Takács Imre (Rábasömjén, 1926. augusztus 31. – Kecskemét, 2000. november 19.) költő, műfordító.
Életpályája Sárváron esti tagozaton végezte a polgári iskolát, majd 1956-ban vette át az ELTE-n magyar szakos tanári oklevelét.
Szegény paraszti családból származott, így fiatalon napszámosként, kosárfonóként dolgozott. Egyetemi tanulmányait követően újságíróként és középiskolai tanárként tevékenykedett. 1958-tól a soponya-nagylángi gyermekváros nevelője, majd 1962-től Székesfehérváron volt tanár. 1964-től ugyanitt könyvtárosként dolgozott. 1982-től a Kortárs folyóirat munkatársa, a versrovat szerkesztője, 1990-től az Árgus folyóirat főmunkatársa volt.
Polgári foglalkozása mellett folyamatosan publikálta írásait, verseit. Aktívan részt vett a művészeti életben, rendszeresen jelentek meg kötetei.
Kötetben megjelent főbb művei 1955 Zsellérek unokája, versek 1959 Kőangyal, versek 1960 A csillagok árulása, regény 1964 A férfi tánca, versek 1969 Elsüllyedt föld, versek 1972 Szertartás, versek 1976 Beismerések, versek 1978 Beszéd a fejfákhoz, versek 1978 Kísérlet, kavicsokkal, versek 1979 Páskomi lakodalom, versek 1982 Forduló csillagképek, versek 1983 Huszárvágások, versek 1984 Angyalok vetkőzés, versek 1986 Hegyek a víztükörben, versek 1989 Poeta benedictus, prózai munkák 1990 Jótékony kaszabolás, versek 1995 Hadd gondoljak valami szépet, publicisztikák Tükre a csillagoknak. Válogatott versek; vál., szerk. Román Károly; Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2006
Díjai, elismerései 1961 József Attila-díj 1973 SZOT-díj 1983 Radnóti-díj 1985 Életünk Nívódíj 1993 Deák Dénes-díjDeák Dénes-díj 2001 Vörösmarty Mihály-díj
Irodalom Tüskés Tibor: „Védekezés a vers – menedék”, kismonográfia Bakonyi István: Takács Imre. Balassi Kiadó, 2006,
Jegyzetek
Források
További információk Felavatták Takács Imre emléktábláját Rábasömjénben Dienes Ottó: Takács Imre 60 éves Bakonyi István: Takács Imre 80 éves lenne Takács Imréről a MEK oldalán
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Nagylángiak