királyi. Budapest, Magvető, 2007. /Magvető novellárium, ISSN 1789-3658/ Noé, az indián meg a dinók. Kolozsvár, Koinónia Könyvkiadó, 2009. (Kees de Kort rajzaival.) A kétely meg a hiába. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2012. Ahol az ő lelke. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2013. (regény) Egy dadogás története. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2017. (regény) Ahol az ő lelke; 2. átdolg. kiad.; Magvető, Bp., 2019 Senkiháza. Erdélyi lektűr. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2023.

Szerkesztés Domokos Johanna: Zárt kánon (versek). Marosvásárhely, Mentor, 1998. A hétfejű zsákmány – fiatal költők antológiája. Marosvásárhely, Mentor, 1998. (A verseket Jánk Károly válogatta.)

Műfordítás Eugen Uricaru: A barbárokra várva. Budapest, Palamart, 2002. (Az utószót Farkas Jenő írta. Eredeti cím: Așteptându-i pe barbari) /Kelet-európai regények, ISSN 1588-7944/

Díjai 2004 – NKÖM Édes Anyanyelvünk novellapályázatán 3. megosztott díjban részesült (Vivát, összes pezsgő! című novellával) 2005 –Arany János-díj 2008 – Artisjus-díj 2017 – Déry Tibor-díj 2018 – Merítés-díj széppróza kategória, a zsűri díja és közönségdíj - Egy dadogás története 2024 – Szépíró-díj 2025 – Füst Milán-díjhttps://telex.hu/transtelex/2025/11/16/vida-gabor-erdelyben-nincs-fuggetlen-ertelmiseg-a-szabadsag-fikcio

Jegyzetek

Források Látó Magvető Kiadó OSZK katalógus

Külső hivatkozások Oláh Olívia: Vida Gábor „Nem szabad és nem királyi” című novelláskötetéről. ÚjNautilus irodalmi és kulturális portál, 2008. február 20. 01:00

Kategória:Magyar írók Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:Füst Milán-díjasok