A Holmi magyarországi, havonta megjelenő, magyar nyelvű irodalmi, kulturális és kritikai folyóirat volt 1989–2014 között.Megszűnik a Holmi folyóirat , vs.hu
Neve Nevét Bessenyei György hasonló című műve (A holmi) után kapta.
Története A rendszerváltáskor, 1989-ben alapította Réz Pál, aki azóta főszerkesztője és felelős kiadója. 2014 novemberében bejelentették, hogy a főszerkesztő megromlott egészségi állapota miatt nem tud tovább dolgozni.Nincs ki elolvassa a kéziratokat, megszűnik az irodalmi folyóirat – Index, 2014. november 28. Helyére senki sem kívánt lépni, ezért a lap megszűnt.
Leírása A kortárs szépirodalom megismertetésében nagy szerepe volt az orgánumnak, hiszen a rendszerváltás óta a napilapok, hetilapok – csekély kivétellel – szinte teljesen elzárkóznak a mai írók, költők műveinek ismertetésétől és közlésétől. Értékes dokumentum-anyagokat, hagyatékokból előkerült fontos írásokat is közreadott. 2006-ban megjelentetett lexikonjukHolmi, lexikon, 2006 mutatja, hogy széles körben, a budapestieken kívül a vidékiekre is figyelve vonták hatókörükbe a mai szépírókat, kritikusokat és elemzőket.
Szerkesztők bélyegkép|300px|A Holmi szerkesztői 1994 szeptemberében. Balról Fodor Géza, Závada Pál, Domokos Mátyás, Várady Szabolcs, Radnóti Sándor és Réz Pál. Alapító főszerkesztője Réz Pál. A kritikai rovatot Radnóti Sándor, a költeményekét Várady Szabolcs, a szépprózai rovatot Závada Pál szerkesztette. A szerkesztői munkában részt vett Szalay Júlia, Voszka Éva. Szerkesztőbizottsági tagok Bodor Ádám, Dávidházi Péter, Göncz Árpád, Kocsis Zoltán, Lator László, Ludassy Mária, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa voltak.
A kezdetekkor Domokos Mátyás, Pető Iván, Eörsi István, Kenedi János és Fodor Géza is részt vett a szerkesztőségi munkában.
Jegyzetek
Források Péter László (főszerk.): Új magyar irodalmi lexicon (Akadémiai Kiadó, 1994) „Holmi”, lásd 2. kötet, 818. o.
Külső hivatkozások A Holmi repertóriuma (1989–1994) A Holmi teljes archívuma – Holmi.org A Holmi teljes archívuma – Arcanum.hu
Kategória:Magyarországi irodalmi folyóiratok